Tapasztalataim szerint csupán kevés állatfajta tudná elsajátítani a labdarúgás alapelemeit. A kevés azt jelenti: igazából csak egy.
Adottságainál fogva nyilván a Föld számos szabadon élő állata lenne képes kapura rúgni vagy a gólt elhárítani, de ezek egy része elszalad a labda elől, egy másik csoportjuk pedig felfalja az egyébként bátor kísérletezőt. Vannak cirkuszi állatok, amelyek ügyesen bánnak a labdával, ilyen az elefánt, a fóka, a majom; biztos az okapit is be lehet tanítani egy-egy cselre, de az egésznek idomításszaga van. A labdarúgás pedig szabad játék. Lakótelepi gyerek lévén próbálkozásaim során tulajdonképpen csak két tehetségesnek tűnő állat jött számításba: a kutya és a macska. A kutyával végzett reménykeltő kísérletek végül nem vezettek eredményre, mivel kiderült: az eb önzőzik. Ha megszerzi a labdát, nem szívesen adja vissza, rosszabb esetben szét is rágja. Csak jóval később jöttem rá, hogy az egyetlen labdarúgásra rávehető állat a macska. Illetve rávenni nem lehet, esetleg méltóztatik minket abban az örömben részesíteni, hogy focizik velünk. Volt egyszer egy fekete macskánk, aki hajlandó volt szabályosan kapust játszani; ha elővettem a teniszlabdát, boldogan felhelyezkedett az ágyra, és ugrásra készen várta a lövést. A kapu a tévéállvány két lába volt, légvonalban mintegy 120 centiméterre a macska elrugaszkodási pontjától. Az élesen meglőtt, gólba tartó labdát egy vetődés végén - hogyan másként - párduc módra kaparintotta meg, majd otthagyta a gólvonalon, és visszaügetett az ágyhoz. Igaz, hogy felsősarkos bombáimmal többnyire ő sem tudott mit kezdeni, de hol mancsával, hol pedig testével jó százalékban őrizte kapuját. Naponta szórakoztattuk így egymást, gyakran ő bírta volna tovább. Sajnos azonban elérte őt is a női sportolók végzete: szülés után már nem tért vissza a pályára.
Talán a képesség és a kedv hiánya magyarázhatja azt a tényt, hogy egyes bornírt számítógépes játékokon kívül az állatok csak marginális szerepet töltenek be a világ labdarúgásában. Vakondok túrja föl a pályát (Csehország), megvadult nyulak legelik le a füvet (Skócia) vagy ritka harkályfajta felbukkanása miatt nem épülhet fel az új stadion (Norvégia) - a sportnapilapok kis színesei szerint az állatok leginkább a játék meggátlásában jeleskednek. Alapvetően azonban két esetben válnak érdekessé a futball szempontjából: játékba avatkozó, zavaró tényezőként, illetve a pálya szélén megjelenő kabalaként.
Az év végi tréfás sportösszefoglalók elmaradhatatlan szereplője a pályáról alig lekergethető kutya, a színesre festett, megkergült gall kakas - vagy a labdával eltalált madár. A 2002-es brazil bajnokságban a Gremio Porto Alegre és a Botafogo mérkőzése a 87. percben 1-1-re állt, amikor a vendégek csatára, Fabio óriási helyzetbe került. A kapus a földön hevert, a kapu üresen állt. Fabio kinézte magának a sarkot, és higgadtan el is lőtte a labdát, amely azonban a kapu helyett az éppen arra repülő nagy testű bíbicet (Vanellus chilensis, Brazíliában quero-quero) találta el, majd irányt változtatva kipattogott az alapvonalon túlra. A Gremio-szurkolók boldog quero-quero kiáltásokkal búcsúztatták a feltápászkodó, majd sértetlenül tovarepülő állatot. A meccs döntetlennel zárult, a Porto Alegre-i csapat drukkerei pedig az egyesület zászlajára hímezték a madár képét.
Azoktól a területektől eltekintve, ahol a labdarúgás piaci értéke a nullához közelít, ma már a világon mindenütt jelen vannak a kabalaállatok, mégis kevés csapat talál rá ilyen szerencsés módon a megfelelő szimbolikus figurára. A felbérelt marketingügynökségek és a nehezen meggyőzhető szurkolói csoportok hosszú időn át küszködnek egymással, míg egy-egy labdát bűvölő idétlen mackó, türkizkék gólya vagy dekázó delfin valóban felkerülhet a címerre, honlapra, névjegytartóra. Minden az eladhatóságot szolgálja, ezért igen ritka eset, hogy a pálya szélén ne plüss-szörnyek, hanem eleven állatok üldögéljenek-álldogáljanak. Néhány ragadozó madár és egyéb apróvad mellett a leghíresebb európai futball-kabalaállat Hennes, a kölni kecskebak.
Hennes története több mint fél évszázadot ölel fel: az 1951-es karnevál idején egy cirkuszigazgatónő ajándékozta meg az egyesületet a szerencsét hozó kecskével, amely bemutatásakor rögtön lepisilte az 1. FC Köln játékosedzőjét, Hennes Weisweilert, így kapta nevét, amelyet azóta is visel. Természetesen a bakkecskék sem örök életűek, így ma már Hennes VII. áll a pálya szélén, csendes legelészés közepette figyelve a hazai meccseket. Nem mindegyik Hennest érdekelte egyformán a futball: Hennes II. például egyenesen reszketett a mérkőzések előtt, a stadionban ide-oda döfött és rugdosott, Hennes V. pedig egy alkalommal még a híres piros-fehér takarót is ledobta a hátáról! Hennes VI. közvetlenül a Karlsruhétól elszenvedett vereség után lett rosszul, és hogy mennyire fontos volt a jelenléte, jelzi, hogy halála után a csapat rögtön a kiesés szélére sodródott. Bár ötven éve ugyanaz a Schäfer (Juhász!) nevű parasztember neveli az állatokat, a leggondosabb ápolás ellenére is megtörténhetett, hogy a száj- és körömfájásjárvány miatt Hennes VII. egy ideig nem jöhetett be a stadionba - két döntetlennél többre nem is futotta a Köln erejéből. Hennes III. halála még a rendőrséget is foglalkoztatta, hiszen egy reggel megmérgezve találtak rá az istállójában. Sokan a Fortuna Düsseldorf szurkolóit sejtették a bűnügy hátterében, az eset azonban máig megoldatlan maradt. Utódját, Hennes IV.-et ez a példátlan bűntény annyira felpaprikázta, hogy meg sem állt a bajnoki címig - eleddig ez volt Kölnben az utolsó.
A történelem viszont azt mutatja, hogy hét eleven bakkecske jótékony hatása sem ér fel egyetlen döglött macska rontásának erejével. A Buenos Aires-i Racing Club a hatvanas évek egyik kiemelkedő argentin együttese volt, sikerei csúcspontján, 1967-ben a Celtic legyőzésével elhódította a Világkupát is. Ezzel a nappal azonban le is zárult a diadalok sora: a Racing-szurkolók még az utcákon ünnepeltek, amikor a rivális Independiente hívei titokban behatoltak stadionjukba, és hét fekete macskát ástak el a pálya alatt, átkot bocsátva a gyűlölt ellenségre. A pályamunkások és az önkéntesek évekig nagy erőkkel keresték a tetemeket; a kutatások során hat macska csontvázára rábukkantak, de a hetedik nem került elő, a Racing pedig egyre gyengébben játszott. Harmincöt éven át nem nyertek sem bajnokságot, sem kupát. 2001-ben új edző került a csapathoz, aki a stadionban felbontatta azokat a területeket is, amelyeket 1967 óta lebetonoztak. Egy egykori vizesárok helyén végre előkerült a hetedik macska csontváza is; a szezon végén ismét bajnok lett a Racing.
