Podmaniczky Szilárd: Déli verő (A mákvakság)

  • 2000. május 25.

Egotrip

A házigazdám az angolnás meséje után hosszan elgondolkodott, nyilván azon, hogy képes vagyok-e egymás után két történetet meghallgatni, és amikor látta rajtam, hogy vámpíreszku méretű füleimmel feléje legyezek, megint az ég felé bökött, de ezúttal alacsonyabban, elvégre későre járt már, és ki tudja, éjfél után hol kezdődik az ég.

A házigazdám az angolnás meséje után hosszan elgondolkodott, nyilván azon, hogy képes vagyok-e egymás után két történetet meghallgatni, és amikor látta rajtam, hogy vámpíreszku méretű füleimmel feléje legyezek, megint az ég felé bökött, de ezúttal alacsonyabban, elvégre későre járt már, és ki tudja, éjfél után hol kezdődik az ég.

Szóval, nevezzük Bélának, mondta, nem mintha bármi bajom lenne a Bélával, de ez ma már olyan ritka név, hogy nagyon kevesen sértődhetnek meg érte, feltéve, mondta, ha megírod; Bartók Béla pedig már úgyis halott.

Béla korán reggel indult a gyárba, otthon a felesége gondosan becsomagolta az ebédjét, egy nagy tál mákos tésztát. Levest nem vitt, mert azt út közben úgyis magára öntené. Már a gyár öltözőjében heves testmozgással mesélte a kollégáknak, hogy ma a kedvence, mákos tészta csiklandozza majd a nyelőcsövét, s hogy a felesége, ej, az az asszony...

Telt s múlt és szállt az idő a gyárban, mintha madárformákat öntenének ki olvasztott tollból. Minden munkafázis egy irányba mutatott, közeledett az ebédidő, Béla anyagcseréje pedig egyre hevesebb lett, mint aki az anyatejjel szívta magába a vízhajtót. De ez idő alatt a kollégák sem voltak restek, elrabolták Béla ebédjét, és a jól elkevert mákos tésztát bevitték a mosdóba, és lemosták a tésztáról a mákot, de úgy, hogy egy szem se pöttyözze a szép tésztaanyagot, még csak hírmondója se maradjon a máknak; szálanként tartották a csap alá Béla ebédjét, majd visszarakták Béla táskájába.

Eljött az ebédidő, s ahogy Béla haladt az öltöző felé, minden porcikájában bizsergett a mák.

Körülülték a hosszúkás ebédlőasztalt, és kicsomagoltak. Béla ezúttal szalvétára helyezte a villát az edénye mellé, majd leemelte az edény tetejét. A többiek nyugodtan falatoztak. Béla mozdulatlanul nézett az edénybe. A kollégák ezalatt igen fegyelmezetten viselkedtek, egy árva áruló pisszenés vagy kuncogás nem hagyta el az ajkukat. Béla ekkor kézbe vette a villát, benyúlt a tészta alá, és óvatosan felemelte azt. Hátha a tészta alatt van a mák. De nem volt ott, csak az edény szimpla, rezzenéstelen feneke. Ám Béla nem szólt egy szót sem, mindig is büszke volt a feleségére, milyen jól főz, s emellé még eszes asszony is, s ezt, ha tehette, mindenütt elmondta. Úgyhogy a mostani attrakciót nem tudta mire vélni.

Nagy lélegzetet vett, fújtatott egyet, mint aki megúszta a vasárnap esti fogmosást, és újra kinyitotta a táskáját. Ugyanis Béla úgy gondolta, hogy annyira eszes, nyilván, az ő felesége, hogy a mákot külön edénybe rakta. Háromszor kutatta át a táskát, északról déli irányba, majd keletről nyugatra, végül balról jobbra. De mák nem volt, még annyi se, hogy beletüsszentsen.

"vatosan felállt, és mint akinek ebéd előtt még valami fontos eszébe jutott, kiment a teremből. A porta telefonján hívta a feleségét a másik gyárban, aki szintén mákos tésztát vitt magával.

Haló, drágám, hol a mák? Azt mondtad, mákos tésztát kapok ebédre, és sehol nincs a mák, csak a baromi sok tészta, üresen.

De Bélám, mi történt veled, hogy így beszélsz? Ott van a tésztán, én is azt eszek.

De értsd meg, nincs sehol a mák!

Hát nem tudom, Bélám, erre nem tudok mit mondani, én rátettem a tésztára!

Jól van, mondta a Béla, és letette a kagylót, és lassú léptekkel visszaindult a csupasz tésztájához.

Viszont a kollégák még a délelőtt folyamán kerítettek mákot, jól összedaráltatták a cukorral, s amíg Béla a telefont intézte, a kilónyi tésztát szépen megszórták darált mákkal, az edényre pedig visszatették a tetejét.

Béla visszaült az asztalhoz, karjait az edény két oldalán az asztallapra helyezte, és várt, és nézte a többieket, ahogy jóízűen falatoznak. Már csak tíz perc volt az ebédidőből, ezért úgy döntött, éhgyomorral nem dolgozhat, megeszi hát a csupasz tésztát.

Leemelte az edény tetejét, és majd kiesett az összes foga az örömtől. Mák, mák, mondogatta magában. Ott volt a mák a tésztán.

Megtörölte a homlokát, és mintha szenet lapátolna a pincébe, behajigálta az ebédet.

Már egy perce vége volt az ebédidőnek, mikor száját törölgetve visszaállt a munkába. De alig telt el fél óra, telefonhoz hívták, a felesége kereste. És azt kérdezte, hogy megette-e az üres tésztát. Béla bevallotta, hogy ott volt rajta a mák, csak valahogy, valamiért nem látta, azt mondta a feleségének, hogy valószínűleg, semmi kétség, mákvaksága van. A felesége csak nevetett, és további jó munkát kívánt.

Azt nem tudom, mondta a házigazdám, hogy aztán később elmondták-e a többiek, hogy ők okozták a mákvakságot, de most képzeld el, mondta, amikor legközelebb mákos tésztát vitt ebédre, micsoda szorongással nyithatta ki az edényt ott az asztalon! Hogy ezúttal látja-e a mákot vagy sem.

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.

A szürkeség ragyogása

Különös élmény néhány napon belül látni két Molière-darabot a Pesti Színházban. A huszonöt éve bemutatott Képzelt beteg egy rosszul öregedő „klasszikus”, a Madame Tartuffe pedig egy kortárs átirat, amelynek első ránézésre a névegyezésen túl nem sok köze van a francia szerzőhöz. Ez utóbbi egyáltalán nem baj, még akár erény is lehet.