Para

Kovács Imre: Én

  • 1997. augusztus 28.

Egotrip

Erzsi és Béla kicsit félénken álldogál egy brit tekno-sámánista szekta szekértáboránál, aztán odaóvakodnak a büféhez. Reggel nyolc van, lehetnek vagy tízen, ebből minimum hatan a személyzethez tartoznak, plusz a gyerekek, akik meztelenül szaladgálnak a bokáig érő porban. Ez kicsit erős, a hangerő olyan, hogy némelyik hangfal elé tévedt kétévest felkasírozza a szemközti lökhárítóra, ami pedagógiai szempontból - legalábbis - értékelhetetlen, de látványnak kedves.

Erzsi és Béla kicsit félénken álldogál egy brit tekno-sámánista szekta szekértáboránál, aztán odaóvakodnak a büféhez. Reggel nyolc van, lehetnek vagy tízen, ebből minimum hatan a személyzethez tartoznak, plusz a gyerekek, akik meztelenül szaladgálnak a bokáig érő porban. Ez kicsit erős, a hangerő olyan, hogy némelyik hangfal elé tévedt kétévest felkasírozza a szemközti lökhárítóra, ami pedagógiai szempontból - legalábbis - értékelhetetlen, de látványnak kedves.

Mad Max-hangzás, jéghideg magasak, még hidegebb mélyek keringenek a körbeállított lakóbuszok porondján, az egész olyan, mint Gibson huszonhetedik születésnapi bulija lehetett, de így, nappali világításban, köd, stroboszkóp, lézer nélkül még félelmetesebb.

A zenét egy meghatározhatatlan nemű, tizennégy év körüli brit lény készíti helyben, röpköd az állványok között, segédje - egy valamivel férfiasabb tizenkét éves - pedig térdel a porban, és néha elvigyorodik magában. Béla mögé lopakodik, de nem tud kivenni semmit, az egyetlen szerkezet, ami ismerős neki, a keverőpult, ám a többi már science fiction, sehol egy cédéjátszó vagy ilyesmi, csak fekete dobozok gombokkal, meg drótok, mondja is Erzsinek, hogy biztos ez a live act, de Erzsi nem nagyon hiszi, meg nem is nagyon tudja, mi az a live act, hát ez, mondja neki Béla, ez, amikor elengedett kézzel, csak a fülre figyelve, ríltájmban semmiből semmit, a helyszínen. Nagy varázslat.

Néhányan még apró mozgásokkal próbálnak kimászni a Nagy, Színes gödörből, míg a többiek már dobozos Gössereket vagy Coca-Colát isznak, ami itt, a Szigeten több, mint izgalmas látvány, mármint az utóbbi, mert apró mozgásokkal manipulálókat bárhol látni, a Nagy, Színes gödrökről már nem is beszélve, de a fentebb megnevezett tiltott szereket csak itt, ami mindkét oldalról helyes, a Pepsi helyében én sem engedném, hogy ha belefeccoltam egy zsák pénzt a fesztiválba, akkor mást áruljanak, viszont nagyot csalódtam volna az emberekben, ha nem szarnák le, hogy mit akar a Pepsi, ez így kerek, tetszik Erzsinek és Bélának is, el is tervezik, hogy visszajönnek éjjel, amikor az egész cirkusz üzemel, megnézni, az milyen lehet fényekkel, sötéttel, stroboszkóppal, lézerrel, köddel, mert ekkor még nem tudják, hogy nem lesz holnap.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.