Para

Kovács Imre: Én

  • 1998. november 19.

Egotrip

Az egész egy apró balesettel kezdődött, hősünk az erdőben kószált, amikor az egyik kanyarból - a késő éjszakai időponthoz képest is igen sebesen - előrobogott a végzet, és megsebezte őt.

Az egész egy apró balesettel kezdődött, hősünk az erdőben kószált, amikor az egyik kanyarból - a késő éjszakai időponthoz képest is igen sebesen - előrobogott a végzet, és megsebezte őt.

Csak egy karcolás, gondolta ő, és hazament, mintha mi sem történt volna, aztán egy forró tejes whiskyt kevert magának, és leült a tévé elé, hogy megnézze A hörcsögprímás című össznémet vallásos vígjátékot.

Odakint viharos szél cibálta a zsalugátereket, a lassan dagadó holdat minduntalan felhők takarták el, miközben hősünk a bekötözött kezére nézett, és vissza a tévére. Már nem is fájt, levette a kötést, és a kandallóba hajította, ahol hirtelen fellobbanva, ám nagyon büdösen elégett hamarost.

Már meg is feledkezett az egészről, amikor néhány nap múlva egy benzinkút előtt furcsa dolgot észlelt magán. Ahogy a töltőállomás elé ért, hirtelen nagy kedve támadt odamenni és megszívni az egyik csövet. Úgy érezte, jólesne egy kis benzin, egész teste beleremegett a vágyba, de aztán elhessegette magától, és ijedten menekült a Mol kút közeléből.

Az éjszaka Pál Lászlóval álmodott, verejtékezve ébredt, majd amikor összetörten kiment a konyhába, hogy kávét készítsen, rémülten tapasztalta: tulajdonképpen ahhoz lenne kedve, hogy olajat cseréljen.

És eljött a telihold, hősünk pedig vad és rejtélyes körülmények között mikrobusszá változott, kirontott kényelmes és közhelyes kertvárosi lakásából, aztán nekivágott az útnak, falta a kilométereket, az örömtől kiáltozva generáloztatott, kötelező biztosítást kötött, majd hitelben benzint tankolt egy elhagyatott állomáson, ahol hihető és közömbös mindenkinek, hogy a gépjárműben nincsen sofőr.

Reggel olajosan ébredt az ágyában, és csak az előszobán át az ágyig húzódó keréknyomok győzték meg arról, hogy mindez nem volt álom.

Mit tegyek?! - gondolta, de aztán szerencsére beleszeretett egy gyönyörű és ugyancsak rejtélyes nőbe, aki szintén mikrobusszá változott a szerelem hatására, így aztán ettől fogva ketten járták kéjjel és vadul az M3-as új szakaszait, és fittyet hányva a fizetőkapukra, száguldoztak boldogan.

A Borsodi Barkasember története már kölcsönözhető a jobb videotékákban.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.