Pénz a sportra
A következõket lehet megtudni: hazánkban a GDP-nek csak kisebb részét fordítják sporttámogatásra, mint fejlettebb sportnemzeteknél, körülbelül negyed- vagy feleannyit. (A sportnemzet szóról is érdemes lenne tárcát írni egy nálam avatottabb embernek.) De mivel mi modern sportnemzet (!) leszünk, komoly tornaterem- és uszodaépítésbe fog a minisztérium. Emellett nagy reform van lefolyóban: mostantól az összes forrást egy szervezet osztja el, ami átláthatóbbá teszi a pénzek kiosztását, de sok szövetség attól tart (nyilván nem ok nélkül), hogy õk kevesebbet fognak kapni.
A legtöbb, a sportról szóló beszélgetõs mûsorban még ezekrõl a fejleményekrõl sincs szó, legfeljebb arról, hogy kevés a pénz, szétrohadnak, rozsdásodnak, -törnek stb. a sportszerek, a sportolók pedig méltatlan körülmények között edzenek. Miközben ez nyilván igaz, talán érdemes lenne a mélyebb okokat is megvizsgálni. Például hogy az éppen ezen siránkozó emberek úgy érzik-e, hogy megérné nekik, ha jövedelmük további egy-két százalékát be kellene fizetniük adóként, cserébe azért, hogy a sportolók ne sínylõdjenek méltatlan körülmények között.
Kezdjük az élsporttal! Miért kell az államnak finanszíroznia az élsportot? A közgazdászok véleménye szerint az államnak olyan dolgokat kell finanszírozni, amelyeket a piac nem képes megfelelõ mennyiségben vagy minõségben elõállítani. Az élsporttal kapcsolatban ez a helyzet határozottan fennáll. A jelentõs sportteljesítmények nagyon sok ember - sõt az egész ország - számára haszonnal járnak. Senkit sem lehet kizárni a magyar sportolók eredményei által okozott örömbõl, ám ezért a sportolók vagy menedzsereik nem tudják behajtani tõlük ennek az élvezetnek az ellenértékét. Az ilyen dolgokat nevezik a közgazdászok közjószágnak. Mivel a sportolók csak kevesebb pénzt kapnak, mint amekkora hasznot okoznak a társadalomnak, elõbb-utóbb kevesebb ember fogja ezt a pályát választani, mint amennyi társadalmi szempontból optimális lenne, és akik ezt választják, a kívánatosnál kisebb erõfeszítést fognak kifejteni az edzésen. Ezt a hibát az állam korrigálhatja, hisz adó címen be tudja hajtani az emberektõl ezeket az összegeket, és oda tudja adni a sportolóknak.
Mi következik ebbõl? Konkrétan meg kell mondani, hogy milyen hasznokkal járnak az emberek számára ezek a sportteljesítmények, mennyit tud ebbõl az adott sportszövetség beszedni, és ennek megfelelõen mennyivel kell az államnak támogatni a különféle élsportolókat.
Rövid gondolkodás után a kiemelkedõ sportteljesítmények hasznai a következõk. Az emberek büszkék a magyar sportolók eredményeire, örülnek, meghatódnak, javul a közérzetük - ez egyfajta közvetlen haszon. A kiemelkedõ sportteljesítményeknek van két közvetett haszna is. Egyrészt jelentõsen képes javítani az országimázst, és esetleg többen jönnek hazánkba nyaralni vagy veszik meg a magyar termékeket. És a többi. Mindez bevételt jelent az országnak. Másrészt e teljesítmények arra ösztönzik az embereket, hogy sportoljanak, és ilyen módon egészségesebbé váljanak. Ennek a három hatásnak az összege tekinthetõ egy sportteljesítmény társadalmi hasznának.
Elképzelhetõ, hogy egy sportszövetség képes e hasznok költségeinek egy részét beszedni, például a tévéközvetítésbõl. Más sportágak számára ez lehetetlen. Emiatt a különféle sportágak esetében drasztikusan különbözik az az összeg, amellyel az államnak az élsportolókat támogatnia kell. Nyilván az olyan sportágak, mint a vízilabda, amelyek sok büszkeséget okoznak, nagyon javítják az országimázst és nagyon sok fiatalt képesek lelkesíteni, sok hasznot nyújtanak, és ezért sok támogatást érdemelnek. Az olyan sportágak, amelyekben sportolóink csalnak, lebuknak és ily módon rombolják az ország nemzetközi tekintélyét, negatív társadalmi haszonnal járnak, ezért - legalábbis élsportolói szinten - nem érdemelnek támogatást. A foci megítélését a kedves olvasóra bízom.
Térjünk át a tömegsportra. Itt az államnak alapvetõen két okból kell beavatkozni. Egyrészt - mint az élsport esetén - itt is fennáll az a helyzet, hogy valakinek a sportolása a társadalom többi tagjának is hasznára válik, de e többi tag nyilván nem fog önszántából fizetni ezért a haszonért. 'ket a fizetés célszerû voltáról az államnak kell meggyõznie. Klasszikus érv az, hogy a rendszeresen sportoló emberek egészségesebbek, ezért kevesebbet kell rájuk költeni a társadalombiztosításból. Dolgozni is többet képesek. Mivel az egészségügyi ellátást amúgy is az adókból kell fizetni, érdemes lehet ezen kiadások egy részét a sportra átcsoportosítani. Hasonló példa az is, hogy a sportoló emberek agresszivitása csökken, és ezért kevesebb bûncselekményt követnek el. Ha az állam nem avatkozik be, akkor kevesebben fognak sportolni, mint amennyi társadalmilag optimális, ezért az emberek az optimálisnál betegebbek lesznek, és többet fognak bûnözni. Ebbõl az érvelésbõl az következik, hogy az olyan sportokat kell támogatni, amelyek a legolcsóbban járulnak hozzá az emberek egészségének megõrzéséhez, illetve a leghatékonyabban képesek csökkenteni a bûnözést. Ilyen lehet az asztalitenisz vagy a foci (mint tömegsport), de a szörf vagy a súlyemelés nyilván nem. Az is következik ebbõl, hogy azoknak a csoportoknak - idõseknek, alacsony jövedelmûeknek, fiataloknak - a sportolását kell támogatni, akiknél - egységnyi költséggel - a legnagyobb javulást lehet elérni. (Hozzá kell tenni azonban, hogy annyira nem erõs ez az érvelés, mert az emberek sok mindentõl lesznek egészségesebbek és kevésbé agresszívak. Én például értékelném, ha államköltségen elmehetnék egy romantikus hétvégére egy kissé nehezen kezelhetõ szõkésbarna társaságában, mondjuk Párizsba.)
Az állami beavatkozás másik fontos indoka az egyenlõtlenség csökkentése. Az egészséges életmódhoz való jog alapvetõ - hogy mást ne mondjak, alkotmányos - jog, vagyis az államnak kötelessége, hogy mindenkinek biztosítsa a sportolás lehetõségét. Ez a jog azonban sokféleképpen értelmezhetõ: pontosan kiknek és pontosan milyen sportolás lehetõségét kell biztosítani? Az erre szánt erõforrások mértéke fontos politikai döntés, amelyet - és a mögötte álló elveket - nyilvánosságra kell hozni. Másrészt tisztában kell lenni azzal, hogy az ilyen intézkedések gyakran - és nem meglepõ módon - a középosztály állami támogatásához vezetnek. Ha az uszodajegy ára eredetileg 800 forint lenne, és ennek felét az állam állja, akkor az igazán rossz anyagi és egészségügyi helyzetben lévõk - akiknél a legfontosabb lenne - továbbra sem fognak uszodába menni, én viszont olcsóbban úszom, ami annyira azért nem indokolt.
Összességében tehát megfelelõ közgazdasági érvek szólnak mind az élsport, mind a tömegsport támogatása mellett. Szükség van azonban arra, hogy a döntéshozók kiszámítsák és nyilvánosságra hozzák azt, hogy milyen hasznokat remélnek a különféle sportágak támogatásától. Fontos még az is, hogy az élsport és a tömegsport támogatása ne fonódjon össze, hiszen teljesen más megfontolások alapján kell támogatni õket.
