Egotrip

Várhegyi Éva

A tudományos kutatás ma igen nehéz helyzetben van hazánkban, patinás intézetek döglődnek, tehetséges fiatalok választják a marketingmenedzseri vagy a konzumnői pályát, az egyetemek tömegképzésre rendezkednek be, a vállalatok a tudományra egy fillért sem adnak. Igaz ugyan, hogy jövőre már tényleg, isten bizony minden abszolút frankó lesz, mert bölcs kormányunk iszonyú sok pénzt fog adni, és erről papír is van, papír! (Akadémiánk bölcs elnökének szavai), és akkor arra már akár mérget is vehetünk, de most még sanyarú a tudomány helyzete, viszont legalább lesz min változtatni.

A poharat talán már nem kellett volna odavágnom, a földhöz, mely éppen konyhapadló, műanyag. Söpörhettem össze, léptem bele szilánkba, hadd fájjon. Nincsen itta zédesanyám, kiki szedné nékem. Éjfél múlt, kedd van.

S. Z. (17): "Szerintem meg a barátaim szerint meg a barátaim barátai szerint, szóval miszerintünk azért ez egy baromi jó buli, mert itt mégse az van, mint régen, hogy csak bandukolunk évekig a pusztában, maximum nekimegyünk egymásnak durunggal, ha valami van, hanem itt az ember végre ki meri nyitni a száját, és az a poén, hogy szerintem direkt el is várják, hogy jelezzük nyíltan és őszintén, ha bárminemű problémánk akad, például a múltkor is, amikor osztották a stukikat, én szinte azonnal észrevettem, hogy nekem csak egy vacak kis hat milliméteres Flóber jutott, ami azért eléggé ciki, és akkor rögtön szóltam is a fószernek, hogy kérem szépen, van itt egy kis bibi, mert ráadásul kiszúrtam, hogy vészesen kezd csappanni a készlet, persze kiderült, hogy hátul, a raktárban van még egy egész halom, háztartási gépágyúk is meg néhány ilyen kisebb kerti tank, de mindegy, azt mondja, oké, fiú, látom, hogy a magántulajdon védelme számodra mindennél előbbre valóbb, ami pedig nagyon, de nagyon helyes, és ezzel el is volt intézve, a kezembe nyomott egy Berettát, de majdnem egész akkorát, mint ez itt, ez a kilences Parabellum, amit meg épp a napokban szereztem, biztos, ami biztos, a múltkor is ketten jöttek kétfelől, mondjuk mind a kettő arámi volt vagy mi volt, albán, nem is néztem, de hát mondták is aztán, hogy az ilyen itt nem számít, merthogy ezek állítólag még a várakozólistán sincsenek, úgyhogy nyugi, mondták nekem, de hát nem is az, csak hát az a két jó kis golyó, még gondoltam is, hogy valahogy csak vissza kéne azokat szerezni, na de..."

Abbahagyni nehéz, avagy a kettes fűzős foci(Diegotrip)

M. Z. (45): "Én és a feleségem, mi mindketten a legmesszebbmenőkig boldogok vagyunk, hogy végre itt lehetünk, és már el is határoztuk, hogy haladéktalanul véget vetünk a családon belüli erőszaknak, mert rá kellett jöjjünk, hogy jóval ésszerűbb, és főleg sokkal, de sokkal kifizetődőbb, ha egy csapásra megoldjuk az összes létező problémánkat, és ahelyett, hogy öldökölünk, meg kidobáljuk a gyerekeket az ablakon, ehelyett inkább fogjuk magunkat, és még jó időben benevezünk a Voila magazin szenzációs júniusi nyereményjátékába, mert akkor még az is lehet, hogy például nyerünk egy 1,6-os Opel Astra Karavánt, ami aztán tényleg egy abszolút családi autó, téli gumi, nyári gumi, alufelni, egyszóval..."

Nem értem, miért váltott ki ekkora izgalmakat a pénzügyminiszter legújabb bejelentése a kétéves költségvetés ötletéről. Inkább üdvözölni kellett volna a javaslatot, hiszen ez újabb bizonyítékát szolgáltatja kormányunk kreativitásának meg annak, hogy nemcsak érti, de maga is írja az új idők új dalait. Amiben természetesen a magyar nyelv is újraértelmeződik. Miként a parlamenti gyakorlatban a hetenkénti kifejezés azonos értelművé válhatott a háromhetenkéntivel, úgy most miért ne válhatna azonossá az évenként a kétévenként fogalommal, legalábbis a költségvetés vonatkozásában.

A házigazdám az angolnás meséje után hosszan elgondolkodott, nyilván azon, hogy képes vagyok-e egymás után két történetet meghallgatni, és amikor látta rajtam, hogy vámpíreszku méretű füleimmel feléje legyezek, megint az ég felé bökött, de ezúttal alacsonyabban, elvégre későre járt már, és ki tudja, éjfél után hol kezdődik az ég.

Az a baj, gyerekek, hogy rosszul látjátok a dolgokat, elfogultak és cinikusak vagytok, mindig ez az örökös konfrontáció, kényeskedés és ellenségeskedés, nem lesz ennek jó vége.

Most kimegyünk innen, mondom a tapírnak, kimegyünk tehát, és ott legelhetsz, ott, a László kórház előkertjében, aztán majd felhívjuk Iimet, te is beszélhetsz vele, na jó, mondjuk beleszuszoghatsz a kagylóba, míg meg nem jön a taxi, addig szuszoghatsz bele. A taxi nem jön, a tapír szuszog, de egy eddig háttérben lévő zsírpapíron végre megjelennek az angyalok, eleinte koszvadt, tétova szárnyakkal, aztán már bátran, két ujjperec között átfogva a jövőt. Repülni fognak, mondom, de az állat nem figyel, saját farkát kergeti, szinte direkt, hogy egyedül maradjak azzal, ami most először jön ki ilyen tisztán: szerelmes vagyok, mint egy állat, legyen hát tapír, mondom lenézve a legelésző lényre, majd felnézek ostobán oda, ahol tényleg kék a kék, nevezzük nevén: májusi égbolt, nonstop, persze, de éppen zárva van, csak tessék-lássék hordja a felhőket, rakja fel a nem látszó csillagokat, amik a nap elől lekoptak az égről a közismert dal szerint, amit talán a Sátán súgott, de áldását adta rá Jézus király, aki minden fénynek birtokosa és szponzora, tehát nem tévedett most sem. Ilyen a fény, még akkor is, ha éppen egy tapír szemében játszik.

Amúgy jó ötlet ez az országképépítő program, itt és most azonban fölöttébb veszélyes lehet. Gondoljunk bele, mekkora kalamajka lenne abból, ha az amerikaiak nem a New York Times országunk képét rondító cikkeit olvasgatnák, hanem az önbecsülésünket védelmező magyar hazafiakét.

Könnyűfából készült pingvinábrázolásra alkuszom, illetve nem is alkuszom, csak válogatok a kicsi, közepes és nagy pingvinek között.

K. Dezsőt elhagyta az árnyéka. E. Kornél Budára ment, K. Dezső maradt Pesten. E. Kornél szomorkodott, pedig hát, ahogy egy E. Kornélhoz illik, Budán lakott, sőt "budán, mégis.

Ilyenkor, tavasz vége felé, amikor a hajnal még hűvös, de napközben már emberes a meleg, átgondolja a gazda, hogy jól van-e így, ahogy van, s min kellene változtatni. Rigófüttyes pitymallatkor kiül a verandára, kezében plajbász és papiros, lássuk, miből élünk.