Para

Kovács Imre: Én

  • 1998. november 19.

Egotrip

Az egész egy apró balesettel kezdődött, hősünk az erdőben kószált, amikor az egyik kanyarból - a késő éjszakai időponthoz képest is igen sebesen - előrobogott a végzet, és megsebezte őt.

Az egész egy apró balesettel kezdődött, hősünk az erdőben kószált, amikor az egyik kanyarból - a késő éjszakai időponthoz képest is igen sebesen - előrobogott a végzet, és megsebezte őt.

Csak egy karcolás, gondolta ő, és hazament, mintha mi sem történt volna, aztán egy forró tejes whiskyt kevert magának, és leült a tévé elé, hogy megnézze A hörcsögprímás című össznémet vallásos vígjátékot.

Odakint viharos szél cibálta a zsalugátereket, a lassan dagadó holdat minduntalan felhők takarták el, miközben hősünk a bekötözött kezére nézett, és vissza a tévére. Már nem is fájt, levette a kötést, és a kandallóba hajította, ahol hirtelen fellobbanva, ám nagyon büdösen elégett hamarost.

Már meg is feledkezett az egészről, amikor néhány nap múlva egy benzinkút előtt furcsa dolgot észlelt magán. Ahogy a töltőállomás elé ért, hirtelen nagy kedve támadt odamenni és megszívni az egyik csövet. Úgy érezte, jólesne egy kis benzin, egész teste beleremegett a vágyba, de aztán elhessegette magától, és ijedten menekült a Mol kút közeléből.

Az éjszaka Pál Lászlóval álmodott, verejtékezve ébredt, majd amikor összetörten kiment a konyhába, hogy kávét készítsen, rémülten tapasztalta: tulajdonképpen ahhoz lenne kedve, hogy olajat cseréljen.

És eljött a telihold, hősünk pedig vad és rejtélyes körülmények között mikrobusszá változott, kirontott kényelmes és közhelyes kertvárosi lakásából, aztán nekivágott az útnak, falta a kilométereket, az örömtől kiáltozva generáloztatott, kötelező biztosítást kötött, majd hitelben benzint tankolt egy elhagyatott állomáson, ahol hihető és közömbös mindenkinek, hogy a gépjárműben nincsen sofőr.

Reggel olajosan ébredt az ágyában, és csak az előszobán át az ágyig húzódó keréknyomok győzték meg arról, hogy mindez nem volt álom.

Mit tegyek?! - gondolta, de aztán szerencsére beleszeretett egy gyönyörű és ugyancsak rejtélyes nőbe, aki szintén mikrobusszá változott a szerelem hatására, így aztán ettől fogva ketten járták kéjjel és vadul az M3-as új szakaszait, és fittyet hányva a fizetőkapukra, száguldoztak boldogan.

A Borsodi Barkasember története már kölcsönözhető a jobb videotékákban.

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.