Egotrip

Téli bőrgyengeség

Felhívott Fácán a Mystery Gangből, Budapestre érkezik a Comets.

Márton egy délután félálomban feküdt a díványon, és arról ábrándozott, milyen is volt valójában a gyerekkora, és hogy azóta mi minden megváltozott, benne is, körülötte is, és hogy valójában ő már nem lehet soha ugyanaz az ember, aki volt. Ebbe bele kell törődni, gondolta Márton, ám arra azért nagyon kíváncsi lennék, motyogta a díványon, ha megpróbálnék ugyanolyan lenni. Nagyon tetszett neki az ötlet, csak hát a kivitelezés komoly tervezést feltételezett. Először is, hogy tudna ő olyan lenni, mint régen. Tanakodott. És nem hiába. Valami olyasmit kéne csinálnom, mint régen, motyogta befelé a szájába. Például, például, és akkor elgondolkodott. Ez az, és fölpattant, valamit gyűjtenem kellene. De mit lehetne gyűjteni? Ez az, megvan, például különböző üvegeket. Márton úgy felvillanyozódott, hogy szikrákat hányt a szeme, és a vérnyomását se dicsérné halálra a kardiológus.

Az Antifasiszta Partizánszövetség elnöksége úgy döntött, hogy Tito marsall születésnapja, vagyis május 25-e alkalmából, meghitt családi ünnepség keretében megajándékozzák unokáikat, esetleg dédunokáikat Marx Károly Kommunista kiáltvány című könyvével. A háromtagú elnökség döntése jó visszhangra talált a tagság körében (még vagy húszan maradtak életben), pontosan 54 darab Kommunista kiáltványt igényeltek. Az egykori partizánok összejárták a könyvkereskedéseket, de az eladók csak a vállukat vonogatták. Kommunista kiáltvány nincs, és nem is tudjuk, mikor lesz, mondták.

How Do I Begin? A legnagyobb nóták egyikének "bemondása" ez. ("Szakszó".) A modern (ld. posztmodern etc.) olyasmi volt, hogy a pozitivizmusra, lexikonos tudásra (ah, visszatér!), Bismarckra, Reichsmarkra (mellesleg: a németek egészen kiválóak is bírnak lenni, nézz meg egy olyan unalmasnak hangzó várost, mint Dortmund, mi mindene van templomtól lóversenytérig, gyönyörű allétól 50 százalék parkterületen át múzeumig és általam nem kedvelt Borussia focicsapatig), tehát a modern mind a haladás, az ígérkező szupertechnika kérdéseire egy hütyemütyéskedő választ adott, okos emberek révén, persze, mint Schwitters és társai; az én lélekrokonom, Antonin Artaud kategórián kívüli. Logikára adott tehát csigolyaborzoló (ál/barom/barom/ál) válaszokat a modern. Nem mondom hát: szak-szó-fon.

Azt tanítja a nyelvtudomány, hogy a magyar finnugor nyelv, vagyis hogy rokona a finn, lapp, észt, vogul, osztják stb. nyelvnek. De miért? Talán hasonlít ezekre? A józan hétköznapi megfigyelő számára nem, tessék ránézni egy finn újságra, vagy meghallgatni egy vogul népdalt, egy árva szót sem érteni belőlük. Úgy valóban nem hasonlít, ahogy a német a hollandra, a spanyol a portugálra, a szlovák a lengyelre. Csakhogy ez utóbbi nyelvek sokkal közelebbi rokonai egymásnak, szétválásuk az utóbbi néhány száz évben, a szemünk láttára zajlott le, és továbbra is kapcsolatban maradtak egymással. A magyar viszont jó másfél évezrede elvált utolsó rokonaitól, a vogultól és az osztjáktól is, és az érintett népek elfelejtették, hogy valaha egy nyelvet beszéltek. Meg az ilyesmivel nem is törődött senki.

Miniszterelnökünk természetesnek tartja, hogy egy szociáldemokrata kormányzatnak bizonyos gazdasági kérdésekben vitája van a liberális gazdaságpolitika képviselőivel. Erre a felismerésre azt követően jutott, hogy az általa eszmecserére meghívott neves közgazdászok felvetették: a magyar gazdaságban olyan jeleket látnak, amelyek megítélésük szerint aggodalomra adnak okot. (FigyelőNet, május 13.)

A lelkiismeret, akárcsak a rideg számító ész, sok esetben téves eredményre vezet. Lássunk erre most egy teljesen politikamentes példát, amely valamikor félidőben történt a Lelkiismeret ´88 csoport megalakulása és napjaink között.

Evvel a kíméletet nem ismerő, folyamatos, elszánt haldoklással legfőképpen az volt a baj, hogy gyakorlatilag semmit sem lehetett tőle játszani. Egy rendes, hétköznapi, U szöges csúzlikkal vívott háború lebonyolítása a példának okáért egyáltalán nem volt megoldható, mert találat esetén úgy visított a kilőtt bajtárs, mint a szopós malac, pláne, ha kiment a szeme, a fejhangon történő hangképzés pedig Keszi nénit az átlagosnál is gyorsabban, korát meghazudtoló fürgeséggel hívta ki. Nem beszélve arról, hogy a háború gyakran keretét vesztette, teljesen elfajult; a harci hév, a nyers erő, a győzni akarás kiiktatta a megfontolt taktikát és stratégiát, s ezekben az esetekben nem volt az a hadvezér és az a Keszi néni, aki megálljt tudott volna parancsolni az események folyásának. Ilyenkor az U szögeket százas anyacsavar váltotta fel, az eltévedt lövedékek nyomán pedig meglehetős sűrűséggel törtek be a fejek, ablakok. Amikor pedig a házi ütközetbe az ősi ellenség, az Avasról leereszkedő, istent-embert nem ismerő, fékevesztett martalóchad is beavatkozott, a permanens csavarzápor gyakorlatilag bepöttyözte az udvar felett a légteret. El lehet képzelni, ha a hangos szó, a lábdobogás vagy a tíz évvel korábbi ártalmatlan buszvezetés is olyannyira megzavarta Keszi bácsi haldoklásának menetét, hogy Keszi néninek még abban a percben elő kellett százezerszer hallott monológját adnia, akkor hogyan érintette a szabómester elhúzódó búcsújának folyamatát a szirénázó mentő hangja vagy az üvegcsörömpölés. Az idegen seregek egy-egy újabb, frissen felvett katonája ráadásul a honos táncrendről, az érvényben levő, évtizedes ügymenetről, koreográfiáról mit sem sejthetett, ennélfogva előfordult, hogy egy avasi indián - nem tudván, hogy ő csak díszlet - egy csavarral a kisírt szemmel lamentáló nagymamát is megkínálta, amikor előtte, tenyérrel a fenekét verve, hangos uff-uff kiáltásokat hallatva ellovagolt.

Gyomorrontások

Csak Dylant, a Forever Youngot (Planet Waves, 1974) ne! Takarodjatok az öltözőmből, dolgozni megyek, munkahelyre. Fölhizlalom magam, megkopaszodom és hazudni fogok, mint a vízfolyás. Nem akarok negyvenéves koromban is Öcsi, Tibusz, Alex lenni, világos? Ne kínáljatok a vacak piátokkal, ne akarjatok feljönni hozzám, röhögni akarok rajtatok, lenézni titeket, kis görcsök, ahogy a hülye apátok, a buta osztályfőnökötök vagy azok az aljas gecik, akik már a jövő választóit látják bennetek. Nem akarok disznóságokat szórni elétek, gyöngyeim!

A legapróbb dologból is bonyodalom lehet, ha elkezdünk belegondolni. Itt van például az ártatlannak látszó többesszámrag a magyarban: kapu-k, hordó-k. A rag ugyebár -k, melyet a szóhoz ragasztunk. Azok kedvéért, akik Wágner Éva nénihez jártak általánosba, és még emlékeznek, elmondom: a magyar nyelvtani hagyomány a ragoknak ezt a csoportját - melyek után még egy másik rag is állhat - "jeleknek" nevezi. A többesszám -k-ja is ilyen, hiszen pl. kapu-k-on, hordó-k-ban. A "jel" kategóriája az osztályozó-címkéző (taxonomikus) nyelvleírásban indokolt, de a szabály-alapú "létrehozó" (generatív) nyelvészetben nincs rá szükség, mert a szabályoknak úgyis meg kell akadályozniuk, hogy a ragok fordított sorrendben kerüljenek oda, azaz hogy *kapu-n-ok, *hordó-ban-ok jöjjön létre. Szóval a "jeleket" visszarakhatjuk a többi ragok közé.