Sajó László: öt és feles (E. Kornél utálatos csodálkozása)

publikálva
2000/20. (05. 18.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

K. Dezsőt elhagyta az árnyéka. E. Kornél Budára ment, K. Dezső maradt Pesten. E. Kornél szomorkodott, pedig hát, ahogy egy E. Kornélhoz illik, Budán lakott, sőt "budán, mégis.

E. Kornél utálatos csodálkozása

K. Dezsőt elhagyta az árnyéka. E. Kornél Budára ment, K. Dezső maradt Pesten. E. Kornél szomorkodott, pedig hát, ahogy egy E. Kornélhoz illik, Budán lakott, sőt "budán, mégis.

- Másfél óra az út. Csak oda. Mondta K. Dezsőnek, mikor egyszer, munka után, átkelt a Dunán, és betért a Gildébe. K. Dezső már mióta ült ott, miatta.

- Beh jó, hogy látlak. Mondta E. Kornélnak, mert örült valóban, meg a pénze is elfogyott. Hanem E. Kornélnak úgyszintén csak öröme volt, pénze nem.

- Holnap kapok fizetést.

- Jöttél volna holnap.

E. Kornél már fordult is volna le a székről, mint pár hónapja egy törzsvendég infarktusban, hogy aztán másnap visszajöjjön, a törzsvendég meg E. Kornél is, de K. Dezső, mint mondta, csak viccelt. Ültek és nézték a nőket, mintha mi se, mintha nem hagyta volna el K. Dezsőt az árnyéka.

- Beh jó, hogy itt vagy. Mindenki (K. Dezső itt, szokás szerint, túloz) azt hiszi, vámpír vagyok. Megyek a májusi járdán, nincsen is árnyékom.

E. Kornél csak mosolygott, bévül, mert kifelé igen fájdalmas képet vágott, ki figyeli az árnyékodat, te, mikor téged se vesznek észre. De nem mondta. Csak annyit, hogy

- Te azt nem is tudod.

Félsz, a vakból is megértették egymást, mást nem is felelhetett erre K. Dezső, mint

- Hát azt nem.

Nézték a nőket tovább. Köldöklő angyalok, sziszegte E. Kornél. Mióta Budára ment, alig látott nőt. E. Kornél a vasútnál dolgozik, mármint a vasút mellett, ott vonatok járnak, nem nők. Néha kidobálnak kólásdobozt, csokipapírt, jégkrémpálcikát, a múltkor szaros napilapdarabkát pfujdogált be a májusi szellő az ablakon. Onnan tudtam meg, milyen nap van, mondta E. Kornél, panaszképp. Mit sírsz, tehát van ablak. Vigasztalta K. Dezső. De be van szögelve, E. Kornél vigasztalhatatlan volt. Ah, akkor hogyan libbent be az a cafat, K. Dezső ügyelt a részletekre. A kitört ablakon, több ablak is ki van törve!, E. Kornél már kiabált, hogy őneki most rossz, és hogy ő ebből nem enged. K. Dezső mintha nem hallotta volna, mondta a magáét.

- Az alagút után? A Déli és Kelenföld között, a vasúti hídnál? Akkor téged láttalak a vonatból. Volt arra néhány csodálatos utazásom, Velencébe.

Anyád, gondolta E. Kornél, és folytatta. - Mikor odamentünk, másnap kijöttek a patkányirtók.

K. Dezső oly izgalomba jött, hogy kihagyta a poént, mi összefüggés is leend a kettő (tagmondat) között. - Patkány? Azt mondod, patkány? Vagyis patkányok, patkány nincs egyes számban, és láttál? K. Dezső védőszentjei ányra végződtek: patkány, csótány, ártány, hiány, lány.

- Még nem, de ígérem, fogok.

- Fogjál. Ezen röhögtek, és örömükben kikértek két pohár sört, kijött az apróból. Ám E. Kornél hamar elkomorodott, mert úgy gondolta.

- A legközelebbi kocsma két megálló. Villamos.

- Vigyél be sört. Én majd viszek rövidet. Vilmos.

- A legközelebbi közért két kilométer. Vilmost meg ne hozzál, nem issza senki.

- Csak én. K. Dezső röhögött, K. Dezsőnek jó kedve volt, hajnalban fejben megírt egy verset, visszaaludt, és elfelejtette. Reggel boldogan ébredt, azóta iszik, félóránként kért ki, igaz, csak kisvilmost, a hálás utókor emlékére! felkiáltással. E. Kornél ezt nem tudta, meg különben is. Mit nevetgél ez itten, amikor.

- Ma reggel temetőben jártam. K. Dezső értékelte az ilyen mondatokat, nem is felejtette el, meg se jegyezte. K. Dezső be volt rúgva, már kora reggel, azóta iszik és józanodik.

- A nyom da abla kába soha nemsüt bea nap, K. Dezső énekelt. Aztán megkérdezte, mert az előző mondatra még emlékezett. És mit csináltál te a temetőben? Reggel! Ki halt meg?

- Az úgy kezdődött...

- Akár egy novella, vágott közbe K. Dezső, mert prózát is írt.

- Elkezdhetem? Ez érdekelni fog. E. Kornél nem hagyta magát. Jöttem fölfelé a lépcsőn a Délinél, előttem egy nő, miniszoknyában. És akkor látom, nincsen rajta bugyi. Egy villamosra szálltunk, én, szédült, persze rosszra, az 59-esre, kivitt Farkasrétre. Mert persze nem szálltam le, követtem a nőt, bement a temetőbe, a kapuban virágott vett.

- És? K. Dezső izgalomba jött, mint a patkányoknál.

- Valamelyik sírnál csak lehajol. Csupán meg akartam győződni, hogy tényleg, vagy csak vizionáltam. Lassan ott tartok. Lehajolt, de messze volt.

- ", Érosz és Thanatosz!, pózolt K. Dezső. Deen gem csaka halál ér dekel. És utána?

- Visszajöttem, és felszálltam a 61-esre, bementem a nyomdába. E. Kornél vágógépnél dolgozott, ezért remegett a keze, lába és a hangja is, mikor K. Dezsőt válaszra vonta. Bejössz? K. Dezső nem felelt. Neked való hely. Írd meg. K. Dezső legyintett. Nem kell nekem odamenni, hogy lássam. De nagy a képed, gondolta E. Kornél, de mást mondott. Menjünk most. Megjelentél a Napnyugatban, épp azt vágom, nem nézed meg? Nem tudok róla, hogy a mostani számban jönnék, mondta K. Dezső, ki részegen is hiú volt, átkeltek hát a Dunán, elmentek a nyomdához, az ablakokban macskaszemek parázslottak, köröztek. K. Dezső megszámolta, pontosan száz macskaszem. K. Dezső most félt volna, ha szorongásban nem edzene naponta.

- Á, csak a varrónők a másodikról. Az éjszakai műszakot most engedték ki pisilni és cigizni.

- És még azt mondod, itt nincsenek nők. Száz varróleány, uram! Nézzük meg őket.

- Elébb megmutatom a verset. Én csempésztem a lapba, az utolsó pillanatban. Senki nem tud róla, te sem. Aztán jöhet a vágógép.

És K. Dezső megpillantotta versét a Napnyugatban, és keservesen sírni kezdett. Ezt írtam ma hajnalban, a Hajnali részegséget. És talán még mindig sír, ha E. Kornél, megsajnálván, hirtelen felindulásból és előre megfontolt szándékkal le nem üti a keze ügyébe kerülő K. Dezső Eddigi Összessel, és utána, mint aki jól végzi dolgát, föl nem darabolja ott, a vágógépen. De közbevágott E. Kornél.

K. Dezső még mozgott, amikor megszólalt, csodálkozott utálkozva E. Kornél.

- Háromba vágtál, édes jó Kornélom?, kérdezte E. Kornélt árnyéka, K. Dezső.

- Háromba? Nem. Négy egyforma darabba vágtalak. Talán nem jól tettem?

- De jól tetted, édes jó Kornélom! Te mindig tudod, mit hogy kell csinálni...

Utolsó gondolata a hetvenhetedik varróleány volt, jobbról a negyedik ablak.

Így fejezte be K. Dezső, mert prózát is írt.

publikálva
2000/20. (05. 18.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk