Jól emlékezhetünk még arra a belpolitikai vihart is kavaró esetre, amikor 2001 őszén az MTK tulajdonosa, a Fotex-vezér Várszegi Gábor beszállt a Fradi-bizniszbe. Természetesen az MTK drukkerei sem nézték jó szemmel, hogy elnökük - érdekei által vezérelve - átpártol az ősi riválishoz, az FTC-vel szimpatizáló radikális jobboldali körök viszont nyíltan hangot adtak averzióik-nak. Mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy itt többről van szó, mint "átállásról" vagy üzletről. Várszegi lépése azért volt sokaknak elfogadhatatlan, mert úgy tűnt, az üzletember nem tartja tiszteletben a két klub között száz év alatt kikristályosodott törésvonalakat. Magyarán: adott egy régen túlnyomórészt zsidók által támogatott egyesület, illetve egy valaha kispolgári, lokális szerveződésű, majd hatalmas támogatói bázissal rendelkező klub, és nem szerencsés, ha a tűz és a víz találkozik (szélsőjobboldali megfogalmazásban: a zsidó nagytőke nem nyúlhatja le a nemzet kincsét).
Arra nem térnék ki, hogy az Üllői útról hová tűntek mára a franzstadti kispolgárok, miként arra sem, hogy az MTK hazai fellépéseit kísérő közönyt látva beszélhetünk-e még manapság a kék-fehérek bármiféle társadalmi beágyazottságáról. Sokkal érdekesebb kérdésnek találom, hogy amikor kialakult ez a valaha markáns felekezeti-etnikai törésvonal, akkor az ellentétek valóban olyan mélyek voltak-e, ahogy azt sokan tudni vélik.
Történetünk az 1910-es évek elejére nyúlik vissza. Az FTC és az MTK ekkoriban már az ország legnépszerűbb klubja volt, kimagasló tudású játékosaik adták a válogatott gerincét. A két egyesület megosztotta a labdarúgó-társadalmat, a Tribün egyik cikke szerint harcuk "lángoló gyűlölséggel" folyik, ahol "a felek csak vallási alapon küzdenek egymással, és a lelkekbe igyekeznek goalokat rúgni". Konfliktusaiknak mégsem volt egyértelműen "felekezeti háttere" - Brüll Alfréd, az MTK elnöke ki is jelentette, hogy "a külön-böző vallásúak össze vannak keverve mind a két táborban".
Sőt, kezdetben konfrontációkról sem beszélhetünk. A gyorsan népszerűvé váló, s ezzel a profizmus bűvkörébe/örvényébe került futball egyik fontos kérdése volt, hogy kik tesznek szert hatalomra a labdarúgó-szövetségben. A klubok ugyanis úgy könyvelhettek el jelentős bevételeket, ha a kimagasló nézőszámot produkáló válogatotti mérkőzéseket pályájukon rendezhetik, ezek helyszínét azonban a labdarúgó-szövetség, az MLSZ jelölte ki.
1911-ben az FTC, egy évvel később az MTK épített nagy befogadóképességű stadiont, ám a régi klubok, régi pályáikkal, konzervatív sportideáljaikkal, "tiszta amatörizmusukkal" akadályozták a "nagyok" terveit. A két tábor az 1911-es MLSZ-közgyűlésen csapott össze először. Az amatőr BTC-MAC-koalíció hiába aratott győzelmet, a nagy klubok bojkottálták az új vezetést. Egy lap szerint az FTC érdeke volt a szövetségi harc és az amatőrök ellehetetlenítése, hiszen a ferencvárosi klub "csak azzal törődött, hogy a Millenárisra ne menjen senki, hogy csak csődüljön a közönség az Üllői útra. Egészen megittasodtak, egészen belebetegedtek a sok belépődíj láttára."
Amikor az MTK is megépítette stadionját a Hungária körúton, a két egyesület között kitört pályaharc tétje az volt, hogy melyikük tudja a jövedelmező mérkőzéseket megrendezni. 1913 tavaszán állítólag sikerült tíz évre szóló kartellt kötniük, melyben felosztották egymás közt a válogatott-találkozókat (amiket nem is ők rendeztek, hanem az MLSZ). Ennek ellenére évekig, s egyre kisebb önmérsékletet tanúsítva hadakoztak egymással a kék- és a zöld-fehérek. Az 1914-es szövetségi közgyűlésen már a két rivális klub állt a szemben álló pártok élén, a kormányrúd az FTC kezébe került, az új vezetés ki is zárta az MTK-t és szövetségeseit a bajnoki küzdelmekből. A "nagy ügy" azonban a korszak csillaga, Schlosser Imre átigazolása körül robbant ki. A "kisemberből" futballsztárrá emelkedett Schlosser évekig erősítette az FTC-t, s valóságos bálvánnyá vált a ferencvárosi drukkerek szemében. 1916 februárjában az FTC egyik vezetője lekicsinylően utasította vissza a tiszteletjegyet kérő játékost, s a sértődött futballista rövid kitérő után a rivális MTK-hoz szerződött. Noha Schlosser állítólag önként jelentkezett az MTK-nál, 1916 végén az MLSZ professzionizmus vádjával vizsgálatot indított a kék-fehérek ellen (amit az MTK később - erősen túlozva - rituális vérvádnak titulált). A vádat ugyan ejtették, ám az MTK és szövetségesei 1917 elején, a kisegyesületek tömeges részvételével rendkívüli MLSZ-közgyűlést hívtak össze, és átvették a szövetségi hatalmat (az FTC főtitkára szerint az MTK megvesztegette a klubokat azzal, hogy befizette a kisegyletek tagdíjhátralékait).
A Schlosser-ügyhöz kapcsolódott Weinber János esete. Az ifjú futballista 1917 végén kilépett az FTC-ből, és játékra jelentkezett az MTK-nál. Rövidesen megjelent az FTC választmánya előtt, és bevallotta, hogy csak a Ferencváros szeretete vitte a kilépésre, mert az MTK bűnösségét akarta bizonyítani (Brüll Alfrédtól, az MTK elnökétől 542 koronát kért öccsének exhumálására). Mivel Brüll pénzt adott a játékosnak, az FTC választmánya minden érintkezést megszakított az MTK-val, bajnoki mérkőzéseit lemondta. Cserébe az "MTK-uralom" alatt álló MLSZ a ferencvárosiakat kizárta a bajnokságból.
A két klub 1918 tavaszán békét kötött, az FTC újra részt vett a bajnoki küzdelmekben. Az 1919-es MLSZ-közgyűlésre pedig megszervezték a Szövetségi Pártot. Az új szövetség az élvonal csapatait tömörítette, s gyakorlatilag azt a célt szolgálta, hogy a két nagy klub minden szándékát rá tudja erőltetni a kisebbekre. Nem csoda, hogy a profizmus 1926-os bevezetéséig nem akadt a labdarúgó-szövetség több száz tagegyesülete között olyan klubkoalíció, amely a szövetségi közgyűléseken megpróbálta volna megbuktatni a Szövetségi Párt által javasolt tanácstagjelölteket.
Biztos, ami biztos, az 1920-as MLSZ-közgyűlésen bevezették a plurális szavazati jogot: az élvonalbeli egyesületek szövetségi szavazatait magas szorzóval számították, így a kis kluboknak (vagyis a "tömegnek") még kevesebb módja volt befolyásolni a szövetség döntéseit. Az élvonal tizenkét klubjából viszont tízet kénye-kedve szerint mozgatott az FTC-MTK páros. A fontos döntések előtt ugyanis az MLSZ tanácstagjai az Akácfa utcai Sárhányó étteremben gyűltek össze, ahol előre megegyeztek, hogyan szavaznak majd az aktuális kérdésekben. Ám a két nagy klub rendre el tudta érni, hogy javaslataikat mindenki támogassa, azaz "egységes határozatokat" hozzanak. Megtehették, hiszen a két legnagyobb pályát birtokolták, s az ellenszegülőknek azzal kellett számolniuk, hogy kizárják őket a számukra is nagy bevételt jelentő Üllői úti és Hungária körúti mérkőzésekről. Nem véletlenül nyilatkozta tehát Langfelder Ferenc, az egyre erősödő Újpesti TE intézője, hogy "az MTK-FTC csapat egy korcsmában összeül, onnan diktál, és terrort használ".
2001 és 2003 között már nem volt szó korcsmai alkukról, igazi szimbiózisban élt a "tűz és a víz", az összefonódó szálak formálisan is egy kézben futottak össze. Ám a csomókat már nyolcvan éve kötözni kezdték...
