mikor felkértek, legyek zsűritag a Városi pop ki mit tud? elnevezésű tehetségkutatón - a fődíj egy music center és egy mobiltelefon -, azt gondoltam, ha unatkozni bárhol lehet, miért ne itt? Most viszont már két és fél órája ülök a rozzant mozi első sorában dj Sterbinszky, Benkő László, Szigeti Ferenc és Sípos F. Tamás társaságában, előttünk egy vödör sajtos pogácsa, mögöttünk a családtagokból álló közönség. Néha megveregeti a vállam az önkormányzat kulturális bizottságának elnöke:
- Fogyasszon. Ne szégyellje!
Eleinte azt hittem, nem fog fájni. Láttam két romát, a Modern Talkingot próbálták utánozni, egy táncdalénekesnőt, aki üvegszálas harisnyában, piros körömcipőben elszavalta Késmárky Marika Egy fiú a házból című dalát, MC Gengsztert, a motyogó reppert, Tiszai Vegyikombinát feliratú baseballsapkában, és tényleg nem fájt. Szeretnivalóak voltak, és esküszöm, nem keltettek szánalmat. Sőt még a Balhorog nevű "alterock" zenekar sem, pedig kiderült, a tagok a helyi MSZP ifjúsági tagozatának lelkes aktivistái. De aztán felbukkant egy negyven év körüli, kefefrizurás, ápolatlan férfi akusztikus gitárral, bordó garbóban, fehér vászonnadrágban. műsorvezető "tanár úr"-ként mutatta be, ő pedig szerényen csak annyit mondott:
- Modern Babilon.
húrok közé csapott, és fölcsendült a dal. Leomlott a két babilon torony / bosszút álltak férfin gyereken és asszonyon / merikában mindenki fél / Hullazsákot sodor a szél / Mindezt otthon látom / benyomom a gombot - enter / S a képernyőn megjelenik / a romos World Trade Center / áááá-áááá / Modern Babilon!
Utána percekig tartott a vastaps. Két kisiskolás virágot vitt a színpadra. Puszi. z első sorban ülve tisztán láttam, hogy a férfinak feláll a fasza.
Van egy srác, aki úgy néz ki, mint a fiatal Mick Ronson, és ha felhagyna azzal a szaros hippiszokással, hogy füvet szív, még a barátom is lehetne. Betépve, olajosan csillogó, vörös szemekkel, a görcsös röhögés miatt meg-megakadva, mégis átszellemülten azt mondta egyszer:
- "vakodj a vidékitől! Minden, ami perverz, belőle fakad. Kisebbségi érzésből, hatalomvágyból, bizonyítási kényszerből. Tudod, az ősparaszt. nyakas, a kussoló, az elfojtó. Ha helyben marad, nincs baj, leél hatvan-hetven évet, meghal, rohadtul meg van sértődve, bár fogalma sincs, miért. De amikor bemozdul! mikor világgá megy! mikor bizonyíthat! Hiszen csontjában az erő, vérében a robot, története pedig a folyamatos képmutatás! viccet nem érti, a nyelve még béna, szemét ruhákat hord, de gyorsan tanul, és ha eljön az idő, lelkiismeret-furdalás nélkül falja fel a puhány tanítókat. És lelkiismeret-furdalás nélkül felejt! Ez a legfontosabb. Szerinted van annál perverzebb dolog, mint amikor a vidéki azt hiszi: pesti?
tévé képernyőjére mutatott, valami hatalmon lévő magyar politikus szónokolt - ráhagytam. lelkemre kötötte, jól jegyezzem meg, aztán hanyatt esett. Hazamentem, és meghallgattam egy Johnny Cash-lemezt (Johnny Cash Is Coming To Town, 1987). Tényleg perverz.
Most viszont a Vídia szorongat.
- Egy balladát játszunk el csak nektek - mondja az énekes, és a rajongók az addigi csápolás helyett úgy kezdenek mozogni, mint a zombik. Igaz, azok nem hordanak maguknál mécsest vagy öngyújtót. Különösen a basszusgitáros élvezi a sikert, sörösüveget lenget, a nyelvét nyújtogatja, amikor pedig eljön a keménykedés ideje, eltapossa a cigijét, terpeszbe áll, és előredobja vállig érő haját.
Egy pillanat alatt történik minden, és a sikoly a legborzalmasabb. haj, mint a kígyó, a húrok közé kúszik, beszorul, megfeszül, Ekkor szakad le a gitár hevedere. hangszer a földre zuhan és nyakból kitépi a basszusgitáros fejét.
z eredményhirdetés elmarad.
Miközben a rendőrt meg a hullaszállítót várjuk a mozi előcsarnokában, hozzám lép egy zöld kardigános, szemüveges nő, és a fülembe súgja:
- Gyere a pénztárba. Leszoplak.
