Legát Tibor: Pop

publikálva
2003/12. (03. 27.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Az anyagot a nyakamba fecskendezem, aztán a tükör elé állok, hogy ellenőrizzem a hatást. Öt perc se kell, és minden irányból dolgozni kezd a radír, tíz perc múlva nyomom sem marad. Bokáig érő bőrkabátot, cérnakesztyűt és lovaglócsizmát húzok, arcomra vívómaszkot. Tetőtől talpig beburkolva indulok el otthonról, mint valami múmia, a taxis azt kérdi: "Hová parancsolja, asszonyom?"

Az anyagot a nyakamba fecskendezem, aztán a tükör elé állok, hogy ellenőrizzem a hatást. Öt perc se kell, és minden irányból dolgozni kezd a radír, tíz perc múlva nyomom sem marad. Bokáig érő bőrkabátot, cérnakesztyűt és lovaglócsizmát húzok, arcomra vívómaszkot. Tetőtől talpig beburkolva indulok el otthonról, mint valami múmia, a taxis azt kérdi: "Hová parancsolja, asszonyom?"

Egy sarokkal hamarabb szállok ki, leszórok magamról mindent, a holmikat a szemetesbe gyűröm. Semmi nem marad belőlem, de látom, ahogy két klosár egymásnak ugrik, kié legyen a váratlan zsákmány. Az egyik hadonászni kezd valami rozsdás dugóhúzóval, engem is megsebesít. Igazán látványos, ahogy összevérzem a levegőt.

A klubot a teliholdról nevezték el, csak egy hatalmas reflektor fehérlik a bejáratán. A hely szellemes: éjszakánként itt gyűlik össze a legjava, mindenki, akiről azt gondolnátok, számít - lidércek, zombik, vámpírok, kőművesek, no meg a város szemete, kiszuperált éjjeliőrök, részeg bűnügyi tudosítók, focisták. Beszélik, ha megreped a fal, vér szivárog a résekből, és hullanak a csontok. Botot, ernyőt, szúró- és vágóeszközt, drogot, fegyvert és lőszert bárki bevihet, a kidobók mégsem rutinból motoznak: feszületet, fokhagymát, karót és szenteltvizet keresnek. Amit láthattok, leírhatatlan, de csupán papíron létezik.

Nemcsak a Szondi-teszt negyvennyolc alakjának, Karel Gottnak, Hans-Jürgen Bäumlernak és Beamter Bubinak, nekem is arany VIP-kártyám van, ha kérditek, honnan szereztem, legyen elég annyi: adták. Én viszont kölcsönadtam a kedvenc hasonmásomnak, mert amióta hozzájutottam a szerhez, nincs szükségem rá.

Az előcsarnokban leakasztok egy tetemet a falról, és a vállamra veszem. A pultnál könyöklő düftinnadrágos hülye, aki szereti, ha boszorkánymesternek szólítják, így szól a slepphez.

- Nézzétek, görnyedt levitáció! Ilyet eddig csak kétszer láttam, Tibetben és a Nagymező utcában. De az is lehet, hogy a fickó csupán madárjós, és éppen papagája van. Meg kell hagyni, roppant ügyes, bár ezt a barna, anyagába nyomott zakót komoly stílustörésnek érzem.

A színpad felé igyekszem, valaki leemeli rólam a hullát, és úsztatni kezdi a kinyújtott karokon. A test hamar eljut a színpad előtti kordonig, de végül a vasrácson átbucskázva, az összehányt parketten ér földet. A takarítók azonnal rárontanak, és bedobják a szellőzőaknába.

Ma este az Énem és Ted duó játszik, ők most a legjobbak, és ha nem magyarul énekelnék a Húzd el a csíkot, nem lesz ma alvás kezdetű számukat, már régen lenyomták volna Canned Heat Amphetamine Annie-ját (Boogie with Canned Heat, 1968) a speedsterek slágerlistájáról. Így viszont csak a hőzöngő tinik, valamint a szemüket a színes italra vagy a nyerőgép gyümölcsöskertjére meresztgető bennfentesek előtt pakolhatják magukat.

Sajnálom őket, kispályások.

Megtartom az ászt és eldobom a hetest / a kezembe szorult laza balegyenest / a biztonság kedvéért készítettem ki / az "Év segge" poszter mellett a Fradi / egy szarcsíkot diszkréten eltakar a falon / de a pincérnő beszól mert nyomja az unalom: / - A palackból kiszabadult a mellem! / És a sarkon már felállt a színes a fehér ellen.

Miközben szól a dal, visszamegyek a bárba. Szellemként bolyongok az asztalok között, nevetséges persze, de megpróbálok elvegyülni. Az egyiknél harsány kompánia, ha azt mondom, művészek, mindent tudtok. A társaság szeme-fénye, egy zsíros hajú, suta fiú lelkesen beszél fantasztikus ötletéről, amit soha nem merne megvalósítani, de azért nem is hagyhat annyiban.

- Egy kamerával és egy körömvágó ollóval besurrannék a Vatikánba. Ha kérdeznék, ki vagyok, azt felelném, az Opus Dei ügynöke - a manikűrös atya. A pápa hálószobájáig meg sem állnék, megnyomnám a rec gombot, aztán...

- Aztán?

- Rárontanék, és körülmetélném. A cuccot persze otthagynám ereklyének, de a felvételből videoinstallációt csinálnék. Az egész világ a lábam előtt heverne. Mert ilyen egyszerű az egész.

- Isteni! - vihog egy csillogó szemű lány, a legszebb mindegyik közül, de a többiek csak a vállukat vonogatják. Valaki egészen halkan megjegyzi:

- Ezt talán meg kellene gyónnod.

Nem várom ki az éjfélt, egyáltalán nem hiányzik a vér, a teleszkópként kinyíló műfogak és karmok, a szokásos orgia, a korhelyleves, a máglyarakás. Indulnék haza, de a lépcsőfordulóban utamat állja a nyakkendős. Frissen borotvált, és mivel speciális kontaktlencsét visel, mindent lát. Nem is próbálok ellenkezni. Egy sarokba húzódunk, hogy feltűnés nélkül kiönthesse a lelkét.

- Látod, eljöttem ide, a pokolba, hogy találkozhassak veled. Tudom, a magamfajtát lenézed, fárasztónak, unalmasnak találod, ahogy én is a hozzád hasonlókat. Hogy miért? Mert ellentétben veled, én rafinált vagyok és magabiztos, egy lépéssel mindig előtted járok. Látod, most is győztem, ami ugyan nem nagy teljesítmény, de azért... Csak azt tudnám, miért éppen te vagy az egyetlen, akiben megbízhatok.

Láthatóan megkönnyebbül, hogy végre elmondhatja azt, amit. Csupa semmiséget. Kamaszkorában az 1500-as (és az 1600-as) Ladáért, a márványkoptatott Casucci farmernadrágért, az Első Emeletért és Keke Rosbergért rajongott. A kollégiumban fogadásból megbaszott egy kiló sertésmájat, az építőtáborban részegen egy csirkét, a katonaságnál viszont őt baszták meg egy rádióantennával. Azóta persze jóra fordultak a dolgok: szép felesége, csodás gyermeke, klassz kocsija, lakása van, sötét foltok csak akkor akadnak az életében, ha árnyékot vet a lámpa alatt. Ha ringyónál jár, Hasfelmetsző Jacknek képzeli magát.

- Persze erről senki nem tud! - mondja cinkos és megkönnyebbült mosollyal, bónuszként pedig - immár önfeledten - elmeséli a céges disznó történetét, ami "egy szuper és teljesen saját" ötlet.

Egy Pesthez közeli faluban kismalacot vásárolt, majd megbízta a gazdát, ne csak a szemével hizlalja. Hétvégenként néhány jófej kollégájával - falusi turizmus! -, valamint egy digitális kamerával meglátogatja az állatot, fotókat készít róla. Ezeket hétfőn kör e-mailben szétküldi a munkatársainak, így aztán mindenki láthatja, hogyan fejlődik a malac, akinek persze neve is van, ugyanúgy ***-nak hívják, mint a nagyvállalat amerikai elnök-vezérigazgatóját.

- És hogy mi lesz ebből? Egy hatalmas disznótor, minden idők legnagyobb céges bulija! - kiáltja lelkesen, majd elviharzik az asztalok között.

Amikor kilépek a kapun, látom, hogy valaki csúzlival szétlőtte a reflektort. Ormótlan fekete kocsi fékez előttem, az ablakrésből selypítve kiszól egy hang:

- Elvigyelek, jéglovag?

Amint méglátom magam meztelenül a elsötétített üvegen, azt hiszem, elpirulok. Aztán rohanni kezdek úgy, mint még soha.

publikálva
2003/12. (03. 27.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk