2. Egy alvadt struktúra
Sok érdekesség van leírva és megmutatva az egykori MSZMP-funkcionárius és párttörténész, Berecz János Vállalom címmel megjelent memoárjában. Meg van mutatva, hogy azért ha a hetvenes évek során Angolában tett hivatalos, baráti látogatást az ifjú magyar pártvezető, minden további nélkül fel tudott úgy öltözni, mint aki a repülőtérről egyenesen a gerillák táborába siet majd, és fegyveresen csatlakozik a haladás ügyéért folytatott küzdelemhez: az a bizonyos háromnegyedes, minden bizonnyal kekiszín zubbony, a jó sok zsebbel és gombbal és váll-lappal, amihez hasonlókat ma már legfeljebb tényleg idős operatőrök hordanak, s amihez annyira jól megy a töltényöv meg a guevarás szakáll. Mondjuk Berecz János választéka az angolai út során is végig rendben volt tartva, ez is látszik a kötetben közölt egykorú fotón. Egy másikon meg az látszik, hogy Jasszer Arafat vagy a múlt század kiemelkedő tehetségű színjátszója volt, vagy igazán meleg, őszinte érzelmeket táplált Berecz János, illetve az általa képviselt magyar kommunista mozgalom iránt. Le van aztán írva a memoárban, hogy Berecz János nagy híve volt mindig a mindenféle reformoknak, továbbá hogy Kádár János (az MSZMP Központi Bizottságának első titkára) azért tartott odahaza a kertben baromfit, mert egyfelől hogy néz ki egy kakas tyúkok nélkül, másfelől pedig a kakashoz érzelmileg kötődött, ugyanis gyermekkorában oly szegény volt (mármint Kádár János), hogy csupán egy kakast birtokolt (Berecz János szóhasználata), s a madarat madzagon sétáltatta fel-alá a gangon, magányát oldandó. I shit you not, ahogy az angol mondja, de mindezt csak érdekességképp sorolom.
Viszont Berecz János 1982-ben, a párton belüli erőviszonyok alakulása és Kádár János gondoskodása következtében az akkor legnagyobb példányszámú magyar napilap, a Népszabadság főszerkesztője lett, az országot irányító Kádár János pedig nem sokkal ezután látogatást tett a szerkesztőségben. (Országos napilap főszerkesztőjének lenni abban az időben enyhén szólva politikai pozíciónak számított: Darvasi István, aki a hatvanas évek végi alapítástól 1984-ig volt a Magyar Hírlap első embere, akárcsak Berecz, egyenesen a pártapparátusból érkezett a kormány lapjához, s Pethő Tibor, a Magyar Nemzet először 1973 és 1982 közt regnált főszerkesztője sem csupán sajtószakemberként vett részt a közéletben: a lapot felügyelő Hazafias Népfront Országos Tanácsának alelnöki teendői ellátása mellett arra is jutott ideje - egyébként Darvasihoz hasonlóan -, hogy az Országos Béketanácsban is alelnökként tevékenykedjen. Mindezzel együtt a legkomolyabb sarzsi messze a Népszabadság főszerkesztőjéé volt, fenn is maradt egy 1980-as levél, amelyben Darvasi és Pethő egy KB-titkárnak vagy hasonlónak arról ír: nem igaz már, hogy nincs rendezve az autóhasználati joguk, üdülési beutalót is vagy tudnak szerezni, vagy sem, nem panaszképp, de bezzeg a Népszabadság főszerkesztője a pártapparátusba van sorolva, neki ilyen problémái nincsenek.)
Berecz János visszatekintve úgy látja, az ország első emberének a szerkesztőségben való megjelenése megerősítette az ő házon belüli pozícióit, valamint felidézi, hogy Kádár János ez alkalommal hívta fel a figyelmet: sokkal jobb lenne, ha vasárnap nem jelennének meg a napilapok, mivel az olvasó-dolgozót (Berecz János szóhasználata, talán Kádár János nyomán, talán nem) vasárnap hagyni kell pihenni, amelyik meg végképp nem akar, annak akkor legyen melléklet a szombati számban, majd azt előveszi vasárnap és olvas. (Kádár János amúgy is ki volt hegyezve arra, hogy a média ne állítson felesleges kihívásokat a felhasználó elé. Egy, a fentiek tükrében éppenséggel hihető oral history-töredék szerint attól is a falra mászott, ha egy-egy cikk a lapok címoldalán kezdődött, de nem ott, hanem valahol belül a lapban ért véget. Ne csináljunk az agitációs propagandamunkából tájékozódási futást annak a dolgozónak a számára, elvtársak.) Másfél év egyeztetés, előkészítés, tervezés, hatástanulmányozás következett, emlékszik vissza Berecz János, míg végül sikerült megvalósítani az első titkári célkitűzést. Addig a hétfő volt a központilag gondolkodásmentesített nap (se újság, se múzeum, igaz, sokáig tévé sem), akkor a Hétfői Hírekből, amely a kor és a rendszer értékrendje szerint bulvárlapnak számított (s mint ilyen, nyilván nem fárasztotta az olvasó-dolgozót), Vasárnapi Hírek lett, a rendes napilapok (Magyar Hírlap, Magyar Nemzet, Népszabadság, Népszava) szünnapja hétfő helyett vasárnapra került. Így működtette Kádár János a nevéhez fűződő kádárizmust, majdhogynem szó szerint megfogalmazva azt, amit rendszere egyik legfontosabb tulajdonságának tartunk visszanézve rá. A tömegek hálásak lesznek, ha nem zargatjuk őket egyfolytában ideológiával, politikával, közügyekkel; mi, amennyire ezt geo- és reálpolitikai helyzetünk lehetővé teszi, békén hagyjuk őket, cserében ők is békén fognak hagyni bennünket. Kommunista szombat után (inkább helyett) Lada-vasárnap, telekvasárnap, frizsidervasárnap, másodikgazdaság-vasárnap, bulvárújság-szerűség-vasárnap.
A Népszabadság nem a New York-i és nem is a londoni Times, az alkotmányban sincsen benne, hogy pont vasárnap kéne a legvastagabbnak lennie. Ám amikor magunk elé vesszük a Népszabadság, a Magyar Hírlap vagy a Népszava szombati mellékletét, tudjunk róla: azért vannak pont így a dolgok, mert Kádár János 1982-ben a Népszabadság szerkesztőségében azt mondta, hogy nem kell a lakosságot vasárnap is politikával irritálni. Ugyanezért nem hordta ki a lapkihordó vasárnap a sportújságot egyébként, ami elég egyértelmű bizonyíték arra, milyen velejéig rothadt volt az a rendszer. Egy alvadt struktúra: a Kádár-rendszernek ugyan régen vége, de a szombati újságokban ott a melléklet, a lapkihordó pedig többnyire most sem hordja ki vasárnap a sportújságot.
