Podmaniczky Szilárd: Déli verő

publikálva
1999/50. (02. 04.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Egyszer odáig merészkedtem, hogy a fölöttünk lakónak az este és az éjszaka határvonalán pár mondatban összefoglaltam lakáskomplexumunk épületszerkezeti tulajdonságait, amely szerint e régi bérház födémszerkezete fából készült, és mint olyan, a kövér unokák hányaveti bukfenceitől rémisztő hangokat hallat, dong és dübög, mintha az ember fejét légnemű basszushangszóróval pumpálnák, egészen a fájdalomküszöbig, amely a lakás küszöbe után bárhol megtalálható a lakásban. Néhány tárgyszerű mondatom után a nagyszülők látogatóinak férfi tagja remegő ajkára a buzeráns kifejezést festette, majd közölte, ettől a pillanattól kezébe veszi az életemet, amely ily módon ettől a naptól kezdve egy sárban fetrengő kopasz pintyfiókáéval lesz egyenlő. Szóval megint beletenyereltem, de többrétű viszontválasz helyett bűvészsegédes hanghordozásban csupán ennyit mondtam udvariasan: tűnj el! A csend ezek után magától értetődött, és egészen nagy reményeket fűztem a pintyfióka életének további alakulásához.

Brunzola mikulás

Egyszer odáig merészkedtem, hogy a fölöttünk lakónak az este és az éjszaka határvonalán pár mondatban összefoglaltam lakáskomplexumunk épületszerkezeti tulajdonságait, amely szerint e régi bérház födémszerkezete fából készült, és mint olyan, a kövér unokák hányaveti bukfenceitől rémisztő hangokat hallat, dong és dübög, mintha az ember fejét légnemű basszushangszóróval pumpálnák, egészen a fájdalomküszöbig, amely a lakás küszöbe után bárhol megtalálható a lakásban. Néhány tárgyszerű mondatom után a nagyszülők látogatóinak férfi tagja remegő ajkára a buzeráns kifejezést festette, majd közölte, ettől a pillanattól kezébe veszi az életemet, amely ily módon ettől a naptól kezdve egy sárban fetrengő kopasz pintyfiókáéval lesz egyenlő. Szóval megint beletenyereltem, de többrétű viszontválasz helyett bűvészsegédes hanghordozásban csupán ennyit mondtam udvariasan: tűnj el! A csend ezek után magától értetődött, és egészen nagy reményeket fűztem a pintyfióka életének további alakulásához.

A dresszúrás presszing hamarost beköszöntött: a férfi, olajozottan működő kapcsolataiban bízva, az első adandó alkalommal munkahelyemről, a helyi újságtól való azonnali eltávolításomat kezdeményezte. Nagy mellénye azonban már a titkárságon fennakadt, ahol is fiatal kollégánk már nem ismerte a pártállamból fennmaradt, így módszertani hatékonyságából mára semmit nem vesztő dzsojsztikos személyiségfejlesztő és életvonal-tekergető megoldást. A férfi szép és demonstratív bukása után vártam a következő próbatételt, amelynek minőségét még csak nem is sejthettem, de azt hiszem, várakozásom nem múlhatta alul fantáziáját, hisz néhány nap múlva láttam, gépkocsijának rendszáma így kezdődik: GOD.

És itt, nem sejtve semmiféle dramaturgiai szabályosságot, a férfi abbahagyta a velem való vesződést, s készülő közös elbeszélésünk élhető alapanyag híján itt be is fulladt. Igazán sajnálom. Helyette biccentek egyet, ahogy a tűt pöccinti arrébb a bakeliten a műköröm, és folytatom onnan, hogy a mai, karácsonyi bevásárlós nap csupán annyiban tért el az évekkel ezelőttiektől, hogy most mindenekelőtt kettőhetvenes harcsázóbotommal komplett banánhéjakat próbáltam lesegíteni a hálószobánk előtt hajladozó nyárfa ágairól. Hát igen, a fölöttünk lakó most banánban utazik. Néha reggelente hat-hét kizabált banánfüzér is lengedez a fán. Fárasztó majomparádé, ugyanakkor, ha jól tudom, a banánban rengeteg magnézium van, és bár nem a filantróp fantáziám tanújele, de látom őket, amint századelős vakuként elvillannak valamelyik alkonyon, s fényükkel elárasztják a karácsonyi utcát, ahol épp ajándék cekkereimmel megyek, jól leizzadva.

Mert olyan karácsonyi bevásárlás még nem volt, amelyiken ne fáztam volna meg: forró üzletből a hideg utcára, majd be vissza, és újra ki, ugyanabban a vaskos dzsekiben, a frufru a homlokba tapad, a pajesz meg gőzt zihál. De az idén megérte, látványban és hangban a legkülönbözőbb figurák sodródtak elém, hogy magamról ne is beszéljek.

Egy nő lekérette a polcról a méretes férfifarmernadrágokat, majd jól láthatóan elmarta a két szár találkozásánál a sliccvarrást, s tenyerével, ujjbegyével elképzelt fájdalmamat sem kímélve morzsolgatta azt. Újabb nadrág, újabb mogyorózás, mintha keresne valamit, ám legnagyobb sajnálatára a nadrág üresen kong. Az eladó is ijedten bámulja, aztán próbálná elmozdítani a dolgot. Asszonyom, legyen nyugodt, mind jó minőségű. Az asszonyom felüti fejét: a fiam képes egy hónap alatt kirágni a nadrágot a lábai között, olyan kis egérke van neki ott. Az eladónő maga elé bámul az üvegpultra, mintha visszaidézné élete összes férfitestét, a francba, nem emlékszik, akadt-e olyan huncut, akinek kis egérke volt ott.

Boltból ki, boltba be. Egy idősb asszony áll a már évtizedek óta változatlan női konfekciók előtt, arcában síri csend, ő maga mozdulatlan, a szája nyitva, szemei két felcserélhető üveggolyóként domborodnak. Jól látni, az értelem utolsó kattanása már nem visszhangzik hallójáratában, ám csöppet sem szánalmas, inkább az a fajta, akinek az életből kicsipegetett emlékmorzsáiból egybe van gyúrva a mennyből az angyal és a Taigetosz funkciója, ám dülledő brifkója középtermetű ember medicinlabdájának elmenne. Így hát e személyes teljesség a maga gyurmaszerű valóságában, imádva az egyértelműséget, ott áll a konfekciók előtt, és bámul és bámul. Az eladónő halkan, de mintha folytatná a nagyasszony lényegi fölrajzolását: Mondja, asszonyom, van valamilyen elképzelése? A nagyasszony arcán csak a szellő rezdül, mutatva, a szó idegenül cseng neki: elképzelés? Mi is az?

Boltokból ki, boltokba be. Az eladók szerepköre hosszú évszázados hagyomány, nyilván, de a stíl most a legposztmodernebben avantgárd szürrealista, kubistán dada, szuprematistán neonaiv. Ha szürke zoknit kérek, azt mondják, nincsen, és nem is tartanak lila melltartót. Ha a farmeringre célzok, megtudom, otthon nincs náluk fűtés. Ha zsebkendőt kérek, elmondja, mekkorát kúrt az éjjel. Ha pulóverben utazok, elhitetik, nekem nem áll jól a steppelt nejlonharisnya. Így aztán persze nagyon nehéz választani és választ adni. Vagyis inkább nem dumálok, mert megint jön a GOD, oszt lesz nekem életvonal kettéhasítva a tenyeremen nuncsakuval.

És ha ezekre a drága embereimre gondolok, megjelenik az a kép, amit a napokban láttam: ül a télapó a kéményen lehúzott gatyával, mintegy klozetként használva az ajándékcsatornát, pucér segge havas idomként villog, sapkája bojtja aláfityeg, arcán erőlködés húzza szét a hidegben megdermedt ráncokat, nyomja és brunzol, szarik a kéménybe, miközben erről referál: ", drágáim, miként értessem meg veletek, hogy ebben az évben nagyon-nagyon rosszak voltatok!

publikálva
1999/50. (02. 04.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk