Nem gondolom, hogy ez a történet a bõrspecialisták ellen szól. A kamillát õsidõk óta ismerjük, mégis még pár száz évvel ezelõtt is szinte mindenkinek volt valami makacs, kellemetlen és akkoriban gyógyíthatatlan bõrbetegsége. Azt, hogy ma nem ez a helyzet, éppen a sok speciális szernek és módszernek köszönhetjük. Csakhogy eközben leértékelõdött az a fajta általános tudás, amelynek segítségével azokat a problémákat is jó eséllyel kezelni tudjuk, amelyekre speciális, célzott megoldást egyelõre nem ismerünk.
A legtöbb egyetemista komoly válságon esik át, amikor megkapja a diplomáját. Mihez is értek én most valójában? Körülnéz néhány lehetséges munkahelyen, és látja, hogy amit a kollégái ott csinálnak, ahhoz például nem. Arra épp nem tanították meg az egyetemen. Ez éppúgy érvényes a mérnökre, a jogászra, a pszichológusra, mint a közgazdászra vagy a matematikusra. Joggal panaszkodnak hát a hallgatók, hogy nem eléggé gyakorlati a képzés?
Nem biztos. Az egyetem, azaz az universitas lényege éppen az, hogy egy általános képzést ad, amelynek segítségével a diplomásnak meglesz az alapja ahhoz, hogy specialistává váljék. Ebben különbözik a szakiskoláktól vagy a fõiskoláktól. Aki elvégez egy fõiskolát, az nagyjából tudja, mihez ért. Azután vagy van szükség erre a speciális szakértelemre, vagy nincs. Ha nincs, akkor valami teljesen újat kell majd kitanulnia. Az egyetem után nem ez a helyzet. Az egyetemistát arra edzették öt éven át, hogy bármikor meg tudjon tanulni valami egészen újat, meglegyen hozzá az általános szakmai alapja, és legyen gyakorlata az egészen új dolgok megtanulásában. Csak megtanulnia kell valami újat, nem kitanulnia.
Ebbõl a szempontból majdnem mindegy, hogy valaki a római jog, a differenciálegyenletek vagy az ószláv grammatika tanulmányozásával szerezte meg ezt a képességet. Ezek mindegyike ad egy olyan általános orientációt, amelynek segítségével egy nagyon tág területen nagyon sokféle problémához értelmesen hozzá tud szólni az ember. Más szóval: az egyetem generalistákat képez. Ugyanakkor az egyetem után, aki akar, viszonylag gyorsan specialistává válhat. De mintha mostanában egyre több jól képzett genaralistát is igényelne a munkaerõpiac.
Ha el kellene jutnom valahová a dzsungelben, látszólag nem sok hasznát venném az egyetemi tanulmányaimnak. Mit értek én a dzsungelhez, arról egyetlenegy elõadás sem szólt a matematikus szakon. Csakhogy máshol sem: sehol a világon nincs dzsungelológia szak. Az általános felkészültségem döntené el, hogy elérném-e a célt, és egyáltalán, túlélném-e a vállalkozást. Mindenesetre nem speciális, hanem inkább általánosan hasznos eszközöket vinnék magammal: egy macsetét, néhány doboz gyufát (lehetõleg vízállót) és mondjuk egy svájci bicskát. És jármûnek is valószínűleg inkább egy traktort választanék, mint egy sportkocsit.
Én városi ember vagyok, sok olyasmivel el lehet kápráztatni, ami más számára teljesen természetes. Az utóbbi évek számomra legérdekesebb kiállítását például a Monet és barátai, valamint a Négy évszázad francia festészete közvetlen folytatásaként láttam, idõben is és térben is. A Szépmûvészeti Múzeum és a Mûcsarnok után a Felvonulási téren megrendezett traktorkiállítás gyönyörû darabjait nézegetve elgondolkodtam, vajon érvényes-e még az a boldogult mérnökkoromban gyakran hallott kifejezés, hogy "traktorpontossággal"? Ezt a kifejezést akkor használták a gépészek, amikor az adott feladathoz nem volt szükséges a mûszaki tudás legkifinomultabb csúcsait alkalmazni, hanem egyszerû, de biztos megoldások kellettek.
Volt kollégáim megnyugtattak: a kifejezés ma is él. Ezek a csillogó-villogó traktorok sem valamiféle szuperprecíziós szerkezetek, csak éppen ennyit fejlõdött az általános mûszaki kultúra. Ma már így néz ki az is, ami amúgy a feladatnak megfelelõen: traktorpontosságú. Nem lenne célszerû túlzottan precíziós traktorokat gyártani, azok könnyen elakadnának az esõben-sárban, vagy éppen az erõs napsütésre és a porra lennének túl érzékenyek. Ezzel együtt nemcsak a specialisták bonyolult precíziós célszerszámai fejlõdnek elképesztõ tempóban, hanem a generalisták általános célú, többé-kevésbé bármire használható eszközei is.
Ezek az eszközök valóban szinte bármire használhatók, akár még demonstrációra is. Ha az orvosok, akiknek amúgy legalább annyi okuk lenne a tüntetésre, mint a gazdáknak, kivonulnának a Felvonulási térre, õk is a legegyszerûbb általános eszközeiket vinnék magukkal. Nyilván magukra vennék a sztetoszkópjukat és talán a vérnyomásmérõt is vinnék, de nem gurítanák ki az MR-tomográfot. Az ki sem bírná ezt a fajta használatot, miközben a sztetoszkópnak nem lenne tõle semmi baja.
A specialisták célszerszámai egyre bonyolultabbakká válnak. Ezekben az eszközökben állandóan egyre speciálisabb érvényességû, viszont az adott feladat megoldását egyre hatékonyabban segítõ ötletek jelennek meg. Így az ezeket használó szakemberek idõvel még inkább specialisták lesznek. Az általános célú szerszámok mûködési alapelvei viszont csak nagyon ritkán változnak, jóllehet a kivitelezés technikája tökéletesedik. A generalisták számára a fejlõdés útja nem az újabb és újabb eszközök alapos megismerése, hanem az, hogy kitalálják, miképpen alkalmazhatók a meglévõ eszközök az újabb és újabb problémákra. Azokra, amelyekre a pillanatnyilag elérhetõ célszerszámok és csodaszerek nem mûködnek, s így a kezelésükre nemigen van más eszköz, mint például a jó öreg kamillás borogatás.
