Kóma szubsztancia (-dik)
Majdnem megzakkantam, amikor fölhívott az atyaúristen, hogy a múltkor ugyan nem volt ideje beszélgetni velem, amikor a kamion éppen csak elkerülte az autónkat, de most az egyszer rám szánna egy kis időt, figyelmet, és az italkészletének egy jelentős hányadát, sós pálcikát, ha venném a bátorságot, és meglátogatnám, mondjuk holnap délután, ötkor.
Terepszínű ruhába bújtam, úgy tudom, a vadászokat viszonylag kedveli, ezért olyan kevés a vadászbaleset, s amikor a mutatós órám óramutatója rátapadt a tizenkettesre, bivalymód fölnyomtam a csengőt az egekbe.
Már majdnem megkérdezte, ki az, mikor megpillantotta a nevemet a havinaptárján, s csak annyit mondott: Kia... De úgy megy ez a földön, ha csak kilöttyinti a vizeletét az ablakon, abból mindjárt valami szenzáció lesz, most éppen egy autógyár védte le ezt a böffentést: Kia.
Tárt karokkal fogadott, azzal a jellegzetes mosollyal, ahogy egy örök életű tud a halandó arcába nevetni. Pocsék idő van, mondta, miközben elhelyezkedtünk a télikertben, iszonyatos virágillat lebegett, pára, plusz negyven fok; ilyen hőségben nem lehet gyereket csinálni, mondta, s bele kellett jönnöm a hallgatásba, hogy az ő mondatai nyilván más jelentéssel bírnak személye okán.
No, lássuk csak, miről is van szó, mondta, azzal nagyot csavart az egyik üveg nyakán, barna, áttetsző ívet öntött a poharamba, fölhajtottuk, kettőt dik-dikelt, s nyekkent a nyálkahártyája.
Miről lenne szó, kérdeztem, mire egy újabb üveget vett elő, mutatta a címkét, de olyan halovány tintavonásokkal írták a nevét, címét, hogy jobb híján bólogattam, igen, atyám, hogyne, igyunk abból is.
Egy pillanatra elbizonytalanodtam, hogy jó helyre jöttem-e, ennyi pia, nyilván elnéztem a házszámot; nem mintha lett volna közel s távol több ház, mi több, házszám. Forgott már a fejem, mint a bűvös létra.
Ám csakhamar elértük azt a szintet, amin érdemes volt megnyitni a társalgást, s pár pohár bevezetővel elkerültük a felesleges udvariaskodást. Énbennem azért maradt némi gátlás/udvariasság, s ha mindketten megszólaltunk, mindig hagytam, hadd beszéljen ő előbb.
Tudod, azért ez így elég jó, meg vagyok elégedve az emberivel, tulajdonképpen saját szakállamra teremtettem a világot, és olyan is lett; ma már nem esik nehezére kitalálni senkinek, mit akarok, úgy halad a világ, mint a karikacsapás, elég nekem szellemi mivoltomat felmutatni, minden igazodik hozzá, átszellemül, csupa-csupa lényeglátás.
Akkor jól van, mondtam, s mintha megbeszéltünk volna mindent, hallgattunk a télikert pompái között, jobbra csavart virág mászott a karóra, balra rózsaszín kelyhek cuppantós ajkai nyíltak bibékkel, középen pozsgások a maguk gyurmateste szerint.
Későre járt, jól beittunk, szállást kaptam, s hangulatos falikarfényben tiszta pizsamát, fogkefét s még egy mondatot: holnap dolgom van, aludj, ameddig akarsz, ebédre itthon leszek.
Bébújtam az ágyba, ott is a takaró alá, és csakhamar bevertem a szundit.
Másnap tiszta fejjel ébredtem, régen ittam ilyen emberbarát alkoholt; az atyaúristen már nem volt otthon, s a teraszon pizsamám méretein belül rendes nyújtózásba fogtam, megjárta a vér minden porcikámat ébresztve.
Éppen fordultam volna vissza, hogy vegyek egy tust, s köpjek egy mentolosat, három Kamaz állt be az udvarra, hogy hová borítsák a salakot. Integettek boldogan, kiugrottak a vezetők a Kamazból, földig hajoltak, s várták az utasítást. Nojszen, gondoltam, ezek azt hiszik, én vagyok az atyaúristen.
Próbáltam kitalálni az Úr gondolatát, hogy hová is lesz a vörös salak, mire beláttam, nincs az máshol jobb helyen, mint a kerti tóban. Föl is töltötték pár forduló alatt. Aztán jött a láncfűrészes brigád, azok nyilván fát akarnak vágni, s beengedtem őket a kertbe, végezzék munkájukat. Úgy is lett, kivágták bokrostul a végtelen sok fát, aztán jött a szántóvető, fölszántott mindent, s mire délben az Úr hazatért, csak épp a faltörő kosos brigádot nem engedtem neki a palotájának.
Fogta az Úr a fejét, és mondta, ahogy szóval bírta: hát mi az atyaúristen történt itt?
Na ez az! Válaszoltam kérdőre vonva, s ott álltunk a puszta kellős közepén, én, az atyaúristen, a kamazosok, a szántóvető, a láncfűrészes és a faltörő kosos brigád, hogy akkor ennek az egésznek ki tesz pontot a végére, illetve ha tesz is, melyik szereplőnek mi az atyaúristen ebből a tanulság?
