Vajda Gergely: Zene hetilapra
Üres zenekar, ez a karaoke jelentése, mely vegyülékszó oke végződése az angol orchestra szó japán kiejtésének rövidítése.
Üres zenekar, ez a karaoke jelentése, mely vegyülékszó oke végződése az angol orchestra szó japán kiejtésének rövidítése.
Nekünk, akik innen vagy onnan szalasztva szakpolitikai reformok kitalálásával (is) foglalkozunk, mindig tele van az asztalfiókunk ötletekkel, kisebb-nagyobb horderejű világmegváltó javaslatokkal.
„Herbert-von-Karajan tér
Dr. H. C. Herbert von Karajan (1908–1989) salzburgi születésű karmester, a Berlini Filharmonikusok vezető karmestere. 1933-ban belépett a Német Nemzetiszocialista Munkáspártba, és a náci rendszert karrierje előmozdítására használta fel. 1956–1960 között a Salzburgi Ünnepi Játékok művészeti vezetője, 1967-ben a Húsvéti Ünnepi Játékok megalapítója.”
Régen történt, amikor az emberek még e-mailben leveleztek, olykor telefonáltak, és néha le is csatlakoztak a hálózatról.
A partitúrák zenei előadásmódra vonatkozó szöveges utasításainak világa csuda világ.
A XV. kerületi Növényolaj–Sashalmi Elektronikus Mérőkészülékek Gyára mérkőzésen történt. A hazaiak kapusát példátlanul hosszú időre, 25 évre tiltotta el a BLSZ. A kapus a mérkőzés 77. percében egy reklamálásnál előbb sárga, majd piros lapot kapott a játékvezetőtől, majd megindult a bíró felé, aki erre lefújta a találkozót.