Nádasdy Ádám: Modern Talking (Indokolatlanságainkat)

  • 2003. október 9.

Egotrip

A nem-papírra-írt, de mindnyájunk fejében ott lévő magyar nyelvtan - más szóval: az anyanyelvi tudásunk, a kompetenciánk - legvastagabb fejezete a szóalaktan. Ez az a szabálycsoport, amely kormányozza, hogy a szavak milyen alakokban jelenhetnek meg. Például ok, ok-os, ok-os-ság, ok-os-ság-od, ok-os-ság-od-at stb. A magyar ebben nagyon gazdag; úgy is mondhatnám, hogy itt áll bosszút azért, hogy másutt szegényes, hogy nincs hímnem-nőnem, hogy nincs többféle múltidő, ilyesmi.
Egotrip

Indokolatlanságainkat

A nem-papírra-írt, de mindnyájunk fejében ott lévő magyar nyelvtan - más szóval: az anyanyelvi tudásunk, a kompetenciánk - legvastagabb fejezete a szóalaktan. Ez az a szabálycsoport, amely kormányozza, hogy a szavak milyen alakokban jelenhetnek meg. Például ok, ok-os, ok-os-ság, ok-os-ság-od, ok-os-ság-od-at stb. A magyar ebben nagyon gazdag; úgy is mondhatnám, hogy itt áll bosszút azért, hogy másutt szegényes, hogy nincs hímnem-nőnem, hogy nincs többféle múltidő, ilyesmi.

Nézzünk egy olyan szóalakot, mint okosságaidat. Nincs kedvem az okosságaidat hallgatni. Ez ugyebár majdnem ugyanaz, mint az okosságodat, csak abban különbözik, hogy van benne egy többesszám-jelölés, mert neked most nem egy okosságodról beszélek, hanem többről. Mármost a magyarban a "default" többesszámjelölő elem a -k (bulik, alsztalok), mindenütt azt látjuk, hogy ez a normális jele a többességnek. Az okosságaidat szóban azonban nem látunk -k elemet. Nem azt mondjuk, hogy *okosság-ok-odat, hanem a -k helyén egy -i van. Ez lenne itt a többesség jele? Vessük össze a következő szavakat, melyek mind több dologra vonatkoznak: lábak-lábai, képek-képeim, bölcsők-bölcsőink. Látjuk, hogy a párok második tagjában, ahol a dolgok "valakiéi" (tehát birtokosrag is van), a -k többesjel helyett mindig -i jelenik meg. Ezt tovább magyarázni nem lehet, el kell fogadni mint tényt: a magyarban a többesség általános jele -k, ám ez birtokosrag előtt automatikusan -i-re vált. (Csak annyit jegyeznék meg, hogy ezzel szépen bizonyítottuk a zérus birtokosrag meglétét a lába-i- alakban, mely így teljesen beleillik a sorba.)

De miért van az -i előtt az az -a-? Van ennek az -a-nak jelentése, azaz morféma ez, vagy csak hang? Egyáltalán, miért mondjuk úgy, hogy az ő okosságai és miért nem az ő okossági, ahogy egyébként még száz évvel ezelőtt is mondták volna, és ahogy ma is gond nélkül ki tudná mondani bármely magyar beszélő? Ennek az -a-betoldásnak hangtani okai nem lehetnek, hiszen ilyen szó, hogy okossági ma is létrejöhet - persze abban az -i nem a többesszám kifejezője, hanem melléknévképző: ő nyerte az okossági versenyt. A régi nyelvben az okossági alakulatnak tehát kétféle értelme volt (ahogy szaknyelven mondjuk, két "olvasata" - akkor is, ha beszédben hangzott el!): 1. Az ő okossági magvasak; - 2. ` nyerte az okossági versenyt. A mai nyelv az elsőt már nem így mondja, hanem egy értelmileg fölösleges, hangtanilag indokolatlan -a- elemet szúr be az -i többesrag elé: okosság-a-i. (Azon kedves olvasóim, akik még mindig azt hiszik, hogy a nyelv az évszázadok folyamán egyszerűsödik, most keserű kijózanodással dédelgessék magukban a bonyolódás e szép kis példáját.)

Nevezhetnénk ezt az -a- hangot "kötőhangnak", de ezzel csak elaltatnánk az éberségünket, mert úgy tűnne, mintha megmagyaráztuk volna, holott csak egy címkét ragasztottunk rá. Az -i ugyanis kötőhang nélkül is nagyon jól érzi magát, köszöni (okossági verseny), úgyhogy kötőhangra semmi szüksége. Akkor miért van ott az -a-? Elárulom: nem tudjuk. Kérem, ne nevessenek, ez még mindig férfiasabb válasz, mint "kötőhangnak" nevezni valamit, ami nyilvánvalóan nem az, hiszen a kötőhangnak hangtanilag indokoltnak kell lennie. Például okosság-o-k, ott indokolt, mert a szóvégi -gk a magyarban hangtanilag tiltva van, ezért az *okosság-k közé valóban szükséges egy hang, tehát az okosság-o-k szó o-ját jogom van kötőhangnak nevezni. Az okosság-a-i szó a-jára mindez nem áll, az tehát nem kötőhang, hanem Indokolatlanul Betoldott Magánhangzó. Úgy tűnik tehát, hogy a mai magyarban a többesszámú birtokjel nem -i, hanem -ai (és persze harmonikusan -ei, mint kép-ei-d). Ja, a nyelv végtelen gazdagsága, mely egyre fokozódik.

Az okosságaidat szó elemzése tehát eddig: ok-os-ság-ai-. Most következik a -d rag (okosságaid), mely az egyesszám második személy jele (egyebütt is a nyelvben, pl. látod, téged), nincs vele gond. Végül a tárgyrag zárja az alakulatot, neki mindig az utolsónak kell lennie. A tárgyrag a magyarban -t, ez rendben megvan, de miért van előtte már megint egy -a-? Kötőhang ez? Úgy tűnhet, ez tényleg kötőhang, mert a -dt szóvég a magyarban nincs megengedve, tehát szét kell oldani (vagy ami ugyanaz: át kell kötni) a két mássalhangzót: okosságaid-a-t. De ez sem igaz. Ugyanis a magyarban a d+t mássalhangzók egymás mellé kerüléséből - egy másik hangtani szabály, a hasonulás révén - amúgy is automatikusan [-tt-] lesz (pl. adta [atta] hadtáp [hattáp], védtelen [véttelen]), annak viszont semmi akadálya ebben a nyelvben, hogy egy szó kettőzött (azaz hosszú) mássalhangzóra végződjön, hiszen számos ilyen szó van: sokk, átall, lenn, nézz, ott, evett, maradt [maratt], repedt [repett] stb. stb. Mármost ha ezek jók, és a marad, reped ige szemrebbenés nélkül magához ragasztja a -t ragot (múltidő gyanánt), akkor miért ne tehetné meg ugyanezt a tárgyrag, vagyis miért nem jó az, hogy *okosságaidt, miért kell ennek -d-a-t-re végződnie? Mivel a hangtan nem ad magyarázatot, csak azt mondhatjuk, hogy a nyelvtan másképp kezeli a múltidejű -t ragot (mellyel jó a -dt végű ragasztás) és másképp a tárgyragot (mellyel csak a -dat végű ragasztás jó). Nos, ezért mondtam, hogy a szóalaktan a magyar nyelvtan legvastagabb fejezete, mely agyi vincseszterünk jelentős területét lefoglalja.

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.