Mit kötsz, kis hang?
A legapróbb dologból is bonyodalom lehet, ha elkezdünk belegondolni. Itt van például az ártatlannak látszó többesszámrag a magyarban: kapu-k, hordó-k. A rag ugyebár -k, melyet a szóhoz ragasztunk. Azok kedvéért, akik Wágner Éva nénihez jártak általánosba, és még emlékeznek, elmondom: a magyar nyelvtani hagyomány a ragoknak ezt a csoportját - melyek után még egy másik rag is állhat - "jeleknek" nevezi. A többesszám -k-ja is ilyen, hiszen pl. kapu-k-on, hordó-k-ban. A "jel" kategóriája az osztályozó-címkéző (taxonomikus) nyelvleírásban indokolt, de a szabály-alapú "létrehozó" (generatív) nyelvészetben nincs rá szükség, mert a szabályoknak úgyis meg kell akadályozniuk, hogy a ragok fordított sorrendben kerüljenek oda, azaz hogy *kapu-n-ok, *hordó-ban-ok jöjjön létre. Szóval a "jeleket" visszarakhatjuk a többi ragok közé.
A kapu, hordó többesszáma valóban egyszerűen -k, de a bot töbesszáma már bot-o-k. Miért van ott az -o-? Ennek az -o-nak nyilvánvalóan nincs jelentése, hiszen a szó csak két értelmes jelentéselemet (morfémát) tartalmaz: a bot elemet meg a többességet, itt harmadik elem nincs. Az -o- tehát nem morféma (szemben a -k-val), megjelenésének értelmi oka nem lehet. Ezek szerint ez az -o- csak hang. De miért van ott? Próbáljuk meg nélküle: *botk - aha, itt a baj: a magyar hangtan tiltja a -tk végű szavakat. Ugyanez történik a lány-o-k, mancs-o-k, púp-o-k stb. esetében. Az -o- ezekben szemmel láthatólag azért jelenik meg, hogy "meggyógyítson", megreparáljon egy hangtanilag hibás alakot, hogy a *botk, *lányk, *mancsk, *púpk meg nem engedett szóvégét "feloldja". Az ilyen hangot nevezhetjük kötőhangnak. A kötőhang tehát automatikusan, hangtani kényszer hatása alatt jelenik meg, reparálási célból.
Ám sajnos ezzel a saját vermünket ástuk meg: a tan szó többesszáma ugyanis tan-o-k, nem pedig *tan-k. Mit keres itt az -o-? Kell itt feloldani a szóvégi -nk kapcsolatot? Ugyan, dehogy. A magyarban az -nk szóvég teljesen megengedett, annyi -nk végű szó van, mint a pelyva (palánk, cink, megyünk, tank), a hangtan a vállát vonogatja, mondván: neki megfelelne a *tank is mint a tan többesszáma, kötőhangra semmi szükség, ő ide nem kíván betoldani semmit. Ugyanez a helyzet a dal-o-k, malac-o-k, baj-o-k esetében, melyek hangtanilag nyugodtan lehetnének *dalk, *malack, *bajk alakúak, hiszen létezik halk, palack, sejk. (Félreértések elkerülése végett: a nyelvtanban az nem szempont, hogy a létrehozandó alak véletlenül egybeesik egy másik, már létező alakkal. Tehát a *tan-k többesszám nem azért rossz, mert egybeesik a tank ´harckocsi´ szóval, hiszen ilyesmi százával adódik: üst-ök és üstök, tor-ok és torok, vér-t és vért stb.) Egy szó mint száz: a tan-o-k alakulat o-ját nem a hangtan teszi oda, hiszen hangtanilag nincs rá szükség. Ha ez így van, akkor ez az -o- nem kötőhang.
Akkor micsoda? Most érezzük a bőrünkön a modern nyelvészet alapelvének, a "létrehozó" (azaz generatív) elvnek hasznos szigorát: semmi sem tekinthető megmagyarázottnak, elemzettnek, amit nem valamilyen szabállyal hozunk létre, amit nem valamilyen indokkal teszünk oda. Indok lehet az értelem: a többesszám ragja nyilván azért jelenik meg, mert több dologról kívánunk beszélni. Indok lehet a nyelvtan mechanizmusa: például a mutató névmás (ez, az) után a magyarban mechanikusan meg kell jelennie a névelőnek (kié ez a ház, látom azt a házat, nem *kié ez ház, *látom azt házat). Indok lehet a hangtani kényszer: bot-o-k és nem *bot-k, mert a szóvégi -tk nincs megengedve. A tan-o-k alakulat o-jára sajnos egyik sem áll, így ezt nem tudjuk semmilyen alapon "odagenerálni". Akkor pedig nincs más megoldás, mint hogy ezt az -o-t a többesszám ragja eleve tartalmazza, ő hozza magával. Azaz a többesszám ragja a tan, dal, malac, baj esetében nem -k, hanem -ok. (Az -ok helyett persze máskor -ak, -ek, -ök jelenik meg, pl. láb-ak, film-ek, sör-ök; ez számunkra most mellékes, a lényeg, hogy van a -k előtt valamilyen magánhangzó.)
Szép kis vihart kavartunk egy apró lombikban. Oda jutottunk, hogy a magyarban kétféle többesrag van: -k és -ok, és három szabályt állítottunk föl: (1) a kapu esetében a -k ragot használjuk: kapu+k; (2) a bot esetében ugyancsak a -k ragot, plusz be kell rakni egy kötőhangot: bot+o+k; (3) a tan esetében az -ok ragot használjuk: tan+ok. No de most kínozni kezd a kérdés: honnan tudjuk, hogy a botok tényleg a -k ragból jön létre kötőhanggal (bot+o+k), nem pedig simán az -ok ragból, tehát bot+ok? Ha úgyis van a magyarban "előregyártott" -ok rag, akkor minek itt mozgósítani a hangtani kényszert, hiszen simán odatehetjük a bot-hoz az -ok ragot! Arisztotelész intőleg ránk emeli csontujját: ha valamit egy külön szabály (a 2-es) nélkül is meg lehet magyarázni, akkor arra a szabályra nincs szükség. Minél egyszerűbb a leírás, annál jobb. Legyen tehát csak két rag és két szabály: (1) kapu+k egyfelől, és (3) bot+ok, tan+ok másfelől. Kötőhang nincs, mert fölösleges bonyodalom ugyanazt az -o-t hol kötőhangnak, hol meg a rag "előregyártott" részének tekinteni. Legyen inkább mindig előregyártott -ok, ha így is létre tudjuk hozni a megfelelő alakokat.
Kezd javulni a helyzet, de még mindig két ragunk van: -k és -ok. Ám vegyük észre, hogy az -o- nélküli csupasz -k mindig ott fordul elő, ahol maga a szó magánhangzóra végződik (kapu, hordó). Semmi akadálya azt mondani, hogy a rag ilyenkor is -ok, és ezt az -o-t a szóvégi magánhangzó kilöki: kapu+ok = kapuk, hordó+ok = hordók. Ez természetes szabály, sok nyelvben tapasztaljuk, hogy két magánhangzó nem szeret egymás mellé kerülni, s az egyik kilökődik (pl. a francia névelőnél: l´ami ´a barát´, és nem *le ami).
Végül csakugyan egy ragunk van és egy szabályunk, csakhogy kiinduló feltevéseinknek pont az ellenkezője igazolódott. Nem azt találtuk, hogy a magyar többesrag -k, mely elé szükség esetén bejön egy kötőhang, hanem azt, hogy a többesrag mindig -ok (bot+ok, tan+ok, kapu+ok), melyből szükség esetén az -o- kilökődik (kapuk). És a kötőhang? Kinyírtuk szegényt. Ettől még persze a beszélők ugyanott mondanak -o-t, de a nyelvész dolga az, hogy a tényeket minél jobb (mert egyszerűbb) értelmezési keretbe foglalja. Amire nincs feltétlenül szükség, az nincs.
