Kedves E. Kornél!
Köszönöm jól. És te? Két év elmúlt, hova tűnt a sok virág, hol vagytok, régi barátok. Itt vagyunk, Árpi, a koma és én. Gyászszünet, stadion áll maga elé meredten, de a centerhalf izeg-mozog, nem bír magával, balbekk magában melegít, szurkolók rágcsálnak szotyolát, bíró sípjába fúj, kiköpik. Jobbszélső nagy levegőt vesz, máma már nem gondol reád. Élek. Hagyjál élni, hagyjál békén, ez az utolsó levelem. Most, hogy kétéves halott lettél, május elseje előestéjén nevezett három testőr emléktúrát szervezett tiszteletedre, kocsmáról kocsmára végig a fekete jelzésen. Majd emlékezni és berúgni jó lesz. Tetemre ivás. Fogalmazott K. Dezső kibámulva a 17-es villamosból. Fák, virágok, tény. Az arcomat a ténybe ordítom. Véres, elkenődött másodpercmuslicák az ablaküvegen. Döglött május. Le- és felszállók, földbe, mennybe. Nők. Hogyan mondjam el neked a nőket? Fészekben, kuporognál hónaljszagukban. Pillanat villan kirakatban, nélküled. "riásplakát az ég.
A nagy fogalmazásban K. Dezső nem vette észre, Árpi és a koma már négymegállónyit röhögött, rajta. Láttuk az évad legjobb nőjét. Már leszállt. Nem szóltatok, morgott K. Dezső. Hol kezdünk. Ahol a múltkor, bodegabüfé, homályló bádogtepsi, az önfeledés jótékony homálya, Unicumsör az agyakra. Kívül a tények verdesik az ablakot, ám itt belül nyerőgépek otthonos zaja, villogása. világ végi bádog bodega / árnyékszékcsapszékben boldog a / boldogtalan ahol a fény / májrahalál autodafén / elcsúszik a hányadékon / és ahol már hártyavékony / jég áll a vizespohárban / nem láttátok a barátom fogalmazott K. Dezső, nem zavartatta magát az akváriumtévéből félpercenként fölbukkanó ufóinfóktól.
Furcsa így zárás előtt a temető, sehol egy lélek. Biztonsági őrök mustrálnak, tán motoznak. K. Dezső tüskénél markolássza a maga rózsáját. Míg rózsámat szorongatom. A sírnál egyperces néma. közeledben friss virág friss halott rohad / most megy el a piros esztergomi vonat // tepsiben sebtiben hamuba sült tetem / én évszaki fényben az arcom süttetem K. Dezső ekkor fogadja meg, belőle nem lesz kirándulóhely, halottak napi program, gyertyatartó, ok a rívásra-ivásra, körülötte nem idétlenkedik se rokona, se ismerőse, egy nő se. Vagy, ha már, akkor legyen temetőkerty party, terített svédasztal kockás takarón, talajvízben kotyogó bor, majális, gipszangyalon rostonsült. Hol itt egy tűzrakó hely? Hamuba sült. Ön nem kért? / Folyjon sör. Fogyjon a virsli. / Folyjon ki szemetek / könnyenként. / Szemetek. / Kéretik nem a síromra pisilni. A koma új sírfeliratot javasol: SOKÁIG VOLTAM SÁNDOR. Úgy legyen. K. Dezső a sétányról visszanéz. az ég beszakadt s a lét rom / átütötte fűsalétrom A biztonsági őrök most sem motoznak, pedig K. Dezső viszi magával, a szemében, az agyában a sír közeléből azt az öblítősflakont. Vajon a temetőkapun miért kifelé, az élőknek írják ki: FELTÁMADUNK! A feltámadottak kifelé tolongva majd olvashatják fordítva, tükörírás által homályosan. nincs feltámadás isten napon / szikkad fehér öblítősflakon
A Cserepesben folytatják. Kikérnek neked is egy sört, rövidet nemigen szoktál. Ne várd a májzsugort, kedvesem. Ülnek a faasztalnál, dübörög a Bécsi út. Zajlik az élet. A másik asztalnál egy alak bicskával konzervet bontogat. Szerintem sírásó, mondja a koma. Szerintem halott, mondja K. Dezső. Szerintem löncshús, mondja Árpi. Szegény Yorick zsebkésére szúrja a falatokat, húsosan csillan az alkony a pengén. Löncshangulat. Mondja Árpi. Nem nevetnek. Yorick jobb mutatóujjával kitörli a konzervdobozt, leszopogatja, becsukja a bicskát. Kiissza a sört, átmegy a zebrán, magára zárja a temetőt.
Néhány megálló a 60-as busszal, és ott vagyunk nálad. Árpi és K. Dezső fölmennek. Első emelet, a konyhában ég a villany. Itthon vagy? Vacsorához készülsz, most nyitod föl a paradicsomos halat. Kenyér nincs itthon. Csak száraz, penészes, kétéves. Kitunkolni nem tudod a dobozt, ujjaddal, nyelveddel turkálsz benne. Nem tudtad rendesen kinyitni, csak félig, megvágja ujjad, nyelved a felkunkorodott fedél. Véres paradicsomos hal, citrom sincs itthon. Pedig azzal az igazi. K. Dezső csöngetni akar, Árpi nem engedi. Álldogálnak még kicsit az ajtó előtt. az ajtóban átlépi élő torlaszomat / szétrúgja a térdem, az arcom, a faszomat / megfulladok, míg az élet halálra szopat - / jönnek éjszaka szétverni a bútorokat A függöny behúzva, redőny leengedve. Míg Árpi hugyozik, és te halott vagy, K. Dezső és a koma szerenádot adnak neked, kedvenc dalodat ordítják, meglebbennek a függönyök, tévéárnyékok kelnek föl fotelekből, résnyire húzott redőnyök. Az én babám egy fekete nő / a szeme égő fekete kő / piros mint tűz a szája / a cselsztont úgy imádja / az én kis fekete babám!!! Pár utcányira tőled a Gigler, ahova barátaidat hívtad mindig, s ők sohase mentek. A Gigler a Föld utcában. Négyszemélyes asztal, kérnek neked is. És amikor a pincérnő kérdi, ki fizet, ők hárman rád néznek. Te következnél, te vagy itthon, a vendégeid. A pincérnő nézi az üres széket. Kinek szabad a számlát? Árpi átveszi, leteszi eléd a teli korsó mellé, csend. A pincérnő sírógörcsben elrohan, izmos kollégája érkezik. Mit szórakoznak a hölggyel. Nem szórakozunk. Itt a jatt. Egy év múlva jövünk.
Don Quijote vendéglő a Frankel Leó utcában, ott nem emlékszem, mi volt. A koma, Árpi, K. Dezső sem. Azt hiszem mégis, csapolt Heineken.
Végül, persze, a Gilde. Műsor. Ének, Három testőr még tart a nyár / nincs már köztünk D´Artagnan / nincs már köztünk mégis él ez / a korsó a Sándoré lesz!, szavalat mi történt azóta / nem történt semmi / féreg a halottak / kéme jelenti // mi történt azóta / nem történt semmi / legkönnyebb halottnak/ legkönnyebb lenni
Itt volt május elseje, amikor K. Dezső kiszállt a taxiból. Az éjszaka leple alatt már cipelték a sörsátrakat, papírpohár-ropogás a csendben. A hold sörsátra körül szétdobált söröskupak-csillagok. Szerte az éjszakában fröcsögő kecsöpmustár, elélveznek a virslik. Az óriásplakát égen hajnalban dereng a felirat: HALJON MÁJUS ELSEJE! Fogalmazott K. Dezső.
Köszönöm jól. És te? Én is. / Majd még sokszor meg kell nézni, / mikor süt oda a nap, / mikor már por s hamu vagy / sár. Zárom soraimat.
Többet nem tudok írni.
