Egotrip

Vajda Gergely: Zene hetilapra

Egotrip

Elon Musk agya

Próbálok figyelni a mentális egészségemre. Nem szeretném tudni, mi zajlik Musk agyában, amiként azt sem, hogy Asperger-szindrómája – amelyről ő maga vallott nyilvánosan – mennyiben járul hozzá ahhoz, hogy az empátiát a nyugati civilizáció rákfenéjének tartja. Nem akarom tudni, hogy nőgyűlöletbe hajló szexizmusa mennyiben sajátja, és mennyiben PR-termék (a háttérben Andrew Tate „influenszerrel”, vagy a PayPal-alapító, extrém libertárius Peter Thiel politikai machinációival). Arról viszont szeretnék beszélni, miként befolyásolja a mára az élet majd’ minden területén elterpeszkedő vállalkozói-mérnöki gondolkodás a zenecsinálást.

Ahogy öregszem, úgy mesélem egyre többször, egyre többeknek saját gyártású anekdotáimat. Csiszolgatom őket. Ha én nem unom meg, talán mások sem fogják. Az alábbi eset Huntsville-ben esett, ahol immár 14. éve élem az év hosszabb-rövidebb felét. Az Egyesült Államokban 20 Huntsville nevű település található, de az Alabama állambeli az egyetlen, ahova az 1950-es évek elején, a hírhedt Operation Paperclip (Gémkapocs Hadművelet) részeként több száz, azelőtt a náci Németországban tevékenykedő rakétatudóst telepítettek be családtagjaikkal együtt. Az addig álmos gyapotvároska és a mellette elhelyezkedő Redstone Arsenal nevű katonai bázis életét egy csapásra megváltoztatta a beáramló nagyszámú briliáns agyvelő, és mindaz a szupertitkos projekt (például a holdra szállás híres Saturn V rakétájának kifejlesztése), amelyeken dolgoztak. Az általam vezetett szimfonikus zenekar sem létezne ma, ha akkor nem költöznek oda a polgári komolyzenei kultúrán nevelkedett németek, élükön azzal a Wernher von Braunnal (a II. világháború utolsó éveiben Londont bombázó náci V–1 szárnyas bombák, az űrbe is kilépni képes V–2 rakéták, majd az amerikai rakétaprogram atyjaként elhíresült szervező-mérnök), akinek a nevét az ottani, koncerttermünket is magába foglaló kulturális komplexum ma is viseli. Házibuli volt tehát abban a Huntsville-ben, amelyben csak az a kavics nem talál el egy mérnököt, amelyet nem dobnak el. Jóval éjfél és jó néhány alkoholos tartalmú ital után, magam is egy húszas évei elején járó, éles elméjű szoftverfejlesztővel beszélgettem a tágas amerikai ház konyhájában álló, kétembernyi hűtőszekrénynek dőlve. A srác hosszasan bizonygatta, hogy a rakétasebességgel fejlődő komputertechnológia hamarosan okafogyottá teszi az élő koncerteket. „Képzeld csak el”, gesztikulált lelkesen, „egy-két év múlva már a nappali szobádban lehet egy olyan rendszer, amely egymástól független hangforrásokkal, hangszórók nélkül is tökéletesen imitálni tudja egy zenekar hangzását. Letöltöd a kedvenc Beethoven–5.-felvételedet, és bármikor a saját lakásodban hallgathatod a…, na, mondj egy nagyon híres klasszikus zenekart…, OK, a Berlini Filharmonikusok előadását. Amikor és ahányszor csak akarod!” Hiába vitáztunk órák óta, hiába döntöttük magunkba a sört, nem értette. „Nem érted” – mondtam. „Én nem akarom a berliniek tökéletes Beethovenjének tökéletes felvételét tökéletes eszközön hallgatni; főleg nem sokszor, és nem a nappalimban. Engem az érdekel, hogy aznap hol játszik rossz hangot a Huntsville Symphony első oboistája.” Utólag is elnézést kérek szólamvezető oboistánktól, Carey Shinbaumtól, és minden hozzá hasonló, kiváló fafúvós kollégától, de akkor, fáradt kétségbeesésemben pont ez jutott eszembe. Attól tartok, beszélgetőpartnerem ezt már végképp nem értette, legalábbis kikerekedett szemeiből erre kellett következtessek.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Testvér testvért

  • - turcsányi -

A hely és az idő mindent meghatároz: Szilézia fővárosában járunk, 1936-ban; történetünk két héttel a berlini olimpia előtt indul és a megnyitó napjáig tart.

Vadmacskák

  • SzSz

Kevés kellemetlenebb dolog létezik annál, mint amikor egy kapcsolatban a vágyottnál eggyel többen vannak – persze, a félrelépéseket, kettős életeket és házasságszédelgőket jól ismerjük, ha az elmúlt években feleannyi sorozat készült volna ezekből, akkor is kitehetnénk a „túltermelés” táblát.

Fiúk az úton

Stephen King mindössze 19 éves volt, amikor 1967-ben papírra vetette A hosszú menetelést. A sorshúzásos alapon kiválogatott és a gazdagság és dicsőség ígéretével halálba hajszolt fiatalemberek története jól illeszkedett a vietnámi háború vetette hosszú árnyékhoz.

Bálványok és árnyékok

Egyszerre volt festő, díszlet- és jelmeztervező, költő és performer El Kazovszkij (1948–2008), a rendszerváltás előtti és utáni évtizedek kimagasló figuratív képzőművésze, akinek a hátrahagyott életműve nem süllyedt el, a „Kazo-kultusz” ma is él.

Múzeum körúti Shaxpeare-mosó

Ez a Shakespeare-monográfia olyan 400 oldalas szakmunka, amelyet regényként is lehet olvasni. Izgalmas cselekmény, szex, horror, szerzői kikacsintások, szövegelemzés, színház- és társadalomtörténeti kontextus, igen részletes (és szintén olvasmányos) jegyzetapparátussal.