Kánaán 2.
S. Z. (17): "Szerintem meg a barátaim szerint meg a barátaim barátai szerint, szóval miszerintünk azért ez egy baromi jó buli, mert itt mégse az van, mint régen, hogy csak bandukolunk évekig a pusztában, maximum nekimegyünk egymásnak durunggal, ha valami van, hanem itt az ember végre ki meri nyitni a száját, és az a poén, hogy szerintem direkt el is várják, hogy jelezzük nyíltan és őszintén, ha bárminemű problémánk akad, például a múltkor is, amikor osztották a stukikat, én szinte azonnal észrevettem, hogy nekem csak egy vacak kis hat milliméteres Flóber jutott, ami azért eléggé ciki, és akkor rögtön szóltam is a fószernek, hogy kérem szépen, van itt egy kis bibi, mert ráadásul kiszúrtam, hogy vészesen kezd csappanni a készlet, persze kiderült, hogy hátul, a raktárban van még egy egész halom, háztartási gépágyúk is meg néhány ilyen kisebb kerti tank, de mindegy, azt mondja, oké, fiú, látom, hogy a magántulajdon védelme számodra mindennél előbbre valóbb, ami pedig nagyon, de nagyon helyes, és ezzel el is volt intézve, a kezembe nyomott egy Berettát, de majdnem egész akkorát, mint ez itt, ez a kilences Parabellum, amit meg épp a napokban szereztem, biztos, ami biztos, a múltkor is ketten jöttek kétfelől, mondjuk mind a kettő arámi volt vagy mi volt, albán, nem is néztem, de hát mondták is aztán, hogy az ilyen itt nem számít, merthogy ezek állítólag még a várakozólistán sincsenek, úgyhogy nyugi, mondták nekem, de hát nem is az, csak hát az a két jó kis golyó, még gondoltam is, hogy valahogy csak vissza kéne azokat szerezni, na de..."
A. Z. (33): "Az a legjobb, hogy itt végre nincsen az a förtelmes nagy bűz, mert az már egy agyrém volt, hogy bármerre is járt az ember, lépten-nyomon belebotlott egy illegális szemétégetőbe, múltkor is, ahogy megyek, hát csak hopp, nem ott füstölög már megint egy az utca végén, na meg ott volt az a világ szégyene, az a förtelem Garé, hát annak még a Logodi utcában is szívtuk a bukéját, hogy be is kellett kallantyúzni mind az összes ablakot, most meg? Elég, ha csak a kis billenőt nyitom ki, és már dől is nyomban befelé a varázslatos mediterrán tájak illata..."
W. K. (55): "Na de azért mit ne mondjak, itt már az a sok büdös gubernyák sincsen ám, meg az a sok zsebes vályogvető a múltból, ez a legutóbbi humanitárius projekt a ciánnal, ez úgy néz ki, hogy abszolút bejött, mondjuk a szisztémát szerintem még mitőlünk vették, eleinte féltek tőlünk, de most már örülnek, mert látják, hogy hát mi mindent lehet, mert ha azt a sok nemes halfajtát mind vitte a cián, hát ezeket a szőrös talpúakat miért ne vinné, na persze, itt már sok olyasmi is bevett gyakorlat, ami nálunk olykor már a lakossági kezdeményezések szintjén megrekedt, mert mondjuk itt az emberek fejébe nem kell rögtön kőtáblával beleverni, itt azonnal értik, jönnek, csinálják, az adagolásra vonatkozó hatósági ajánlást pontról pontra követik, hány kiló háztartási szerves hulladékhoz hány púpozott kiskanál cián, mi meg csak nézünk, hogy jé, hát így is lehet, ilyen flottul, ilyen kulturáltan, ügyesen, még ha a szállítással vannak is néha gondok, az már nem olyan nagy ügy, mert mikor már csak fekszik az ilyen, az már semmi, az már olyan, mint egy tereptárgy, át lehet rajta lépni, aztán annyi, más a szaga is, csak az a fő, hogy ne matasson, mert nekem ezzel a matatással már halál komolyan az agyamra tudtak menni, ez egy őrület volt már, hogy ezek mit összematattak, és hát híztak is a mások véres ürülékén rendesen..."
S. G. (23): "Talán nehéz elhinni, de én mindent pontról pontra így képzeltem el, ez a sok kolbász mindenfelé meg a sok virág, a tizenöt sávos autópálya le egészen Békéssámsonig meg a tenger, hát csak meglett az is meg az a sok pici gyerek, hogy milyen szépek is így, hogy mind csak egytől egyig ilyen szöszke, kék szemű és az a helyes kis bojtos antenna a fejükön, ahogy ide-oda lifeg nekik, ahogy rázzák, és énszerintem egyáltalában nem is olyan zavaró, meg így legalább közvetlenül tudnak véleményt cserélni a világűrben élő társaikkal, ami a mai világban azért a minimum, na meg ott van az a sok pompás zöld terület, a Mátyás tér helyén virágzó vadaspark, a dohányosok számára létesített jól felszerelt átnevelőtábor a Bakonyban, a tiszai pisztráng, az Orczy-kert tavában úszkáló aranyhalak meg persze a tudat, hogy nagyok vagyunk, hogy nem kell többé félnünk a haláltól, vagy hogy mondjuk váratlanul ránk törnek az asszírok vagy a lettek meg minden, minden, ahogy éppen így van jól, na persze nem volt ingyen, szegény bélánk, lajosunk, azért jól meg kellett nekik küszködni ezért, merthogy mondjuk ki lettünk válogatva, az csak egy dolog, de a többi az már a szakértelem meg az önkorlátozó agrárgazdaság, és akkor még ott van az a kismillió Nobel-díj, hát azt is csak össze kellett gyűjtögetni valahogy, de mindegy, megvan, jól van, ezt akartuk, megcsináltuk, örülhetünk, de tényleg, én speciel személy szerint nem szólhatok egy árva szót se, mert nekem az ígéret, az sose volt elég, nekem világéletemben bizonyíték kellett, minimum 24 órás komfortérzet és garantált kettős védelem, mert mi van, ha egy szép nap mondjuk engem is csak elkap a huzat, és úgy igazán, de igazán, de tényleg, hogy totál beindulok..."
