Talán még emlékszik rá a nyájas olvasó, hogy legutóbb meggondolatlanul szexet és szerelmet ígértem neki. Nos hát, aligha lennék igazi férfi (lennék bár!), ha időközben nem bántam volna meg többszörösen szertelen fogadkozásomat, amellyel oly felettébb ingoványos terep felé irányítottam szexualitástörténeti bolyongásaimat. Azért mégis elkerülendő a kínos látszatot, miszerint csak hazudtam a szerelmet, ez alkalommal e két fogalom, vagyis a szerelem és a szex kusza és változékony viszonyrendszerét kísérlem meg legalább valamelyest fölvillantani. Hogy a kapcsolat szerelem és szexualitás között mód nélkül zavarbaejtő és bonyolult, azt történeti példákkal meg filozófiai eszmefuttatások fölidézésével éppoly könnyű lenne igazolni, mint jelenkorunk praxisának vagy mondjuk személyes tapasztalatainknak előcitálásával. A história, e feneketlen példatár remek illusztrációkkal szolgálhat számunkra, akár a szerelem nélküli vagy a szerelmet még csak nem is ismerő szexualitás, akár a szexualitást mellőző szerelem jelenségét kívánnánk behatóbb vizsgálat tárgyává tenni. A platonikus szerelemfogalom szigorúan elhatároló jellege, illetve az - egyébiránt derekas gyereknemző - középkori trubadúrok éterien tiszta lovagi szerelmének koncepciója egyként jól jelzi eme két fogalom viszonyának messzi évezredekre visszadatálható problematikusságát. Koronként a legkülönbözőbb határvonalak és értékkijelölések választották el egymástól ezt a két szomszéd várat: a fiatal fiúk irányában táplált, és testiségtől mentes vonzalmat az alacsonyabb rendű (hetero- vagy homoszexuális) vágykiéléstől; a keresztényi szigorral még összebékíthető testetlen, s a Mária-kultuszra hajazó hevületet a házasélet (Szent Pál által mindössze a kisebbik rossznak ítélt) praxisától; a romantikus pátosszal fennen lobogó lírát a vaskosan obszcén, erkölcsháborító naturalista prózától. Mégis, az állandó kulturális (és jogi) elhatárolások dacára, szerelem és szexualitás időről időre egymás mellé kéredzkedett, vagy helyesebben fogalmazva inkább lopódzott, hogy ott tagjaikat összeérintve gyönyörködhessenek viszonyuk eredendő többértelműségében. Ennek eredményeképpen a szerelem fogalomkörébe rövid úton számos szexuális jelentésű szó és elnevezés pottyant, s ezek kakukkfióka voltát nem nehéz felfedezni. Csak a magyar nyelvből említve a példákat ilyen a szerelmeskedés, a szabad szerelem vagy épp a szerelemgyerek, mi több, a szerelemital (fő alkotóeleme, ne feledjük, a kőrisbogárpor!), mely szavak erősen szexuális felhangját fölösleges lenne hosszasan magyarázgatni.
Ma sincs ez lényegesen másképp, hiszen a fogalmak jótékony egymásra csúsztatása és összecserélgetése változatlanul eleven gyakorlat. Ami annál is könnyebbé vált, mivel mostanság már a tudomány is megkezdte a hídverést a szerelem és a szexualitás között. A jámbor idealisták által megkockáztatott irányt visszájára fordítva a jelenkori szexualitástudomány jó ideje a nemi vágy elsődlegességét hirdeti, mondván, a szerelem a szexualitás átesztétizálásának eredménye. A szókratészi világteremtő Erósz így immár leplezetlenül nemi jelleget nyert, s egyszersmind az a közkeletű szólás is új jelentést és értéktartalmat kapott, miszerint a férfit döntéseiben és választásaiban menthetetlenül a nemzőszerve irányítja. A vad gerjedelmek és pőre fiziológiai reakciók ugyanis e megközelítésben a szerelemérzet előhírnökei, mi több, életre hívói. Az ilyeténképp egymáshoz horganyzott fogalmak persze a legkevésbé sem veszítették el rugalmasságukat, s gyakorta láthatjuk, hogy - jól bejáratott kulturális konstrukciók karjaira támaszkodva - mily kedvvel hanyagolják egymás társaságát. A "tiszta szex" jogának deklarálása, a szex nélküli házasság elmélete és praxisa, illetve az - idealisztikusnak és voluntaristának egyként minősíthető - szerelem-szex-házasság forgatókönyv népszerűsége jelzi számunkra e témakör változhatatlan komplexitását. Olvasmány- és filmélményeink is szemet gyönyörködtetően változatos modelleket és viszonyrendszereket állítanak elibénk, hol romantikus álnaivitással, hol keresett őszinteséggel ágálva a "meglátni és megszeretni", az "örök, sírig tartó szerelem", a "szexuális nagyragadozó = sérülékeny kisgyermek" vagy a "hűtlenül hűséges szerelmes" alapsémáinak szüntelen variálgatása közepette.
S ha mindezt talántán túl egyszerűnek és áttekinthetőnek ítélnénk, még itt van nekünk ráadásképp a szerelem és a szexualitás viszonylatának nemi alapú kettéválasztása. Világosabban fogalmazva, az a kedveltségnek örvendő közhely, amely alapvető s a barlangi ősemberig visszakeltezett különbséget tételez fel a férfiak és a nők között, már ami a szexhez és a szerelemhez való viszonyukat illeti. A vadászó férfi - gyűjtögető nő toposszal dolgozó elmélet szerint a férfi máig kéjvágyón csapong, míg a nő óvatosan a kötődést keresi. A férfi - jó esetben - megpróbál beleszeretni abba, akit megkívánt, a nő viszont, épp ellenkezőleg, megpróbálja szexuálisan kívánatosnak látni azt, akit megszeretett. Hogy aztán ez az ordas közhely igaz-e, vagy sem, e helyt nem könnyű eldönteni. Aminthogy a szerelem és a szexualitás relációját is oktalanság lenne világosnak és kétely nélkülinek ítélni. A félhomályban való tapogatózás még aligha ért véget.
