Para

Kovács Imre: A horror vakui

  • 2001. október 25.

Egotrip

Berci kőműves nem szerette a világnak nem ráeső részét, elfogadta, de nem kedvelte egyáltalán. Akkor érezte elemében magát, ha - miután ledolgozta magáról a menetet - beült a Sündörgő című kocsmába, és torkon öntötte magát a megérdemelt sörrel. Berci kőműves gyanakvással figyelte az öltönyösöket, de azért ez a gyanakvás sohasem csapott át nyílt ellenszenvbe, hiszen ebből a körből kerültek ki a legjobb megrendelők.
Berci kőműves nem szerette a világnak nem ráeső részét, elfogadta, de nem kedvelte egyáltalán. Akkor érezte elemében magát, ha - miután ledolgozta magáról a menetet - beült a Sündörgő című kocsmába, és torkon öntötte magát a megérdemelt sörrel. Berci kőműves gyanakvással figyelte az öltönyösöket, de azért ez a gyanakvás sohasem csapott át nyílt ellenszenvbe, hiszen ebből a körből kerültek ki a legjobb megrendelők.

Berci kőműves és Sándor segédmunkás, az építőipar Bévisze és Bathede.

A világ távoli és idegen részét tehát nem szerette hősünk, de ez nem gátolta meg abban, hogy érdeklődjön iránta.

Legutóbb, amikor a drogok híre már az erdő mélyére is eljutott, éppen egy médiaköcsög házán dolgoztak (az öltönyös minősített esete), akinek autóbeállót kellett építeni az úszómedencébe, hogy mosáskor ne legyen vizes a pázsit. Éppen a kábítószerek titokzatos világát beszélték meg segédjével, amikor a romlott lelkű elektronikus újságíró megkérdezte őket, hogy ugyan nem akarnák-e kipróbálni, amiről társalognak.

Berci és Sándor ki akarta próbálni.

Az LSD káros és veszélyes voltáról már számtalanszor beszámoltam, de azt azért még nekem is nehezemre esett eddig elképzelni, hogy mit művel egy betripezett kőműves hasonló állapotban lévő segédjével falazás ürügyén. Bebizonyosodott, hogy igenis lehetséges olyan helyzet, amikor a malter dobálja a kőművest, aki röhögve társalog eközben a megbolondult függőónnal, aki/ami ekkorra már tökéletesen elfelejtette, hogy merre van a Föld középpontja, ráadásul hárfázik és románul énekel. Sándor segédmunkás annyira röhögött főnökén, hogy csak harmadik próbálkozásra tudta begyömöszölni annak ünneplő pufajkáját a betonkeverőbe, mert újonnan szerzett meggyőződése szerint a pufajkától szebb lesz a habarcs és tartósabb, majd - még mindig visongva kacarászvamegpróbált elbújni egy őszirózsában, hogy ott zümmögve elvegyüljön.

Erős nap volt.

Azóta Berci empátiája sokat fejlődött, és egészen pontosan tudja, hogyan készülnek a tévéműsorok, ráadásul a megbízó meghagyta referenciamunkának aznapi alkotásukat, és még a szomszéd erdőből is járnak csoportok megtekinteni, mire képes nyolc óra alatt két teljesen beállt falazó, ha nincs, aki kivegye kezükből a kanalat.

Idegeneknek persze nem beszélnek a dologról Berciék, és ha valaki nagyon kitartóan érdeklődik a történtekről, csak annyit mondanak, hogy az ördög a részletekben rejtezik, akárcsak az isten.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.