Gerő András a galamus.hu honlapon elsiratja a 162 év után elparentált önálló magyar oktatási minisztériumot. Én most hadd sírjak egy olyan másfél évszázados képződmény sorsa miatt, amit inkább utálni szokás. Más aligha zokog felette: a Pénzügyminisztériumot senki se szereti. Utálja a nép, mert hozzá tartozik az APEH, és mert a neve is mutatja, hogy nála a pénz, és nem ad belőle. Utálják a politikát közelebbről ismerők, az abban részt vevők is, mert arrogáns módon, pénzügyi szempontból állít le értékesnek gondolt terveket, vagy vonja el a már megítélt pénzt. A klasszikus, szállóigeszerű válasz valamely komplett ágazatot lázba hozó kulturális, oktatási vagy támogatási programra a mindenkori PM-államtitkár szájából így hangzik: "Nálunk az ekkora összeg kerekítési hiba."A kormányzat más fertályain is tapintható most a káröröm. De miért baj mégis az a tény, hogy a Lónyay Menyhérttől Oszkó Péterig érő lánc következő szeme nem miniszter, hanem szimpla államtitkár lesz?
A kormányzati feladatokat sokféleképp lehet minisztériumokba csoportosítani. Jó érvek szólnak amellett, hogy az oktatás és a kultúra ügyét, a szociális meg a munkaügyet vagy az igazságügyet és a rendészetet egyberámoljuk, és amellett is, hogy szétszedjük. A gazdasági diplomácia gazdája lehet a gazdasági tárca is meg a külügy is. A csoportosítás - lásd Réthelyi Miklós immár nem NEM, hanem NEFMi nevű, szokatlan oktatási-szociális-egészségügyi-kulturális gigatárcáját - a magyar hagyomány szerint a mindenkori kormány privilégiuma, joga és felelőssége. Választások után mindig át is variálják a rendszert, így tettek most is. Lelkük rajta, kívánom, hogy hatékonyabbá, ne kezelhetetlenebbé váljon ettől a kormányzás.
De van két olyan kormányzati feladat, amely kiemelkedik a többi közül. Az egyik a miniszterelnöki akarat eljuttatása a tárcák felé, a tárcák feladatainak számontartása és számonkérése, konszenzussal feloldhatatlan konfliktusaik kezelése. A másik a költségvetési források tervezése, szétosztása, számonkérése. E két tevékenységnek a többi - "pénzköltő" - minisztérium a tárgya: a politikai akarat és (részben) a gazdaság vastörvényei által megszabott költségvetési keretek éppen nekik állítanak célt és korlátokat. Ezért a két legerősebb egység mindenütt a többi minisztériumnak is parancsoló két főminisztérium szokott lenni: a miniszterelnöki hivatal és a pénzügyminisztérium.
Amellett érvelek tehát, hogy a pénzügyminisztérium feladata éppen úgy összkormányzati-politikai, és más, pénzköltő funkciókkal épp úgy nem összevonandó, mint a miniszterelnöki hivatalé.
A költségvetés megtervezése, kialakítása és ellenőrzése számos elemében akárhová pakolható szakmai-technikai munka. Osztani, szorozni, modellezni kell: mennyivel kevesebb folyik be az egyszázalékos adókulcscsökkentés vagy az örökösödési illeték eltörlése után idén, jövőre, azután? Mi a reális bevételi terv a rendőrségi büntetésekből vagy a Magyar Villamos Művek profitjából? Mennyibe kéne kerülnie a Duna Tv-nek, az Út a munkához programnak, a szárnyvonalak újranyitásának vagy az új Széchenyi-tervnek?
Ám a konfliktusok, melyekben a pénzügyi tárca áll az egyik oldalon, az érintett "pénzköltő" tárca a másikon, szinte mind politikaiak, vagy felcsúszhatnak a politika szintjére. Miért? Mert ilyenkor egy, jó esetben a kormány programjából levezetett részcél áll szemben a kormány és az egész ország azon céljával, hogy a bevételek és a kiadások mérete és egyenlege az előre megtervezett keretek között maradjon. Avval, hogy ne menjünk csődbe, ne büntessenek a hitelezőink, és a jelen generációi se szúrhassanak ki gyermekeikkel.
A politika logikájából következően ilyenkor a részcélt képviselő miniszterrel egy másik, erős miniszternek kell szemben állnia, méghozzá olyannak, aki vállalja a rossz rendőr szerepét. Fontos az is, hogy minél kevésbé legyen a pénzügyminiszter maga is érdekelt a saját pénzköltő programjainak nagyvonalú finanszírozásában. Ha ugyanis a maga projektjeivel kivételez, elveszti erkölcsi és politikai alapját ahhoz, hogy minisztertársaitól áldozatokat követeljen valamely összkormányzati célért.
Ez a legtöbb országban így is működik. A pénzügyminiszteri tárca szinte mindenütt fajsúlyos, összkormányzati szempontokat érvényesítő, népszerűtlen, de nagy hatalmú külön tárca. Vezetője népszerűtlen, de nagy hatalmú politikus; az Egyesült Királyságban például a miniszterelnök után a második ember ő, gyakran a kormányfői poszt várományosa.
Mostanáig hagyományosan így volt ez nálunk is. Aki járt már a valahai Általános Hitelbank József Nádor téri épületének fontosságot sugárzó dísztermében, nyomasztó folyosóin, böngészte az arrogánsan átláthatatlan honlapot, látta "pénzköltő" minisztériumok nagy ívű terveit kimúlni egy pénzügyminisztériumi főosztályvezető szájából elhangzó "nem" bárdja alatt, már megszerzettnek hitt pénzét köddé válni egy költségvetési megszorítás miatt, tudja, miről beszélek.
Az Orbán-kormány a fenti két összkormányzati funkció egyikét, a miniszterelnöki hivatalét felturbózta törvény-, sőt alkotmánymódosítással. A kormány fontosnak tartja, hogy a kormányzati akaratot, a célokat világosan és keményen képviselje, és a tárcaközi politikai konfliktusokat megkérdőjelezetlen hatalommal kezelje Navracsics Tibor. ' azonban nem lesz se mandátummal, se szakértelemmel felvértezve ahhoz, hogy azt is meglássa, ha a költségvetési folyamatok elkezdenek szétcsúszni. A pénzügyminisztériumi funkciót viszont lefokozták, s egy ágazati "pénzköltő" minisztériumba olvasztották be. Ezt Matolcsy György vezeti. És bár mindenki változhat, az új miniszter eddigi pályája azt sugallja, hogy a pénzügyminiszteri szerepben képviselendő legfontosabb szempontot, a költségvetési keretek betartatását nem viseli szívén.
Mi lesz ebből? Mikor és kihez jutnak el az osztályvezetői feljegyzések arról, ha a költségvetési folyamatok nem a 3,8, hanem a 4, 5, 6 százalékos hiány fele mutatnak? Ki és mikor szól Orbán Viktornak, ha nem jönnek ki a számok, ha baj van? Ki fogja megmásítani, ha kell, azokat a népszerű, mert pénzköltő, adócsökkentő ígéreteket, melyeknek fő kitalálója épp a vizionárius Matolcsy György volt?
Akinek a - félrevezető - vállalati analógia segít, képzeljen el egy nagyvállalatot, ahol a CFO-t (idősebbeknek: főkönyvelőt) nem közvetlenül a CEO (a vezérigazgató), hanem a gyártás vagy a marketing alá osztják be.
Wekerle, Kállay, Kupa, sírjatok!
Az új kormányzati struktúra olyan autóra emlékeztet, amibe nagy mérnöki odafigyeléssel remek kormányművet építettek, viszont kihagyták a féket.
Csakhogy utána van kötve Magyarország.
