Podmaniczky Szilárd: Déli verő

  • 2002. december 5.

Egotrip

Majdnem megzakkantam, amikor fölhívott az atyaúristen, hogy a múltkor ugyan nem volt ideje beszélgetni velem, amikor a kamion éppen csak elkerülte az autónkat, de most az egyszer rám szánna egy kis időt, figyelmet, és az italkészletének egy jelentős hányadát, sós pálcikát, ha venném a bátorságot, és meglátogatnám, mondjuk holnap délután, ötkor.

Kóma szubsztancia (-dik)

Majdnem megzakkantam, amikor fölhívott az atyaúristen, hogy a múltkor ugyan nem volt ideje beszélgetni velem, amikor a kamion éppen csak elkerülte az autónkat, de most az egyszer rám szánna egy kis időt, figyelmet, és az italkészletének egy jelentős hányadát, sós pálcikát, ha venném a bátorságot, és meglátogatnám, mondjuk holnap délután, ötkor.

Terepszínű ruhába bújtam, úgy tudom, a vadászokat viszonylag kedveli, ezért olyan kevés a vadászbaleset, s amikor a mutatós órám óramutatója rátapadt a tizenkettesre, bivalymód fölnyomtam a csengőt az egekbe.

Már majdnem megkérdezte, ki az, mikor megpillantotta a nevemet a havinaptárján, s csak annyit mondott: Kia... De úgy megy ez a földön, ha csak kilöttyinti a vizeletét az ablakon, abból mindjárt valami szenzáció lesz, most éppen egy autógyár védte le ezt a böffentést: Kia.

Tárt karokkal fogadott, azzal a jellegzetes mosollyal, ahogy egy örök életű tud a halandó arcába nevetni. Pocsék idő van, mondta, miközben elhelyezkedtünk a télikertben, iszonyatos virágillat lebegett, pára, plusz negyven fok; ilyen hőségben nem lehet gyereket csinálni, mondta, s bele kellett jönnöm a hallgatásba, hogy az ő mondatai nyilván más jelentéssel bírnak személye okán.

No, lássuk csak, miről is van szó, mondta, azzal nagyot csavart az egyik üveg nyakán, barna, áttetsző ívet öntött a poharamba, fölhajtottuk, kettőt dik-dikelt, s nyekkent a nyálkahártyája.

Miről lenne szó, kérdeztem, mire egy újabb üveget vett elő, mutatta a címkét, de olyan halovány tintavonásokkal írták a nevét, címét, hogy jobb híján bólogattam, igen, atyám, hogyne, igyunk abból is.

Egy pillanatra elbizonytalanodtam, hogy jó helyre jöttem-e, ennyi pia, nyilván elnéztem a házszámot; nem mintha lett volna közel s távol több ház, mi több, házszám. Forgott már a fejem, mint a bűvös létra.

Ám csakhamar elértük azt a szintet, amin érdemes volt megnyitni a társalgást, s pár pohár bevezetővel elkerültük a felesleges udvariaskodást. Énbennem azért maradt némi gátlás/udvariasság, s ha mindketten megszólaltunk, mindig hagytam, hadd beszéljen ő előbb.

Tudod, azért ez így elég jó, meg vagyok elégedve az emberivel, tulajdonképpen saját szakállamra teremtettem a világot, és olyan is lett; ma már nem esik nehezére kitalálni senkinek, mit akarok, úgy halad a világ, mint a karikacsapás, elég nekem szellemi mivoltomat felmutatni, minden igazodik hozzá, átszellemül, csupa-csupa lényeglátás.

Akkor jól van, mondtam, s mintha megbeszéltünk volna mindent, hallgattunk a télikert pompái között, jobbra csavart virág mászott a karóra, balra rózsaszín kelyhek cuppantós ajkai nyíltak bibékkel, középen pozsgások a maguk gyurmateste szerint.

Későre járt, jól beittunk, szállást kaptam, s hangulatos falikarfényben tiszta pizsamát, fogkefét s még egy mondatot: holnap dolgom van, aludj, ameddig akarsz, ebédre itthon leszek.

Bébújtam az ágyba, ott is a takaró alá, és csakhamar bevertem a szundit.

Másnap tiszta fejjel ébredtem, régen ittam ilyen emberbarát alkoholt; az atyaúristen már nem volt otthon, s a teraszon pizsamám méretein belül rendes nyújtózásba fogtam, megjárta a vér minden porcikámat ébresztve.

Éppen fordultam volna vissza, hogy vegyek egy tust, s köpjek egy mentolosat, három Kamaz állt be az udvarra, hogy hová borítsák a salakot. Integettek boldogan, kiugrottak a vezetők a Kamazból, földig hajoltak, s várták az utasítást. Nojszen, gondoltam, ezek azt hiszik, én vagyok az atyaúristen.

Próbáltam kitalálni az Úr gondolatát, hogy hová is lesz a vörös salak, mire beláttam, nincs az máshol jobb helyen, mint a kerti tóban. Föl is töltötték pár forduló alatt. Aztán jött a láncfűrészes brigád, azok nyilván fát akarnak vágni, s beengedtem őket a kertbe, végezzék munkájukat. Úgy is lett, kivágták bokrostul a végtelen sok fát, aztán jött a szántóvető, fölszántott mindent, s mire délben az Úr hazatért, csak épp a faltörő kosos brigádot nem engedtem neki a palotájának.

Fogta az Úr a fejét, és mondta, ahogy szóval bírta: hát mi az atyaúristen történt itt?

Na ez az! Válaszoltam kérdőre vonva, s ott álltunk a puszta kellős közepén, én, az atyaúristen, a kamazosok, a szántóvető, a láncfűrészes és a faltörő kosos brigád, hogy akkor ennek az egésznek ki tesz pontot a végére, illetve ha tesz is, melyik szereplőnek mi az atyaúristen ebből a tanulság?

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.