"Aki a sportokkal foglalkozik, tudja, hogy abban a pillanatban, amint szerepelni kezd a pénz, a sport erkölcstelenné válik, üzletté aljasodik [...] Az etikai értékek fejlesztése csak az amatőr sportokban található fel, minden etikának mellőzése pedig megvan a profiknál." E gondolattal ma is azonosulnak mindazok, akik helytelenítik a profi labdarúgók kimagasló fizetését vagy a sportág átláthatatlan viszonyait (mielőtt az olvasó is maradéktalanul egyetértene az eszmefuttatással, jelzem: Gömbös Gyula egyik 1924-es parlamenti interpellációjából idéztem). Kétségtelen azonban, ha egy sportág népszerűvé válik, akkor ott előbb-utóbb valóban "szerepelni kezd a pénz", s csak idő kérdése, hogy a sport és tőke viszonya mikor hoz létre a tiszta játékkal összeegyeztethetetlen jelenségeket.
Kissé leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy egyéni sportágakban doppinggal, csapatsportágakban bundával szokás jogosulatlan előnyre szert tenni. A bunda két alaptípusát különböztethetjük meg. Az egyik eset a sportfogadásra épül: például az 1981-82-es, híres totóbotrányban több tucat csapatot fizettek le, hogy a pályán az előre megbeszélt eredmény szülessen, a felbujtók pedig totózókban tehettek szert extraprofitra. A "fogadásos bunda" legegyszerűbb és legnehezebben kideríthető módja viszont az, ha nem külső személy, hanem egy csapat labdarúgói fogadnak saját vereségükre - majd valóban kikapnak, s már vehetik is fel nyereményüket. A bunda másik alaptípusában a felbujtó célja saját csapata győzelmének tiltott eszközökkel való kiharcolása. Ekkor az egyesület valamelyik vezetője próbálja rávenni a játékvezetőt, hogy részrehajlóan bíráskodjon, vagy az ellenfél játékosait (mindenekelőtt a kapust), hogy ne küzdjenek teljes erőbedobással.
Az első világháború előtt csupán két bundaügy kavart vihart Magyarországon. 1905-ben a Postás csapatát vádolták meg, hogy mérkőzésük előtt a Fővárosi TC két játékosát állás ígéretével lazsálásra bírták. A Postás győzelmével bajnoki címet szerzett, az eredményt azonban az MLSZ megsemmisítette, így jobb gólarányával az egy mérkőzéssel többet játszott Ferencvárosi TC lett a bajnok. A Postás tiltakozásul kilépett az MLSZ-ből, a Fővárosi TC két játékosát pedig örökre eltiltották a játéktól. Egy 1912-es ügy főszereplője a bíró volt: a III. ker. TVE egyik vezetője vesztegette meg a MAC elleni találkozójuk játékvezetőjét. Miután az esetre fény derült, az óbudaiakat kizárták az első osztályból.
1919-ben sok szempontból új korszak kezdődött a magyar labdarúgásban. A játék híveinek tábora rohamos gyorsasággal bővült, megnőtt a találkozók tétje, és egyre gyakrabban fordult elő, hogy a háborút követő nyomor megingatta amatőrségükben a sportág szereplőit. Jellemző: az 1920 utáni bundaügyek kivétel nélkül kisegyesületekhez kötődtek (hisz játékosaik nem húzhattak rendszeresen illegális jövedelmet klubjaiktól), és a szegény sorsú labdarúgók élelmiszerért vagy ruhaneműért adták el mérkőzésüket.
Az első vesztegetési ügy 1921-ben robbant ki. A Kőbányai SC-nek 6-0-ra kellett legyőznie a TSC-t, hogy a Postást megelőzve, a harmadosztályú bajnokság élén végezzen. A kőbányaiak az ellenfél teljes csapatának reggelig tartó evést-ivást, öt pár cipőt, tizenegy nadrágot és lábszárvédőt ígértek. A mérkőzésen a TSC kapusa felkötött kézzel védett, sikerült is beszednie hat gólt. A kőbányaiak elismerték, hogy felszerelést ajándékoztak a TSC-nek, ám ezt azzal magyarázták, hogy "szívükön viselik a kisegyesületek gondjait". A labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága nem fogadta el e képtelen magyarázatot, a TSC kapusát és a KSC vesztegetőjét örökre eltiltották.
Az 1924/25-ös idény végén kipattant vesztegetési botrány a másodosztályú csapatok közel harmadát érintette. Az élvonalba kerülést jelentő első két helyre három csapat, az Ékszerész, a Húsos és a Terézvárosi TC is pályázott - a sorozatos bundáknak köszönhető, hogy végül egyikük sem szerepelhetett az első osztályban. Először a TTC ötmillió koronával jutalmazta egyik ellenfele kapusát, hogy "lelazsálja" a mérkőzést, majd a Terézváros-Ékszerész rangadó előtt jelezte a bíró, hogy az Ékszerész meg akarta vesztegetni. Újabb két hét elteltével az Ékszerész-Főv. T. Kör mérkőzés előtt az FTK irányítóit és játékosait fizették le a hazaiak. Az MLSZ hét vezetőt büntetett meg, közülük négyet örökre eltiltottak. Ám a szövetség hiába igyeke-zett erélyes kézzel rendet vágni a bundázások dzsungelében, az utolsó fordulóban különösen pikáns eset történt. A Húsos-Kőbányai TE mérkőzésre kilátogatók gólzáporos mérkőzésnek lehettek szemtanúi: a Húsos 12-0-s győzelmének köszönhetően jobb gólarányával megelőzte a Terézvárost, vagyis az Ékszerész társaságában feljutott az első osztályba. Az eredménynél is feltűnőbb volt, hogy a mérkőzés előtt a bíró öt kőbányai futballistát rendőri segítséggel távolított el a pályáról, helyüket ifjúsági játékosok foglalták el. Az első magyarázat szerint erre a példátlan lépésre a kőbányaiak vezetője kérte meg a bírót, mivel a futballisták gyanúsan játszottak korábbi, Terézváros elleni mérkőzésükön, s a sportszerűség azt diktálja, hogy most se szerepelhessenek.
Hamarosan kiderült, hogy a kőbányaiak gyakorlatilag bárkinek "lefeküdtek". A Terézváros elleni mérkőzésen ugyanis azért játszott gyanúsan néhány kőbányai labdarúgó, mert az ellenfél megvesztegette őket. Viszont a Húsos meg azért fizetett a kőbányai intézőnek, hogy győzzék le a Terézvárost. Magyarán: a meccs duplán meg volt bundázva, a kőbányai játékosokat a Terézváros, a kőbányai intézőt a Húsos fizette le. A Húsos-KTE mérkőzésen ismét a kőbányai intézőt vesztegette meg a Húsos, aki a mérkőzés előtt közölte öt játékosával, hogy nem léphetnek pályára, cserébe kapnak félmillió koronát, öt kiló zsírt és két kiló húst. Rendőri beavatkozásra valószínűleg azért került sor, mert újra duplán meg lett bundázva a meccs, és a játékosok mindenképpen játszani akartak (talán a Terézváros több zsírt ígért a fiúknak?).
A szövevényes bundaügy végén tucatnyi játékost és vezetőt tiltottak el, a Kőbányát kizárták a szövetségből, a TTC, az Ékszerész és a Húsos bajnoki pontjait megsemmisítették, és megtiltották, hogy az FTK és az Ékszerész egy évig játékost igazoljon. A kommentár szerint "az ezelőtt szórványosan fölbukkanó vesztegetési kísérletekből valósággal rendszer lett. Az anyagi előnyök fölkínálása a tiltott módon való előrecsörtetésnek eszköze lett azoknak a kezében, akik az anyagi javakat, az üzletet a sport fölé helyezik és a képzelt Eldorádó eléréséért képesek keresztülgázolni tradíciókon, érdemeken, erkölcsi tőkén és általában mindenen, ami együttesen adja a sport etikai erejét."
Egy évvel később a bundázások már az első osztályt is elérték, a VAC intézője újpesti futballistákat környékezett meg, a vétkes klubot kizárták a bajnokságból. 1926-ban legalizálták a profizmust, a küzdelmek lényegesen sportszerűbb keretek között folytak. A következő húsz évben csupán egyszer, 1931-ben ítélkezett bundaügyben a szövetség fegyelmi tanácsa. Természetesen a szerzőnek arról nincs tudomása, hogy hány bundát sikerült titokban tartani...
