Szűken vettem a kanyart, rajtam maradt a bejárat egy jelentős hányada, ráadásul odabent, közvetlenül az ajtó mögött két ember állt, és jegyeket árult az esti proletárfelmutatásra, amire végül is érkeztünk, mert szórakozni jó és kívánatos az egész heti lélekölő munka után.
A szemközti kupleráj elé parkolunk, aztán eldarálunk egy rövid imát a műszerfalra dőlve, miközben a szemfüles járőrök lecsapnak mögöttünk egy bizonytalanul parkoló Daciára. Érzem, ahogy Isten keze lassan ránehezedik a vállamra, aztán barátságosan meglegyint. Lenyalom a pengéről a zsírt, zsebre teszem a tükröt. Isten szaga villámgyorsan az agyamig ér, lustán átnézek a falakon. Kiszállok, aztán rászakadok az égre.
Koromnál fogva meglehetősen korlátozott azoknak a helyeknek a száma, ahova kiskorú kísérő nélkül beléphetek, de azok legalább stabilak, megvan a saját piszoárom a homlokmagasságban kikoptatott csempével, nem kell egész éjjel felturbózott kamaszokat néznem, akik időről időre végigsöpörnek a tekintetükkel, mint egy próbaidős fegyőrt az életfogytosok, aztán egy félmosollyal elfordulnak, és már nem is emlékeznek rám.
Nem, vannak rendes helyek, ahol ilyen védett korban lévő, félig masztodon, félig rénszarvas habitusú alakok elüldögélhetnek egy sarokban, na jó, nem az asztaloknál, de közvetlenül a mosdó ajtaja előtt, ami ugye több szempontból még izgalmasabb is.
Hajnali kettő körül aztán már jut asztal is, és hozzá társaság, bár ekkorra már általában mindegy, de most nem, valahogy lassabban fog rajtam az átok, és majdnem józanul szemlélem, ahogy a szemben ülő naiv művész göcsörtös mutatóujjával az arcom előtt hadonászik, és boldogan ordítva közli: "Orrszőrkorpa." Befelé nevetek, csak a bal szemem táncol. Egy nagy, fekete semmit képzelek el, ahogy lelki kezeimmel belelököm az imbecillis tréfamestert, aki eközben, megcáfolva minden statikai feltételezést, meghatódva zuhan a földre székével együtt, és magával ránt egy születésnapi bulit tartó szociológus évfolyamot. Tizenhat leendő szociológus egyetlen kupacban. Ökölnyi langyos sör egy visszaválthatatlan üvegben. És persze a megbeszélt vérrög, ahogy kúszik felfelé a könnycsatornán.
