Könnyen, gyorsan
Amikor az 1950-es évek végén egy iskolatársam, aki régi katonatiszti családból származott, először vitt haza egyest oroszból, nagyon büszke volt rá. Az otthoni légkörből azt vette le, hogy az ilyesmire büszkének illik lenni, ez egy bátor ellenálló cselekedet. De váratlanul akkora pofont kapott az apjától, hogy begurult az asztal alá. "Jegyezd meg, fiam, egy életre, hogy az ellenség nyelvét ismerni kell" - tette hozzá az apja. A srác meg is tanult rendesen oroszul, különórák nélkül, pusztán abból, amit az iskolában tanítottak neki, az akkori módszerekkel és az akkori közhangulatban.
Ez a dolog kemény útja. Kell hozzá egy atyai pofon és sok tanulás. Az atyai pofont van, aki megússza - vagy mert magától rájön, mire van szüksége, vagy mert nem ilyen keménykezű az apja -, de a kemény tanulást ő sem ússza meg. Persze ha az ember egy kicsit körülnéz a piacon, bőven talál olyan ígéreteket, hogy a dolog anélkül is megy. Nagy mennyiségben kínálnak nekünk mindenféle relaxációs, alvásközbeni, villám vagy másfajta "könnyen, gyorsan" nyelvtanfolyamokat. Csodálkozom, hogy az agykontroll vagy a testkontroll mintájára a nyelvkontroll szót még nem láttam valamelyik ilyen tanfolyam szlogenjeként.
Végül is mindegy, hogy a cél a szellemi megvilágosodás, az egészséges testsúly vagy a flott nyelvtudás elérése. A lényeg: "könnyen, gyorsan" elérni valami olyat, ami általában nehezen és lassan megy. Az agykontroll apostolai olyan szellemi állapotot ígérnek, amely másoknak csak sokéves kemény meditációs gyakorlatok árán jön össze, ha egyáltalán. A testkontroll ugyanezt a fogyásra licitálja.
Mondják, kövér ember sohasem lesz sovány, legfeljebb összemegy. De ez így nem igaz; igenis le lehet fogyni, vagy ha a kövérségnek genetikai oka van, akkor lehet a kövér emberből erős ember. De a tartós jó eredményhez nem úszható meg a saját magunkon végzett kemény munka; sem a nyelvtudás, sem a lelki harmónia, sem az egészséges testsúly esetében. Amikor II. Hierón király arra kérte Arkhimédészt, hogy vezesse be a matematika rejtelmeibe, a tudós azt válaszolta: felség, a matematikához nem vezet királyi út. Más források szerint ezt Eukleidész mondta I. Ptolemaiosznak. Nem tudom, mi az igazság, de a mondás kétségtelenül nagyon régi. És sokkal általánosabban is igaz, nemcsak a matematikára, hanem a nívós nyelvtudásra, a szellemi megvilágosodásra, az egészséges testsúly fenntartására; minden magas színvonalú készség elérésére.
Ezzel nem azt mondom, hogy a "könnyen, gyorsan" módszerek teljesen hatástalan kóklerségek. Az agykontrolltanfolyamokon sok ember jutott közelebb a lelki békéhez, és a testkontroll hatására is sokan fogytak le sikeresen. Akik hittek ezekben a módszerekben, pusztán azzal, hogy a módszert követték, aktívan tettek valamit a cél érdekében. Ezért eleve jobb eredményt értek el, mint akiknek a tevékenysége abban merült ki, hogy kritizálták a módszereket, vagy lamentáltak a balsorson, amely régen tép. Nagy kérdés azonban, hogy amikor ez vagy az a módszer hatásosnak bizonyul, a siker mennyiben tudható be a módszerbe vetett hitnek, és mennyiben magának a módszernek.
Az orvostudományban az ilyesfajta kérdések alapvető jelentőségűek. Olyan vizsgálati eljárásokat fejlesztettek ki, amelyek segítségével különválasztható a gyógyszerben levő hatóanyag hatása egyéb, elkerülhetetlenül jelen lévő tényezőktől, például annak a puszta ténynek a hatásától, hogy az orvos foglalkozik a beteggel, vagy hogy a beteg pénzt fizet az orvosságért. Az ilyen kérdések megválaszolására szolgálnak a placebokísérletek, amikor sem az orvos, sem a beteg nem tudja, hogy a tablettában valójában nincs hatóanyag. Ezekből kiderült, hogy sok gyógyszer hatóanyagának valóban van önálló hatása, ami a gyógyszeripar számára kétségtelenül jó hír. De az is világossá vált, hogy nemritkán az orvos puszta jelenléte is gyógyít, akkor is, ha tudtán kívül placebót ad a betegnek. Sőt, a kísérletek eredményei azt is kimutatták, hogy a drága placebo sokszor jobban gyógyít, mint az olcsó - ez a gyógyszeripar számára talán még jobb hír.
Ilyen igényű kísérletekkel sajnos semelyik "könnyen, gyorsan" módszerrel kapcsolatban sem találkoztam. A módszerek reklámjaiban bemutatott látványos, egyedi példák pedig számomra enyhén szólva kétes hitelűek. Ennek ellenére előfordulhat, hogy némelyik "könnyen, gyorsan" módszer valóban hatékonyabb, mint a többi. Még az is megeshet, hogy valakinél a "keményen, lassan" módszerek sikerét is felülmúlja. De ez nem feltétlenül a módszer erénye. Volt, aki az 1950-es évek iskolájában is kiválóan meg tudott tanulni oroszul, de ebből nem következik az akkori nyelvtanítási módszer üdvözítő volta. A motiváció útjai kifürkészhetetlenek. Van, akinél pusztán a hit, hogy most végre menni fog, átfordítja a "könnyen, gyorsan" módszert valami keményebbe, és közben maga sem veszi észre, mennyit dolgozik.
A "könnyen, gyorsan" módszerek mindegyike sok embernél eredményes. Leginkább azoknál, akik komolyan hisznek benne, mondjuk, mert tetszik nekik a hozzá kapcsolódó ideológia, vagy mert szépen csomagolt, kulturált küllemű anyagot kapnak; vagy éppen az ára miatt - mint a placebokísérletek mutatták, ilyen is van. És sokan vannak, akiknek csak az a céljuk, hogy az eredmény különbözzön a nullától, akármilyen kicsit is - náluk ezek a módszerek eleve sikerre vannak ítélve.
Ha egy módszerbe vetett hit önmagában eredményessé teheti a módszert, akkor sok nyelvtanulónak vagy lelki békét keresőnek, vagy fogyni vágyónak valódi érdeke, hogy időről időre legyenek divatos módszerek, amelyekben hinni lehet. Majd mindenki eldönti magának, miben akar és tud hinni. Nemritkán magától érvényesül a mondás, hogy "legyen mindenkinek az ő hite szerint". Ebből a szempontból nézve teljesen mindegy, hogy az eredményesség hány százalékban tudható be a módszer tényleges hatékonyságának, menynyiben a hitnek és mennyiben valamiféle placebohatásnak.
