Sajó László: Öt és feles

A NEI, a hely, ahol

Egotrip

A NEI-ben mintegy 40 különböző nemzetiségű hallgatót készítettek elő, egy teljes tanéven át magyarul tanultak heti 36, majd 30 órában. 

A Budaörsi úton autózók, a Déli és Kelenföldi pályaudvar között vonatozók jól ismerik a sárga épületet, ha nem is tudják (többször változó) nevét. K. Dezsőnek Nemzetközi Előkészítő Intézet (NEI). Hofer Miklós és Török Ferenc tervei alapján 1965–1968 között építették, 1969 márciusában adták át. A nyolcszintes épületben 312, Magyarországon tanuló afrikai és ázsiai származású egyetemi hallgató kapott kényelmes elhelyezést. Az utóbbi években ide vitték be az életvitelszerűen közterületen tartózkodó, ezzel szabályt sértő hajléktalan polgárokat. A kormány augusztus 17-én intézkedett az épület elbontásáról.

K.(ollégista) Dezső, egy évvel házassága után, 1983. október 24-én (megnézte a munkakönyvében, neki még olyan is volt) állt munkába a Nemzetközi Előkészítő Intézet könyvtárában mint könyvtárvezető (munkatársat csak később kapott), fizetése 3200 Ft. Egy másik, a pár száz méterre levő ELTE Kőrösi Csoma Sándor Kollégium könyvtárosaként költözött, feleségestül, persze. Koleszból koleszba, öregdiák. Barátja sógora költöztette, kisteherautóval, nem utoljára.

A NEI-ben mintegy 40 különböző nemzetiségű hallgatót készítettek elő, egy teljes tanéven át magyarul tanultak heti 36, majd 30 órában. A tanév végére mindenki megtanult legalább 2500–3000 szót.

Már aki. A „mongol nők” (K. Dezső így hívta őket) egy szót sem – legalábbis nem mondtak semmit, amikor félénken, csak többedmagukkal (és mind nő) benyitottak a könyvtárba. Milyen könyvet kértek? A Színes magyar nyelvkönyv I–II. volt a tankönyv, persze a könyvtárban is voltak példányok, ronggyá olvasva. A különböző szótárak forogtak, és nem csak a diákok, a tanárok is előszeretettel – volt egy kolléganő, aki minden szeptemberben kikölcsönözte a piros Czobor–Horlai (angol nyelvkönyv) I. kötetét, a II.-ig sose jutott. A folyóiratok közül a legnépszerűbb a zöld „C-újság”, a „bizalmas”, az MTI külföldi lapokból összeállított kiadványa. Első olvasója (K. Dezső után) a párttitkár. De járt a Burda is, és persze az irodalmi lapok, K.(önyvtáros) Dezsőnek. Aki megreggelizett (tej, két zsemle) a büfében, a nagy Ho Si Minh-mozaik alatt (vagy Che Guevara volt? bocsánat). Ebéd, hol máshol, az ebédlőben, színes, csorba műanyag tálcán menzai koszt, megszokta már. És a szabadság enyhe mámora, hogy cukorral vagy borssal egye a káposztás cvekedlit. Itt, az ebédlőben tartották egyik vietnami kollégista társa lakodalmát, K. Dezső intézte. (A vőlegény is örökös kollégista maradt, egyetem után még sokáig húzta – meghúzta magát egy konyhából nyíló helyiségben, csövek alatt csövezett. Partizán a vietnami háborúban, a dzsungelben gyakorolta a rejtőzködő életmódot. K. Dezső a nevelőszobában élt családi életet.) De vissza a NEI-be. Ahol nemcsak lakodalmat szervezett, hanem focicsapatot is; az intézeti bajnokságban, a betonon (a bitumenen, ahogy kapusuk hívta) etiópok, vietnamiak, dél-amerikaiak (persze ők voltak a legjobbak) és más nemzetek csaptak össze, igazi világbajnokság volt. K. Dezső „csalt”, barátait hívta; és amikor átjárt korábbi lakhelyére, az ELTE-kollégiumba ebédelni, az emeleteket járva toborzott a késő délutáni meccsre. Ezt is betonon, de ezt a helyi dühöngőben.

Azért dolgozott is, rakosgatta a katalóguscédulákat (nem nagy meggyőződéssel). Nem maradt(ak) sokáig a kollégiumi szobában, 1984-ben újabb költözés, jött barátja sógora a kisteherautóval – (az első) lakás Csepelen. Örült, ha innen nagyszünetre beért, ekkor nyitott, megszokták diákok, tanárok. Csak az igazgató nem; K. Dezső egyszer állt a szőnyeg szélén, meghallgatta az igazgatói intőt, és maradt a tízórai nyitás.

1986-ban megszületett a lánya, próbálta kivenni a részét otthon, de sokszor későn ért haza; nem, nem a kocsmából (volt persze az is, foci után) – ügyeleti munkát vállalt este. Ami azt jelentette, nézték ügyeletes társával az aktuális sorozatot. Kunta Kinte (Gyökerek), erre emlékszik. Aztán HÉV-vel (vagy ha elment az utolsó, éjszakai busszal) haza. Reggel megint a HÉV-hez; akkor még cigarettázott, épp egy ciginyi idő volt a(z akkor még) Tanácsház tér.

Az ügyeletes korszakból kellemetlen emlék: a kollégákkal „razziáztak”, benyitottak (akár kopogás nélkül, K. Dezső hátramaradt) a szobákba; ha zárva, kopogtak vagy kinyitották (ha tudták). Így törtek rá egy vietnami párra, K.(ommandós) Dezső szégyenkezett. Veled vagyok Vietnam. Ramadán idején éjszakánként nagy evés-ivás, buli, ilyenkor ki se mentek, az ügyeleti szobában nézték a sorozatot. Napközben a muszlimok a könyvtár melletti tanteremben ültek (szó szerint) össze, szőnyegeken, arccal a Petőfi laktanya felé. K. Dezső innen tudta, merre van Mekka.

1988-ban megrendelte a Kapu című lapot, közeledett a rendszerváltás. A párttitkár továbbra is olvasta a „C-újságot” (és a Kaput, a Magyar Narancsot, melyet persze K. Dezső…), a dohányzóasztalnál „vérre menő”, ordítozó viták verték fel a könyvtár meghitt csendjét, ismerjük ezeket a veszekedéseket nem csak dohányzó-, de terített családi asztaloknál. A NEI-ből Kodolányi János Intézet lett. 1990 – K. Dezső együtt járt be HÉV-vel a mostani házelnökkel (egy panel sorházban laktak, csak más lépcsőházban); ő ment a Parlamentbe, K. Dezső a NEI-be, beszélgettek. Rég volt…

Mi volt még? A Budaörsi úton átkelni, csúcsforgalomban, bár zebrán, hát az… Idejében el kellett indulni a túlparti Vasmacska sörözőbe, a kisboltba – egyik sincs már. Nem túl messze a Vincellér, Péter barátjával egy szilveszter délutánján annyi Pinot Noir, hogy a szilveszter éjjel elmaradt (legalábbis ki-), most a bor nevének hallatán is… És persze a Réti Sas, kollégista éveinek törzskocsmája, még az Osztyapenkó előtt, a Hotel Wien mögött. Se kocsma, se parlamenter, se szálloda. És, hogy ne csak kocsmák – az emelkedő színházterem, fa széksorokkal, lehajtható ülésekkel, melyek akkor csapódtak fel egyszerre, amikor az évnyitón megszólalt (jó időben, a legjobb helyen) az Internacionálé: és Nemzetközivéééé lesz…

A NEI a hely, ahol Ifjúságom zászlói úszva, lassan belefakultak a felnőttkorba.

A munkakönyv tanúsága szerint 1991. október 31-én hagyta el a NEI-t (14 800 Ft-os fizetéssel), 8 év után. A következő évben elvált. Rendszerválás.

A kollégiumot a kétezres évek környékén még felújították. Aztán kiürült, az utóbbi években alig használták, K. Dezső buszból, vonatból nézte az élettelen épületet. Az itt működő „szabálysértési pontról”, a kényszer-hajléktalanszállóról a Magyar Helsinki Bizottság 2015 októberében adott ki elmarasztaló jelentést. Az épületet még idén elbontják, erre 165 694 584 HUF forrást is elkülönítettek. Nincsenek információk, mit terveznek a területtel. Sajátos fordulat, hogy a NEI feladatait átvállaló Balassi Intézet épületét szintén a közelmúltban ítélték bontásra.

K. Dezső reméli, az ELTE Kőrösi Csoma Sándor Kollégiumát (ahol albérletek után otthonra lelt) még sokáig látja buszból, vonatból a Budaörsi úton.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.