Az asszony bosszúja
Na, ezt írd meg, mondok még egyet, mondta a házigazda, mutatóujját a csillagos ég felé döfte, mint aki szexuális örömöt talál az ózonlyuk körkörös tágulásában.
Erősen hullámzott a Balaton, a pecások tudták, hogy az angolna igazán imádja az ilyen időt, és csapatostul megindulnak hullámlovaglásban vagy miben.
A metsző szélben haláltáncot járt a kapásjelző, de annyit azért látott az öreg pecás, hogy a jelző haláltánca egyszeriben nagyobb volumenű lett, aztán meg hirtelen kisebb, s majdan föltapadt a botra, mint cuppanós csók a börtön ablakára. Az öreg pecás elmarta a botját, bevágott, mint kalap alá a traktor dallamkürtje. (A sok hasonlat majd ne tévesszen bennünket szem elől.)
Érezte, erős állat verdes rajta, aztán hol a görbülő botspiccre, hol a távolba nézett, ahol a hullámtaréj fehér csipkéje bugyogott. Néha megnyikkant a fék is, de mind az orsó, mind a damil bírta a kezdeti játszmát, s a hal sem tágított.
A fárasztás eltartott egy darabig, közben a nap is alább szállt, s mire partot ért a termetes angolna, mert angolna volt tövig, az öreg pecás is megizzadt, és mindazok, akik előbb csak egy fölakadt repülőgéproncsra gondoltak, most már megláthatták, hogy a több évet is megélt termetes kígyónak így szakad vége.
Szákolni azonban nem lehetett, mert az angolna annyira taknyos egy állat, hogy azt az iszamós trutymót még a láncfűrésszel adagolt hagyományos mosópornál bioaktívabb mosópor se viszi ki.
Ahogy az angolna mégis kifáradt, az öreg pecás kivonszolta a kígyót a partra, újságot fogott, kicsippentette ajkai közül a horgot, és rögvest belevágta egy honvédségi kimenőtáskába. A cipzárt ráreteszelte, majd mint aki a tömegsport áldozata, csont nélkül rogyott össze a parton.
Az összegyűlt sereglet azonban tovább biztatta az öreget, hogy még csak véletlenül se érjen véget a móka. Na, kérlek alássan, mondta egy tanult horgász az öreg pecásnak, most pedig az következik, hogy meg kell ölnöd ezt a kígyót, mert különben még sok bajod lesz vele.
Az öreg pecás összeszedte magát, és kifújta magát, hemingvégarbóját feltűrte, s már jött is a válasszal. Még csak az kéne, hogy megöljem, olyan ritkán fogok angolnát, hogy ez már gyilkosságnak számítana. Arról meg nem is beszélve, hogy az igazi élvezet ezután jön.
Perverz módon nézett egymásra a többi horgász.
Azt fogom csinálni, mint máskor mindig, mondta az öreg pecás. Hazaviszem, oszt otthon bemegyek a konyhába a kimenőtáskával, aztán amikor betoppan az asszony, Lukréciának szólítom, oszt szabadon engedem a kígyót. Hát ti még olyat nem láttatok, mondta az öreg pecás. Bezárom az ajtót, a kígyó meg vonaglik és ráng a kövön, az asszony pedig úgy sivít, sikít és sír, hogy az valami mennyei. Ennyire ösztönös lénynek még nem láttatok nőt. Egyszerűen elemi erővel menekül. Halálfélelem ragadja el, lúdbőrzik, potyognak a könnyei, már alig lát valamit, őrjöng, dobálja a konyhabútort, csuklik, rosszul veszi a levegőt, bevizel és csúszkál rajta, a kígyó meg a nyomában, tébolyító, ilyen eredetit filmen sem látni, hát ez az igazi szórakozás, és majd bolond leszek megölni a kígyót, amíg az egészet ki nem élvezem, a velejéig ki nem szívom a csontját meg a porcogóját ennek a tréfának.
A többi horgász derekasan nézett egymásra, nem legyintettek, csak pislogtak, mint aknászbunker ablakában a gyertyacsonk.
Szegény asszony, hallotta az öreg pecás, ahogy távolodtak a kollégák saját botjaik felé.
Ah, legyintett rájuk az öreg pecás, kihúzta a másik szereléket is, összepakolt. A horgászszerszámokat a csomagtartóra, a két botot a vázhoz kötötte, az angolnás kimenőtáska fülét áthúzta a csengőn, fölakasztotta a kormányra.
Szevasztok, mondta magában, lenyomta a pedált, begyorsított, hogy az angolna mozgása kellően friss maradjon, és a mindenütt hemzsegő alkonyatban elindult hazafelé.
Az öreg pecás sapkája csaholva lobogott a szélben, tekert is rendesen, amikor a kimenőtáska cipzárja egyszer csak megreccsent, és kidugta ott a fejét az angolna. Az öregnek semmire nem maradt ideje. Az angolna nyílsebesen kicsusszant a kimenőtáska szabad nyílásán, de amint megszédítette a gravitáció, nyomban a föld felé vette az irányt. Ott pedig nem sok választása maradt. Előbb elkapta ugyan az első kerék lakkozott villáit, de a következő kígyózó mozdulattal már be is sikamlott a küllők közé.
A többi horgász már csak egy szenvedélyes üvöltést hallott az út felől, s aki idejében felkapta a fejét, még láthatta, ahogy az öreg pecás szimpla szaltóval perdül át a kormányon, majd gigantikus homokzsákként nyekken a földön, a bicikli nyerge a farcsontjára csapódik, az elfordult kormány a hátára kottyan, majd az egész szerkezet lassan lefordul róla, amerre kibillenti az abroncsra nyersen rátapadt angolnacafat.
És hát azt sem zárhatjuk ki, mondta a házigazdám, hogy ez az egész nagyon megtetszett neki. Nade, fúrta megint az ég felé az ujját, orgia!, tudod mit?, ne is ezt írd meg, mindjárt mondom a másikat... (folyt. köv.)
