Para

Kovács Imre: Én

  • 1997. július 31.

Egotrip

Itt van vége, elfolyó, semmis csík a végtelen, lezárhatatlan, bebeszélős nyál, nehogy már én legyek... ugye?! dehogy. Bevégeztetett, elviszik Bélát, mint a macskát szarni, halott, nehogy már te mondd meg, ugye halott?! Lassú tűz, ikes igék, bevállalt mondatok, én hoztam ide, amikor... amikor persze. Van egy ilyen rettenetes pillanat, ránk hűl, szinte nekünk kell azonosítani, felismerni, mintegy, mondjuk, hogy Béla, persze, te vagy, nyugodjál békében, milyen jó, felismerő verseny meg ilyenek.

Itt van vége, elfolyó, semmis csík a végtelen, lezárhatatlan, bebeszélős nyál, nehogy már én legyek... ugye?! dehogy. Bevégeztetett, elviszik Bélát, mint a macskát szarni, halott, nehogy már te mondd meg, ugye halott?! Lassú tűz, ikes igék, bevállalt mondatok, én hoztam ide, amikor... amikor persze. Van egy ilyen rettenetes pillanat, ránk hűl, szinte nekünk kell azonosítani, felismerni, mintegy, mondjuk, hogy Béla, persze, te vagy, nyugodjál békében, milyen jó, felismerő verseny meg ilyenek.

Aztán a külföldi utak: Iraklion, Lisszabon, Miskolc, láthatási engedély, kipécézett apák és meglovagolt pillanatok. Én tényleg befizettem, nekem ne tessék mondani, hogy halálprés meg ilyenek. Úgy félek, bírók jönnek, ha nem, meg ülnökök, leveszik rólam a dzsekit, sőt annyira fáj, annyira megremeg, sehol a harmónia, amit pedig évek óta, hogy ne mondjak sokat, évek óta, vagy talán még régebben, kolibri őrjöng, kis szárnyával verdes, akár a felejthetetlen motor. Ölni.

Tóni, maga nem az én postásom... Jó, kelletlenül megbocsát a telhetetlen én, aki mindig, végül is születésnap, ünnepszerű másnap, gyertek ti is, kidobott vörösboros üveg a játékterem előtt.

Brassói aprópecsenye, pulykából, lehetetlen, pedig dehogy, hostess, stewardess, madness, sokan vagyunk kevesen, lépegetünk, kortyolunk, nyelünk, de be ne férjen, bólint az éhes terminátor, itt a filmed, nyelhetől, majd én megrendezem, kimegyek eléd, nézem, ahogy leszáll a géped, tolom a lépcsőt, rajta leszől, milyen jó, így lejönni, ugye?!

Igenis, van ez a nő, senki sem a postása, önálló entitás, születésnapja van, boldog, nevetnek ám a nyugdíjasok, igazi örömünnep az Eldorádóban, kacag az apró kohász, a mi kutyánk kölyke, fáradt, leadhatatlan olaj.

Gondold végig, ahogy zuhansz, emeletenként egy pillanat.

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.