Végre rend van
Az ember azt hinné, így ötven felé már nem érhetik nagy meglepetések. Hogy már mindent látott, sőt mindennek az ellenkezőjét is. De nem! Be kell látnia, megint tévedett. Most például abban, hogy naivan azt hitte: nyilvántartják a járulékbefizetéseit. Azt hitte, az állami nyugdíjpénztár is képes arra, hogy regisztrálja a nevére beérkezett járulékösszegeket.
Most hirtelen kiderült, ehhez az egyszerű művelethez meg kellett reformálni a nyugdíjrendszert. Maga a pénzügyminiszter közölte: "Elindult a nyugdíjreform a múlt héten - négymilliónyian kapják meg a járulékbefizetéseikről tájékoztató leveleket." (Népszabadság, október 15.) Érdemes elidőzni kicsit a pénzügyminiszter szavai fölött, hogy átérezhessük a nagy rendrakás történelmi jelentőségét: "Mindenkinek lesz egyéni számlája, ezen követni tudja majd évről évre, mennyi járulékot fizettek be utána, és ő mennyit fizetett be. (...) Ez a mostani lépés olyan jelentőségű a nyugdíjrendszer átalakításában, mint a szövetségesek partraszállása a második világháborúban. Rendet teszünk ott, ahol eddig rendezetlen viszonyok voltak."
Én azon szerencsések egyike vagyok, akiknek a diákhitelezéssel és lépfenével leterhelt posta már kikézbesítette a Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság értesítését. Valóban fantasztikus teljesítménynek lehettem így szemtanúja: a papíron tételesen fel van tüntetve, mely foglalkoztató és mekkora keresetem után fizetett járulékot. Szinte hihetetlen: a főigazgatóság megkapta munkaadóim értesítését és az átutalt pénzt, és képes volt mindezt hibátlanul följegyezni. Éppen úgy, mint egy bank, ha pénzem érkezik valahonnan. Vagy mint egy magán-nyugdíjpénztár. Vagy mint Juli néni az iskolában, amikor a gyerekek befizetik az ebédpénzt.
Most, hogy végre rend lett ott, ahol a törvény szerint eddig is rendnek kellett volna lennie, megtudtuk: eddig rendezetlen viszonyok voltak. De vajon miért? Nem Varga Mihály találta ki, hogy egyéni járulékszámlájuk legyen az embereknek. A társadalombiztosításról szóló, 1998. január 1-jétől hatályos törvény Társadalombiztosítási nyilvántartások című fejezete előírta: "olyan egységes nyilvántartás működik, amely biztosítja a befizetések nyilvántartását, beszedését és az ellátások megállapításához szükséges adatokat." Továbbá: "A törvényben meghatározott nyilvántartás tartalmazza (...) mindazon adatot, amelyből megállapítható a biztosított javára megfizetett, illetőleg a tőle levont járulék alapja, összege, a biztosítási jogviszony időtartama, valamint a biztosítottat megillető ellátások megállapításához szükséges adat."
Ha igaz mindaz, amiről Varga Mihály beszélt, akkor az elmúlt három évben a törvénytelenség állapota jellemezte a nyugdíjbiztosítást (is). Akkor itt nem rendcsinálásról van szó, pláne nem reformról (hiszen a törvény szerint már eddig is egyéni járulékszámlánk volt), hanem a törvényes állapot megteremtéséről, ami kutya kötelessége (lett volna már eddig is) a kormánynak. Sokkal valószínűbb: a pénzügyminiszter magánszáma csupán arra lett kitalálva, hogy elvegye az élét annak a kártékony kormányzati akciósorozatnak, ami a magánpénztárak elsorvasztására irányul (a hangulatkeltésen túl a járulékkulcs befagyasztása és az állami garancia visszavonása). Meg arra, hogy a lázas rendrakásban elhomályosuljon, mekkora kuplerájvan egyébként az államháztartásban:
Aminek viszont nem a slendriánság az oka, hanem a parlament és a nyilvánosság szándékos kiiktatása a döntések meghozatalából és az ellenőrzésből. Ezért kerüli ki a költségvetést az autópálya-finanszírozás és megannyi egyéb állami kiadás, és nem a nagyobb rend érdekében. A Népszabadság ugyanazon oldalán, ahol Varga Mihály örvendeztet meg bennünket a rendrakás hírével, a Nemzetközi Valutaalap képviselője tájékoztatja az olvasót arról, amiről a pénzügyminiszter a riporter határozott kérdésére sem volt hajlandó nyilatkozni: az idén "az összes deficit két százalékkal nagyobb lesz, még ha az államháztartás hiánya változatlan marad is a hivatalos statisztikákban". Aminek üzenete ez: hiába dugdossátok ide-oda a tételeket, úgyis észrevesszük a svindlit.
Időnként azért jó a rendetlenség, jó, ha néha elszabotálják a törvényeket. Ha már a pénzügyminiszter a második világháború nagyszabású eseményéhez hasonlította a nyugdíjrendszer rendbetételét, én is innen venném a példámat. Karsai László írja: "Itáliában a zsidótörvények végrehajtása lassú volt, és a hatóságok nemritkán latinos felületességgel intézték a zsidók ügyeit is. (...) Az olasz bürokrácia amúgy sem aktivizmusáról, a parancsok lelkes, pontos végrehajtásáról volt híres. Most, ameddig lehetett, azt művelték (...), amihez a legjobban értettek: lázas munkát színlelve, táviratokat és hivatalos iratokat küldözgetve, csendben elszabotálták Mussolini >>nihil obstatPannonica Kiadó, 2001, 122 o.)
Hát bizony boldogan felajánlanám összes nyugdíjamat, ha visszafordíthatnám a történelem kerekét, és az akkori magyar közigazgatásba a mai nyugdíjnyilvántartókat ültethetném: hátha az én felmenőim deportálását is elszabotálják szép csendben. Háromévnyi késlekedés bőven elég is lett volna.
