Le a kalappal!
"Egészen durva csecsemők vannak" - mondta a barátom elérzékenyülve, ahogy körülnézett a pécsi sétatéren. Forró nyári délután volt, szokatlan mennyiségű apró gyerek volt látható. Sokan babakocsiban feküdtek vagy ültek, mások az apjuk vállára voltak szinte ráfolyva a nagy melegben, elpuhult végtagokkal, mint kis békák, álom és ébrenlét között. A szülők a hőség ellen mindenféle fejfedőt adtak a kicsikre, amolyan vászonkalapkákat, többnyire bevizezve, amitől a gyerekek vénasszonynak néztek ki, mint Viktória királynő a hálószobájában. Volt, akinek vizes zsebkendőt kötöttek a fejére, az meg olyan lett, mint a lelátón az öreg szurkolók. Egy háromévesforma gyerek beleesett a szökőkútba és sírva próbált mentegetőzni, de a családja csak nevetett irigykedve, gyorsan leszedték róla a ruháját, és egymás fejére facsarták belőle a vizet. A legfigyelemreméltóbb egy piros inges, kék nadrágos személy volt, épp hogy tudott járni, igen büszke volt kék cowboykalapjára, és miután néhány lépést tett, a nyüzsgő sétány kellős közepén hirtelen leült (vagy seggre esett, ezt nehéz még ilyen korban megállapítani), és a kezében tartott csőrös ivóedényből iszogatni kezdett. Megszomjazott. Az anyja ott termett mögötte, de nem rakta arrébb, hagyta ülni, hadd igyon, kell ilyenkor a folyadék, csak kicsit előrehajolt, és a két karját jelzésszerűen a fia fölé borította, mintegy harangot képezve föléje, hogy bele ne botoljanak a járókelők. Madonnai szépségű kép volt. Ekkor mondta a barátom elérzékenyülve: "Egészen durva csecsemők vannak."
A durva szónak itt valami szokatlan és új tartalma kell hogy legyen, mivel a csecsemők nyilván nem úgy durvák, ahogy mondjuk az idegenlégióban az őrmesterek, ahol hagyományosan is mondhattuk: egészen durva őrmesterek vannak. Számos példát hallunk manapság a durva új használatára. "A Liszt Ferenc tér nagyon jó, de legdurvább a Szimplakert", lelkendezett valaki, jelezve, hogy a Szimplakertben érzi a legjobban magát. A Loire völgyében van egypár nagyon durva kastély (azaz gyönyörűek), és tök durva volt, amit a hegedűs művelt a hangversenyen (azaz virtuózan játszott). Timi vőlegénye nemcsak úgy intézte, hogy az új lakás az esküvő napjára készüljön el, de ragaszkodott hozzá, hogy Timit a karjában vigye át a küszöbön, amit közben az öccse fényképezett, annyira durva. Robi élt egy ideig Keleten, olyan durva japán kajákat tud csinálni, isteni finom. Szegény Szabolcsnak az érettségije napján halt meg az anyja, azért ez durva.
Próbáljuk meg körülírni ("parafrazeálni", ahogy stilisztikaórán mondták) a durva szó ilyetén használatát. A durva eredetileg semleges értelmű, fizikai szó, egyfajta felületi vagy texturális tulajdonságot jelöl, tehát "egyenetlen, érdes, rücskös, nagy szemcséjű, vastag rostú", ilyesmiket, mint pl. durva kövek, durva őrlemény, durva szövet. A szó már igen régen átvivődött a lelki, érzelmi, érzületi érdességre: durva bánásmód, durva elutasítás, durva tréfa. Ez tehát az első metaforikus kiterjesztés. Ezzel párhuzamosan - vagy talán ezen keresztül - megjelent a második: durva vázlat, durva kerámia, durva állítás, durva hazugság/hamisítás/manipuláció. Ezek nem feltétlenül sértőek érzelmileg, inkább azt fejezik ki, hogy ordít róluk, hogy a dolog mennyire az, ami. A durva vázlat nagyon vázlatos, a durva csalás gátlástalanul nagy csalás. Idáig terjed a standard irodal-mi nyelvhasználat metaforikus kiterjesztése. Ezen lökött most egy jókorát a nyelv, amikor a durva szót elkezdte ebben a legabsztraktabb értelmében kiterjeszteni: "rendkívül az, ami; nagyon olyan", tehát ami durva, az képviseli annak a dolognak a kvintesszenciáját (párlatát, velejét). A pécsi csecsemők nem feltétlenül szépek vagy gusztusosak voltak, hanem csecsemőségüket mintegy a tökélyig vive, kvintesszenciálisan nyújtották e kategória lényegét. Ezért használható a durva gonosz dolgokra vagy akár tragikus helyzetekre is, mint a fenti példa a halálesettel.
A durva méltatót, elismerőt fejez ki: "nagyszerű, a maga módján túlszárnyalhatatlan", de emellett van benne valami férfiasan visszafogott, valami "understatement" (ez a jellegzetesen angolos stíluselem annyit jelent: "kevesebbet állítás"), mint amikor szerelmi vallomásként azt mondja a darabos férfi: "Rohadt jó veled, Bözsi." A pécsi jelenetben is kellett az understatement, hiszen hogy venné az ki magát, ha férfitársaságban elkezdenénk csak úgy lelkendezni a csecsemőkön?
A durva ilyetén használata tipikus szlengjelenség, mert egyrészt kreatív, tehát úgy jön létre, hogy a beszélők fognak egy nyelvi elemet, és átvitt jelentéssel ruházzák fel; másrészt csak a szókincset érinti (tehát a durvá-t tartalmazó mondatok kiejtése, ragozása, szórendje semmi szokatlant nem mutat); harmadrészt mert nem mindenki ismeri, érti, tehát réteg- vagy csoportnyelvi jelenség; és negyedrészt mert (föltehetően) átmeneti, amilyen gyorsan megszületik és elterjed, többnyire olyan gyorsan ki is megy a divatból. Érdekes, hogy a durva előtt általában kötelező valamely határozószó használata: nagyon/olyan/egészen/tök durva.
Mátrai Guszti barátomat kirúgták a cégtől, ahol dolgozott, pedig rendesen végezte munkáját, de útjában állt Jolánnak, a közvetlen főnökének, s az addig intrikált, míg ellene fordította a vezetőséget. Durván elbántak vele, mondanánk a hagyományos használat alapján. Ám figyeljük meg, mit mondott Guszti kollégája, aki az ügyet kívülről figyelte: "Jolán hetekig dolgozott, hogy megkonstruálja ellened az ügyet, képes volt estig benn maradni, aktákat böngészni, hogy találjon ellened valamit. És sikerült neki! Azért ez nagyon durva. Le a kalappal."
