Egotrip

Rendõrepizódok írói munkás-ságomból

Rettenetesen várom azt az áldott idõt, amikor már nem a szemközti tetõ állapotából kell következtetnem ennek a lehetetlen évszaknak a múlására, amikor nem a lassan az eresz felé sodródó cserepeket kell számolnom ahhoz, hogy tudjam, ez így nem mehet tovább. A cserepek hamarosan leérnek az olvadó hóval együtt a bádogig, aztán közös képviselõ legyen a talpán, aki megállítja õket a peremen, de inkább nem, határozatlanul megpihennek a szélen, aztán - még mindig bizonytalanul - átbillennek a holtponton, és eleinte keringve, majd egyre biztosabb zuhanással stabilizálják pályájukat, hogy belefúródjanak egy borért zavart nyolcéves leányka vállába, végleg megnyomorítva õt. Sikoltozik, aztán abbahagyja.

Sajó László :Öt és feles

Eljött az életmód ideje. Szaporodnak a férfiaknak szánt színes, fényezett macho lifestyle magazinok - bár ezekben legalább néha megcsendül valami értelem, a nõknek szánt szánalmas heti- és havilapok IQ-szintje továbbra sem haladja meg az azokból profitáló férfiak farokhosszát. Hogy azonban nemre, korra és médiaetikára való tekintet nélkül kollektíve mindenkit hülyének lehet nézni, arra vegyünk csupán egyetlen példát a széles lapkínálatból, egy "utazási és életmód magazint", azt is csak azért, mert jelentõs újságíró díszeleg a címlapján, és mert az újságírószakma egyéb neves tényezõi adják a nevüket hozzá.

Kálmán C. György

Már megint szerda lett, nem volt semmihez se kedvem, gondoltam, kimegyek a Magyar Pszichiátriai Társaság VII. Vándorgyûlésére, hogy megtudjam, mi a pálya, van-e remény, gyógyír a bajokra a tudomány mai állása szerint. Beülök egy szekcióba, biztos lesz egy, amelyiknek tárgya a csüggedés, oszt mindjárt beljebb leszek önismeretileg. Amikor kiértem, éppen ettek a pszichiáterek, magában a díszudvarban terítettek nekik az egyetemen. Ameddig jóllaknak, tervezgettem, áttekintem a programfüzetet, hisz azt olvastam az újságban, két hónapba telne, ha valaki meg kívánná hallgatni a négy nap során az 1200 fõs tanácskozás elõadásainak mindegyikét. Kértem tehát egyet, de elhajtott a néni, elõbb regisztráltassam magam. Ott, a pultnál megkérdezték, honnan jöttem, a Küküllõ utcából, válaszoltam, kolléga ön, érdeklõdtek, nem, válaszoltam, páciens vagyok. Közelebbrõl?, érdeklõdtek, közelebbrõl? érdeklõdtem, közelebbrõl, válaszoltak, közelebbrõl, válaszoltam, profi rosszullevõ, önsorsrontó ködkeverõ, hivatásos vészmadár. Nem kapok kitûzõt akkor, értesültem, semmi szín alatt, nem is az kell, válaszoltam, csupán egy programfüzet, de valójában, folytattam, ha már ilyen jól elbeszélgettünk, én magához most õszinte leszek: olyan álmokat is dédelgetek, hogy birtokomba jut egy absztraktkötet, amit az elõbb láttam egy professzor kezében, s amelyben a szinopszisok révén az alagútból kivezetõ útra vonatkozó legfrissebb instrukciókat is elolvashatom, miáltal nem csupán tudásom gyarapszik, de a kilátásaimat is felmérhetem, mert - magunk közt szólva - problémakerülõ alkat, na, az nem vagyok, ha tetszik érteni, mire gondolok. Erre már belátta a jóasszony is végre, nagy a baj, s a 280 oldalas kötet mellé egy kulcstartót is adott.

A korral az ember fix ideái egyre jobban rögzülnek. Valahogy így vagyok én is az emberek unalomtól való menekülése, illetve a részben ezáltal, részben pedig a megmagyarázhatatlan által táplált csodavárása és a tõzsde kapcsolatát boncolgatva. Talán hihetetlennek tûnik, de az elõbbi összefüggés miatt mindig is lesznek tömeges illúziók, légvárépítések és az ezeket természetszerûleg követõ összeomlások. Az elmúlt századok menetrendszerûen termelték ki az ilyen eseteket a holland tulipánhagyma-õrülettõl a gyarmati vállalkozásokhoz kapcsolódó, illetve a vasútirészvény-spekuláción át a húszas éveket lezáró tõzsdekrachig. Az elmúlt két évben pedig annak voltunk tanúi, hogy országok (Oroszország) vagy akár régiók (például a délkelet-ázsiai térség tõkepiacai) válhatnak ilyen illúzióteremtés tárgyává.

Egy önmagára merõlegesen közlekedõ polgár lépett a keverõpulthoz, és feltartott mutatóujjából erõt merítve, a megbízott fõszerkesztõhöz fordult: - Lesz valami közismertebb zene, vagy csak ez? - kérdezte szertelenül, de nagyon részegen. Ekkor egy általam is csak felületesen ismert ember trombitált a hangszórókból, hogy szinkópákkal kényszerítse térdre a táncolókat, akik rémülten néztek egymásra.

Én nem vagyok a polgárok ellensége, kisebb gondom is nagyobb annál, meg szerintem nem is szép dolog az, helytelenítem. Arra sem törekszem, hogy a dinamikus, fiatalos, tettrekész kormány képét lerontsam, ezennel kijelentem, hogy a kormány igenis dinamikus, fiatalos és tettrekész.

Hogyha az ember miniszterelnök, és szentmise után nem ad egy-két mondatos aktuálpolitikai röpinterjút egy tévés hírműsornak (mint Viktor pár hete), akkor az a szentmise nyilván megbízható, kipróbált egyháznál zajlott, régi, áhítatorientált intézménynél, ahová az ember Boross Péter társaságában megy. De ha az ember miniszterelnök, és a millenniumhoz közeledve immár nem állam és egyház szétválasztásában, hanem "együttműködésében" látja a kor lényeges hazai kihívását, ergo pénzt is ad a hitre, a büdzsé viszont szűk, akkor előbb-utóbb teológiai értelemben is meg kell néznie, melyik egyház kóser, és mire költi az állam az egyháztámogatásra szánt pénzt, ha már költi. Ettől merőben függetlenül szigorodnak az egyházalapítás feltételei, ez derült ki a Fidesz-frakció kihelyezett frakcióülése után.

Aki hátul ül, kivételezett. Hátul ülni nem lehet csak úgy, a hátsó ülést ki kell érdemelni.

Jó lenne tudni, mi fuccsolt be Seattle-ben. Hogy a "money makes the world go round" igazsága vagy éppen cáfolata mutatkozott meg a WTO millenniumi kudarcában. Hogy voltaképpen ki mért csapást a globalizációra, kinek a győzelme a világkereskedelem további liberalizálását célul tűző tárgyalási forduló elnapolása. Amely liberalizálás pedig az elmúlt évtizedek tanúsága szerint igencsak hozzájárult a világ anyagi gyarapodásához.

Egyszer odáig merészkedtem, hogy a fölöttünk lakónak az este és az éjszaka határvonalán pár mondatban összefoglaltam lakáskomplexumunk épületszerkezeti tulajdonságait, amely szerint e régi bérház födémszerkezete fából készült, és mint olyan, a kövér unokák hányaveti bukfenceitől rémisztő hangokat hallat, dong és dübög, mintha az ember fejét légnemű basszushangszóróval pumpálnák, egészen a fájdalomküszöbig, amely a lakás küszöbe után bárhol megtalálható a lakásban. Néhány tárgyszerű mondatom után a nagyszülők látogatóinak férfi tagja remegő ajkára a buzeráns kifejezést festette, majd közölte, ettől a pillanattól kezébe veszi az életemet, amely ily módon ettől a naptól kezdve egy sárban fetrengő kopasz pintyfiókáéval lesz egyenlő. Szóval megint beletenyereltem, de többrétű viszontválasz helyett bűvészsegédes hanghordozásban csupán ennyit mondtam udvariasan: tűnj el! A csend ezek után magától értetődött, és egészen nagy reményeket fűztem a pintyfióka életének további alakulásához.

Többnyire tizenkettő tájban indulok haza, tovább csak a tördelési napokon maradok. Ez se nem jó, se nem rossz, nem bűn, pláne nem erény - ezt csak úgy mondom, közlöm bevezetésképpen, a hiteles tájékoztatás elkötelezettjeként. Az időpontot esetleg korainak találók megnyugtatására pedig gyorsan hozzáteszem, hogy haza én tizenkettő tájban egyáltalán nem pihenni megyek, hanem a nemzet ízlését tisztítani, mert Kazinczy Ferenc 1814-ben világosan megmondta, hogy "a nemzet ízlését semmi sem tisztíthatja inkább, mint a bátor, igazságos recenziók". Ám mielőtt a tisztításba belekezdenék, értelemszerűen meg kell oldanom a hazajutást, ami a regionális adottságok okán komoly állóképességet, összpontosítást, lelki egyensúlyt s mindezek háttereként kiegyensúlyzott nemi életet igénylő komplex, embert próbáló feladat.