Ein Blick auf den anonymen "Rückblick": K.-t még a gimnáziumban bűvölte el a Széchenyi-mű eredeti címe, pedig akkor még nem is tudott németül. De a fülében benne maradt a négy egymást követő zárhang vészjósló pattogása.
Pályakezdő korában K.-t egy délelőtt Devecseri Gábor látta vendégül. Szólt a telefon, Somlyó György jelentkezett, hosszan taglalta, dicsérte és bírálta írótársa nyelvészeti tárcáját, amely az aznapi Magyar Nemzetben jelent meg. Ennek több mint negyven éve, azóta mintha kiveszett volna a szokás, hogy a tollforgatók reflektálnak egymás írásaira. K.-nak - bár nem tekintette magát írónak - mindig nagyon hiányoztak a visszajelzések. A Magyar Narancsban megjelenő tárcáival azonban megváltozott a helyzet. K. történetei divatba jöttek. K. időnként tesztelte a rokonszenvezőket: elmondott nekik egy olyan történetet, amely két-három hónappal korábban már megjelent. Bizony, ritkán fordult elő, hogy a hallgató közbeszólt: "De hiszen ezt már megírtad!" Persze lehet, hogy a beszélgetőtárs tesztelte K.-t: "Nem szólok közbe, hogy ezt két hete megírta. Ne tőlem tudja meg, mennyire szenilis."
Történeteiben K. nem bánt kesztyűs kézzel sem magával, sem némely szereplőjével. Nemegyszer visszahallotta, hogy egyesek megsértődtek, szidalmazták, szemtől szembe azonban nem találkozott ilyennel. Kapott egy-két rosszalló levelet, de ezeket nem volt nehéz megválaszolni.
A Mákos tészta című írásban (2007. december 20.) K. visszaemlékezett arra, hogy 1944 nyarának néhány hetét Kulcs községben töltötte, ott "bujkált", ahogy akkoriban mondták, Puskás Lajos épülő nyaralójában. Puskás, a Magyar Nemzet publicistája - írta K. -, "mint annyi Szabó Dezsőn iskolázott magyar értelmiségi, egyszerre volt antiszemita és németellenes". Néhány héttel később e-mailt kapott Cs. Gábortól: milyen alapon állította - vonta felelősségre az ismeretlen levélíró - a nagyapjáról, hogy antiszemita volt? Válaszában K. megírta, minden, amit Puskás Lajosról tud, az édesanyja elbeszélésén alapszik. A háború után K. édesanyja gyakran beszélt Puskásról. K. szó szerint természetesen nem emlékezett arra, mit hallott nyolc-kilenc évesen az anyjától, utóbb azonban úgy fordította le magának a hallottakat, hogy Puskás a zsidókat általánosítva ügyeskedőknek, tolakodóknak tartotta. - Látja, így viselkednek a zsidók - mutatott rá egyszer egy csoport emberre, akik erőszakosan próbáltak felkapaszkodni a zsúfolt villamosra. - A maga férje is ilyen - tette hozzá. K. munkaszolgálatos apja ekkor már több mint egy éve eltűnt a doni fronton. Persze, írta válaszában K., szívesen tudna meg többet Puskás Lajosról, szívesen találkozna egykori rejtegetőjének a lányával.
K. szorongva állított be Gábor szüleihez, attól tartott, az írása miatt szemrehányásokkal fogják fogadni. Erről azonban szó sem volt. Júlia megmutatta a szülei fényképét. Puskás Lajos karcsú, elegáns testtartású ember volt, az arcát, már amennyire kivehető volt a kisméretű amatőr felvételen, K. rendkívül megnyerőnek találta. Puskás Lajos lánya 1941-ben született, személyes emléke az apjáról neki sem lehetett több, mint amennyi K.-ban megmaradt a saját apjáról. Az újságíró alakját Zolnay László idézte fel emlékiratában, amely Hírünk és hamvunk címmel 1986-ban jelent meg. A régész, akinek nevét mindenekelőtt a budai Vár gótikus szobrainak a feltárása tette országosan ismertté, a Friss Újságnál volt Puskás Lajos kollégája. Az emlékezés szerint Puskás egy zsidó orvosnak, aki a családjával együtt át akart szökni Szerbiába, hogy csatlakozzon Tito partizánjaihoz, nemcsak a saját, hanem a felesége, sőt a háztartási alkalmazottjuk iratait is átadta. A menekülő családot a határon elfogták, Puskást július 16-án letartóztatták, és két évre ítélték. Az orosz csapatok közeledtekor a komáromi Csillagerődből német koncentrációs táborba került. 1945. január 1-jén az SS-őrség lőtte agyon, mert fogolytársait a munka megtagadására biztatta. De az is lehet, hogy csak beszólt az őrnek.
Emlékezésében Zolnay Puskást kivételesen gyors gondolkodású, éles eszű embernek írja le, aki gunyorosságával sokakat megriasztott. Talán ebben lehet a rejtély nyitja: Puskás a megjegyzéseivel bosszantani akarta K. édesanyját. Õ viszont semmit sem utasított el inkább, mint a kiszolgáltatottságot: ezért nem volt hajlandó csillagot viselni, csillagos házba költözni. Puskással szemben kiszolgáltatott volt, így minden bántó megjegyzés sokszorosan sértette. Az újságíró pedig nem tudta megtartóztatni magát. Légoltalmi szolgálatra behívott katonaként arról elmélkedett, vajon siettetné-e a németek vereségét, ha gyufát dobna a gondjaira bízott raktárban felhalmozott kötszerek közé. Ezt persze nem gondolta komolyan, véli Zolnay, de egy ilyen viccelődés 1944 nyarán könnyen életveszélyessé válhatott volna.
A Cs. Gábor szüleinél tett látogatás emlékek sorát hívta elő K.-ból. Mindenekelőtt az vált világossá, hogy Kulcsban nem lakhatott Puskásék nyaralójában, a nyaraló ugyanis még nem volt lakható állapotban. K. minden bizonnyal, mondta Puskás Júlia, egy helybeli családnál lakott, akikkel Puskásék baráti kapcsolatban voltak. K. hirtelen visszaemlékezett, hogy egyszer elmentek megnézni az épülő házat, melynek még csak a falai álltak. K.-t egy nő hozta el ide, feltehetőleg őt alkalmazta K. édesanyja, hogy a gondját viselje a gyereknek - Puskás, a felesége, aki a második gyerekét várta, meg a hároméves Júlia nem tartózkodott Kulcsban. Felszínre bukkanó emlékei szerint K. sok időt töltött a valószínűleg fiatal nővel, akit talán Anna néninek hívtak. Üldögéltek a magas Duna-parton, nézték a víz fölött alacsonyan szálló repülőgépet, amelyről Anna néni azt mondta, hogy a folyóba telepített aknák után kutat, otthon pedig a rádiót hallgatták, amely arról számolt be, hogy amerikai bombázók közelednek Budapest felé. Esténként Anna néni mesekönyvet olvasott K.-nak, a könyvben a gyerekek szíveket vittek a kezükben, a jó gyereknél piros szív volt, a gonosznál fekete, az irigynél pedig sárga. K. elpanaszolta Anna néninek, hogy az egyik házbeli kislány nem adta oda a labdáját, biztos az ő szíve is sárga. Anna néni ráhagyta, hogy így van. K. mégis nagyon örült, amikor néhány nappal később a mamája érte jött, és magával vitte. Pedig a vasútállomás felé haladtukban egy haragos gúnár megkergette őket.
Puskás Lajos özvegye 1949-ben férjhez ment egy volt munkaszolgálatoshoz, W. Sándorhoz. Kerek ötven évig éltek együtt, Júliát meg az öccsét ő nevelte fel. Sándor gyarmatáruboltját államosították, sok év múltán nyithatta meg a saját zöldségesüzletét Zuglóban. K. történetesen ismert valakit, aki a gyerekkorában azon a környéken lakott. Egyszer egy marék cukorkát próbált elcsenni a boltból. Sanyi bácsi észrevette, de nem csinált ügyet a dologból, sőt odaadott néhány szem cukorkát ajándékba a kislánynak, aki ijedtében már éppen elsírta magát.
Milyen jó, gondolta K., hogy minden történet mögül egy másik emelkedik a felszínre. Így írja magát az elbeszélés, befejezhetetlenné gerjesztve az emlékezés gyönyörét.
