Kálmán C. György: Magánvalóság (Takarék)

publikálva
1998/47. (11. 19.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Én egyébként a kurtítás híve vagyok. Takarékoskodjon az ember, ahogy bír. Nem kell nyakra-főre költeni azt a drága pénzt. Folyton az a fényűzés, a polgárok pénzén, hát nem, ennek véget kell vetni.

Én egyébként a kurtítás híve vagyok. Takarékoskodjon az ember, ahogy bír. Nem kell nyakra-főre költeni azt a drága pénzt. Folyton az a fényűzés, a polgárok pénzén, hát nem, ennek véget kell vetni.

Minden lukat betömünk, kiáltják fickósan kormányunk tagjai is, rögvest neki is látnak. És lássuk be, teljesen igazuk van. Mennyi fölösleges földmunka van például a metróval, ahelyett hogy mondjuk a felszínen volna vezetve a (kurtított) nyomvonal, meg lehetne spórolni a turkálást, aztán a világítást, fűtést, mozgólépcsőt. Még tovább is lehetne menni: ha, mondjuk, a drága villamos energia helyett környezetbarát bioenergia szolgálná a főváros lakosságát, például az utasok maguk hajtanák, lábbal, a metrót, mindenki a maga kétkerekű, teljesen csak az ő rendelkezésére álló (a polgár maga ura!) járművével közlekedne a megszabott útvonalon, az lenne az igazán szép. Állítólag a Demszky luxus-kéjkalauzokat is terveztetett a metróba, meg mindenféle megalomániás újságosstandokat, osztályon felüli jegyautomatákat. Még jó, hogy még időben gát lett neki vetve, mit képzel.

Aztán ott a Nemzeti. Pont a Belvárosba, a lehető legdrágább telekre akarták volna tenni, holott minden fillért meg kellene fogni. A Belvárost amúgy is fölösleges fejleszteni, van ott bőven elég dolog, színház múzeum hátán, az ember csak kapkodja a fejét. Hanem például a Városligetre igencsak ráférne egy kis világvárosiasság. Lassan már világosban sem jó arra sétálni, a cukros bácsik állandóan arra panaszkodnak, hogy a pitbullos nehézfiúk zaklatják őket, a markecolók viszont alig férnek meg a bőrfejűekkel, szóval kellene ott egy kis békesség, amit csakis a városligeti Nemzeti Színház hozhat el arra a környékre. Semmi idő alatt lesz a Rottenbiller utca és a Garay tér Budapest szellemi központja, a Felvonulási tér bensőséges sétálóutca. A színház pedig, nagyon helyes, legyen színház. Ami azt jelenti, hogy legyen egy színpad, függöny (olcsó kreppanyagból, turkálóban mindig van), és, na jó, néhány szék a nézőknek. Állítólag a Demszky büfét meg vécét akart volna az Erzsébet téri monstrumba építtetni. Még csak az hiányzik, aztán fél Budapest odajárt volna kajálni meg pisálni. Aki színházba megy, az menjen színházba, vigyen magával vajas kenyeret, ha azt a két órát nem bírja ki, és pisáljon előtte egy jó nagyot. Egyébként gondolkodhatnánk azon is, hogy Soroksár sem áll valami jól városfejlesztésileg, vagy Békásmegyer, a további takarékossági megfontolások égetőleg vetik fel, hogy ott is kellene valami Nemzeti Színház-féle, a polgári közérzet, a jogos lokálpatriotizmus és a bűnözési hullám visszaszorítása érdekében. Természetesen csökkentett költségvetéssel, egy nagyon kis színház néhány milkóból kijön (anyagot feketén kell szerezni, a sittet a sarkon kiborítjuk, egy rétegben meszelünk, még hogy diszperzit!, ugyan már), székeket leselejtezhet valamelyik minisztérium, kész-passz.

Az meg, hogy egyesek négy szintet akarnak az igazságszolgáltatásban, végképp túlzás. Még a három is sok, mit mondjak. Ki a fene ismeri ki magát a szintek között, mert én nem. Az egyszerű polgárnak ehhez semmi köze nincsen. Nyugodtan meg lehet takarítani azt a plusz egy szintet, egy csomó bírói fizetés, bársonyszék, takarítási költség, víz, villany, gáz, csatorna, telefon meg azok a táblák vagy mik. Több kicsike színház kijönne abból Soroksáron vagy Békásmegyeren. Tulajdonképpen az lenne az igazi, ha egy bíróság lenne (nem kell a létezőket megkettőzni, megháromszorozni): fogadna minden csütörtökön öttől hétig, megmondaná, ki a bűnös, mi az ítélet, mehet haza vagy a dutyiba. Teljesen fölösleges túlbonyolítása a dolgoknak.

Márpedig a kormány egyszerűségre törekszik, a szíve is oly egyszerű neki. Például most hihetetlenül jó lett nekünk, hogy az adótábla egyszerűsödött. Ha az ember úgy február vége felé kiszámolta, hogy mennyi adót fizet, akkor ha már addig eljutott, hogy 245. és 279. sorok összege, és aztán az ehhez tartozó számot kellett kikeresni a táblázatból, akkor most ehhez képest azt kell majd csinálnunk, hogy a 245. és 279. sorok összegéhez tartozó számot kell kikeresnünk egy táblázatból, csakhogy az a táblázat sokkal kisebb lesz már, polgári, helytakarékos, papírkímélő. Ezt olyan megnyugtató tudni. Hogy van, aki figyel valamennyiünk zsebére, nem hagyja, hogy csak úgy szórjuk a közpénzt.

publikálva
1998/47. (11. 19.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk