Gazsi, Menyus, Boldi álltak az Országház előtt, az ország fenyőfája alatt. A nemzet fenyőfája, mondta Gazsi, áhítat nélkül, szárazon, mint egy kidobott, kopasz lucfenyő. Akkor én mit keresek itt, a nemzeti fenyőfa alatt?, kérdezte Boldi, a cigány. Menyus lelkesedett, csak a csillag harminc kiló! Óarany! Boldi is felnézett, vajon mennyit adnának érte? Menyus abbahagyta a csillagvizsgálást, barom, mennénk a sittre. Hogy a faszba vennénk le? Alpinisták tették fel, kisköcsög. Boldi nem hagyta magát. Te vagy a barom, okostelefon. Megvárjuk, míg leveszik. Gazsi szólt közbe, és fogjuk és visszük? Nem a bolhapiacon vagyunk, az ország főterén! Most is be vagyunk kamerázva! Menyus le se pillantott, tizenkilenc méter és két tonna, hatszázötven gömb, kétszáz dísz, háromszáz méteres LED-füzér! Gazsit zavarta ez a rajongás, honnan tudod? Olvastad a Nemzeti Magyarban? Kikukáztad? Menyus kereste a szavakat, Boldi megtalálta, menjünk már, szomjas vagyok, elindultak vackukra, van még a kannás borból, ha el nem lopták.
A Lehel és Váci út közötti aluljáróban tanyáztak, kevesen jártak erre. Amióta ideköltöztek a Ferdinánd híd mellől, még kevesebben. Jött egy rendelet, jöttek a rendőrök, ők mentek, visszajöttek. Ezt játszották egy ideig, aztán egyszer arra érkeztek meg este, hogy felgyújtották a cuccukat. Csak a maradék kannás bort sajnálták. Most megvolt minden, a bor is, leültek, ittak. Még mindig az a kurva fenyő! A mi karácsonyfánk? Van nekünk karácsonyfánk? Karácsonyunk? Gazsi kiabált, dühében belekortyolt a kannába, kiköpte. Hülye vagy? Ennyi borunk van!, Boldi meglötyögtette a kannát, volt. Menyus Gazsi elé állt, Krisztus vérét, te állat! Boldi félt, Menyus belerúg Gazsiba, megint összeverekednek, békítheti őket – amiből mindig az lett, hogy őt verték meg. Viszont kibékültek. Te ájtatos szentlélek, menj be a templomba, nemsoká kezdődik az éjféli mise, térdepeljél! Be se engednek, büdöske! Menyus lába már lendült, de Boldi rávetődött. Testvéreim, legalább karácsonykor ne! Gazsi tovább üvöltött, a faszom tele van ezzel a rohadt karácsonnyal, felállt, belerúgott az üres kannába. Engedj már el, cigány!, Menyus lerúgta a lábába még mindig görcsösen kapaszkodó Boldit, leült. Egy gyanútlan, éjféli misére igyekvő átsietett az aluljárón. Nem a karácsonnyal van a baj, hanem hogy nincs mit inni, értékelte, pontosan, a helyzetet Menyus. Te is azért ordibálsz, Gazsi. Szokatlan hang volt, már-már emberi, gyöngéd, különösen Menyustól. Ritkán nevezték néven egymást. Idegességük érthető – máskor ilyenkor a Rámpában ittak, a tulaj éjfélig engedte; amikor megszólalt a harang, koccintottak a ma született egészségére, elindultak, ki-ki vackára, a Ferdinánd hídhoz, a Nyugatihoz, telefonfülkékbe, évek óta leeresztett redőnyű kirakatokhoz, befalazott bejárati ajtókhoz. A Rámpa ajtaját is befalazták. Éhes vagy, cigány?, kérdezte Menyus, megtalálta a hangját. Szomjas vagyok, zsidó, mosolygott Boldi. Én éhes vagyok!, Gazsi csak nem bírt megnyugodni. Szomjasok, éhesek, rühesek, tetvesek, aludjatok, mondta Menyus, lefeküdt, magára húzta a paplant, dúdolt, Jézus ágyán nincsen paplan, jaj, de fázik az ártatlan, hogy is… Gazsi ráüvöltött, kuss! Menyus nem állt föl, nem rugdosta meg, magának mormogta, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat, ámen. Jöttek az emberek az éjféli miséről, csak néhányan mentek át az aluljárón, rájuk se nézve, a túlsó falhoz húzódva, sietve elkerülve az alvókat.
Lesz karácsonyunk, nem is akármilyen, mondta Menyus, mindig ő ébredt utoljára; Gazsi és Boldi már ettek, kenyeret, ittak, kannás bort. Honnan van?, ásított Menyus, megjött a Jézuska, mondta tele szájjal Gazsi, meg Boldi. Boldi is röhögött, Menyus ránézett, honnan loptad? Minden bolt zárva! Boldi abbahagyta a röhögést, cseréltem, a Ferdinánd hídiakkal. Menyus nem hitte, cserélted? Mire? Gazsi letette a kannát, az óarany csillagra, az éjjel felmászott érte!, úgy röhögtek, kifordult szájukból a kenyér, Menyus nézte őket, ő is röhögött, mit volt mit tenni. Egyél, ott a részed, a Krisztusod teste, a véréből is hagyunk, Gazsi elcsomagolta adagját, meghúzta a kannát. Bizony mondom néktek, lesz karácsonyunk, néztek rá, Menyus megőrült. Vízkereszt után kidobálják a karácsonyfákat. Kétmillió kidobott fa! Az tudjátok, mennyi? Gazsi becsavarta a kupakot, tudjuk. Sok. És mit akarsz ezekkel a fákkal? Menyus végignézett az aluljárón. Összeszedjük őket. Annyit, amennyi itt elfér. Gazsi felpattant. A kidobott fákat? Menyus is felállt, hát mit csinálsz egész rohadt életedben, mint más mocskában turkálsz, te, kukakusztó kapitány! Szekondkarácsonyfa már nem is jó?
Elmúlt a karácsony, a szilveszter, újév, végre eljött a hétfő, kinyitott a Bulcsú étkezde.
A bejáratnál gondosan tanulmányozták az étlapot. Barackos csirkemell (790) hasábburgonyával (280), csemegeuborkával (250), nyelt nagyokat Boldi. Bakonyi tokány (560) nokedlivel (220), céklával (250), ma ezt kérem, mondta Gazsi. Menyus következett. Sertésszelet párolt káposztával (690), petrezselymes burgonyával (280), almapaprikával (250), utána Somlói. Gazsi tiltakozott, Somlói? Nehogy már! Boldinak se tetszett, a tiédhez nem jár savanyú, ott a káposzta! Menyus éhen maradt. Nézték az étlapot, ennyi pénzünk nincs. Együnk főzeléket (330). Hosszas vita után végül Gazsié lett a kelkáposzta-, Menyusé a lencsefőzelék, Boldinak a paradicsomos káposzta jutott. Álldogáltak még az étlap előtt, Boldi szólalt meg, na, mehetünk haza. Menyus ráordított, haza?! Hova? Te szerencsétlen! Mondd, van-e ott haza még, ahol értik e hexametert is? Nem értették, mentek Menyus után.
Január 7-én Menyus és Boldi egész nap hordták a fákat, estére elborították az aluljárót, eltorlaszolták. Gazsi döglött, csak inni ült föl, hugyozott, visszafeküdt. Menyus elégedetten mutogatta: Ezüstfenyő! Picea pungens!, dr. Menyus ezt is tudta. Duglász! Pseudotsoga! Jegenyefenyő! Albies alba! Boldi is megfogott egyet: Normann! Menyus legyintett, bunkó! Nem Normann, se Normand – Nordmann! Alexander von Nordmann zoológus után! Gazsi nem szólt, bevette magát a fenyveserdőbe, káromkodva hajtotta szét az ágakat, szúrták a tűlevelek, eltűnt. Nem bírja a fenyőillatot. Még most is illatoznak, érzed?, kérdezte Menyus, Boldi nem érezte, bólogatott. Zörögtek a száraz ágak, megjött Gazsi, egy nagy fenyőt vonszolt. Pfuj, lucfenyő! Picea alies! Se levele, se illata! Ezt találtad? Gazsi szatyrai közé állította a fát. Ez a legolcsóbb. És ez csak az enyém. Gyufát és három nagy csillagszórót vett elő, kiosztotta. Énekelj valamit, te tudsz ilyeneket, mondta Menyusnak. Meggyújtotta a csillagszórókat, Menyus rázendített, Fel nagy örömre, ma született… A csillagszórók végigégtek, megitták a maradék bort, aludtak.
A tűzoltók a hatalmas füstben, üszkös fenyők között három emberi holttestet találtak. Az idegenkezűséget kizárták, röhögtek, karácsonyoztak a tetvesek.
