Gõz
útra kelünk megyünk a gõzbe
(Parti Nagy Lajos)
Elmúltak az õszi versenyek... És Ben, az elcsapott zsoké kötõféket dugott a zsebébe, amelyre majd felhurkolja magát... ólmos novemberi ég alatt majdcsak talál egy helyet, ahová a kötõféket megerõsítheti... K. Dezsõ becsukta a Krúdy-kötetet, és egy képre gondolt. Amikor a Rudas bezárt, egy utolsó fénykép készült az aulában: kabinosok, masszõrök, büfésnõk még egyszer mosolyognak, aztán vége, kõmûvesek törnek a törökfürdõre. K. Dezsõ ezt a fényképet õrizgette, s bolyongott a ligetben a ködben, mintha gõzben. Vett egy nagy levegõt, lufit az állatkert elõtt ácsorgó árustól, elengedte, de a luftballon nem szállt föl, lenyomta az ólmos novemberi ég. Felakasztotta magát egy ligetfára, a lufi. K. Dezsõ ellenségesen lépett be a ligeti neoreneszánszba, bilétát behelyezett, áthatolt a fotocellán, s egyre csak a tabáni törökfürdõvel hasonlítgatta össze a ligeti feredõt, mogorván. Fotocella, pfuj. Itt szekrényes öltözõ van, vetkõzött sértõdötten, zörgõ mûanyag vállfák, amott kabin és fogas, volt. Itt fürdõnadrág, vette fel dühösen, ott kötény. Itt nõk is vannak, duzzogott, ott csak izzadt férfiak. Máskor örült volna, a nõknek, de itt! A gõzben! No nem meztelen férfiseggekért járt törökfürdõbe, láthatna eleget meccs utáni zuhanyzóban, de hiányoztak a kabinkulcsoktól rozsdafoltos, gõztõl-verítéktõl lucskos kötények, miket határozott mozdulattal segg alá simít határozott férfikéz, mielõtt a segg gazdája leülne a forró szaunapadra. K. Dezsõ kilépett a szabadba (itt az is van, úszó- és dagonyamedencével, dögönyözõ kutakkal, az elmaradhatatlan vízben sakkozókkal), nem hozott törülközõt, se úszósapkát, nem strandra jött, a gõzbe. Hol lehet? Tömeg tûnt el hosszú sorokban a föld alá, K. Dezsõ is beállt, és egy hosszú, plafonig lambériázott dobozban találta magát, ez lenne a szauna. Ellenségesen méregette a mellette izzadókat, sehol egy ismerõs a törökfürdõbõl. Csend, nem beszélget senki senkivel semmirõl, K. Dezsõ nem bánná, ha politikáról is, csak szólaljon meg valaki, vagy akkor beszéljünk a nõkrõl, de hát itt vannak, hasak türemkednek bikinibõl, túltengenek az ötvenes nõk, túl. Olvasnak, színes magazint, tévéújságot, hol vannak a népsportok, népszabadságok, népszavák, hol a nép? Hol a magyar nemzet?, mely rakná segge alá az újságokat, vagy csapkodná vélük viszketve izzadó entestét. De csak néznek, vagy olvasnak, és izzadnak, némán, s csorog, csorog alá a veríték. K. Dezsõ eddig bírta, hideg vizet keres, lemerül. A törökfürdõé hidegebb volt, ott szúrtak a herék a jeges víztõl, az volt a jó. A közös (!) termálvizek dór (?) oszlopcsarnokában semmi zsongás - ó, az oly otthonos semmizsongás a kupola alatt a törökfürdõben!, K. Dezsõ hallucinál. E zsongásban láthatatlanabbul el lehet(ett) tûnni, merülni, mint a gõzben, vízben. Kinyitja a szemét, bár ne tenné. Beutaltak, hajdan egészséges emberek árnyai osonnak fal mentén, kapaszkodnak korlátba, merülnek meleg vízbe. Utánuk ott marad a parton motyójuk, nejlonszatyorban, díszkorsóra akasztva lóg, zizeg, mint sírkövön a celofán. K. Dezsõ menekül, eltéved a labirintusban, testek forognak körbe-körbe, akkor ez biztos a forgatómedence, már csak a dzsakudzi hiányzik, kinek. Belök egy csapóajtót, ki van írva: hõlégkamra, végre valami szép, a szó, errõl eszébe jut, miért: mellhártyagyulladás, gyönyörû, jambikus, meg-jegyezni. Kamillaillat, ez is szép, megtalálta a nedves gõzt, a törökben sûrûbb volt a gõz és kibírhatatlan, törökgõz és szecskagõz, mit hasonlítgatok én itt folyton, érezzem már jól magam, szégyelli el magát K. Dezsõ. Én is olyan vén vagyok, faszban, mint ezek a korombéli öregasszonyok, ha kötényem lenne, alig látszana, s nem a gõztõl, töpörödött tököm. És lám, a bûnbánat elnyeri jutalmát, rátalál a kis szaunára, középen izzik a kõ, kevesen vannak, s beszélgetének! Végre egy ismerõs is, nem a törökbõl; kiöregedett, épp ezért még aktív rocksztár dicséri a komáromi szaunát, az az igazi, félóránként locsolnak, szellõztetnek, K. Dezsõ a törökfürdõjével elbújhat a mind sûrûbb, égetõbb gõzben. Mellette negyvenes nõ igazgatja melleit, a moziban nézegessen!, és kirohan, de K. Dezsõt nem lehet provokálni, itt nincs nõ. A gõz közös, a kötény nem. Még egyszer a (nem eléggé) hideg víz, zuhany, sampon. A törökfürdõben ilyenkor jött a pihenõ - kórházfehér terem, vaságy, pokróc, K. Dezsõ lesimította a nedves lepedõrõl az elõtte ott fekvõ nyomait, megfordította az izzadt párnát, és tíz percig nézte a falon az órát, mikor telik le a tíz perc. Itt a "pihenõben" lambéria, fapadok, az egyiken bácsi falatozik: parizer, kifli, paprika, ebben a sorrendben. K. Dezsõ lefekszik az egyik padra, fejét a lambériára hajtja. "ra nincs, akkor most mit csináljon. S mielõtt visszaköltözne belé, kit gõzzel, meleg és hideg víz sûrû váltogatásával, a levegõ viszonylag folyamatos be- és kilélegzésével magából ki- és gõzzé ûzni próbált: a depressziódzsinn, akkor belép, igen, egy nõ, lefekszik a padra, lábát fölrakja a lambériára, és K. Dezsõ tíz percig a nõt nézi, türemkedik, ó, nem a has, de pár pinapihe a bikinibõl, a nõ nyitja-zárja lábait, mint reggeli tornán a rádióban, az sincs már meg, a törökfürdõt is átépítik, lehet, hogy az is ilyen neoreneszánsz lesz, feszített víztükörrel és pezsdített gõzzel, pezsgõfürdõvel és ebédlõvé átalakított kórházteremmel, ahol a beutaltak úszósapkában fogyasztják el a rokonoktól kapott csirkecombot, a csontokat a közös medencébe hajítják, ahol aligátorok hemzsegnek, kevés nekik a csirkecsont, a beutaltak megtörlik szájuk szélét a párna csücskében, és görcsösen markolva a korlátot elindulnak az aligátorok felé. Kabinosok mutatják az utat udvariasan, erre tessék, kedves vendég, megköszönik az aprópénzt, az obulust. Néhányan sikoltoznak, nem akarnak menni, õket a kabinosok behajítják a medencébe. Különben csend van. K. Dezsõ felriad, a nõ még mindig relaxál, a lambériának feszíti lábait, csuklógyakorlat a ködben, csiklógyakorlat a gõzben, ezt majd kihúzom. K. Dezsõ indul, megszáradt, nem is kéne törülközõ. Egy, ki más, nõ megy be a dobozszaunába, hosszú, fekete haj, tangát elnyeli seggnyílás, az izgalom gõzében kivörösödött fenékpofák, K. Dezsõ néz utána, szomorúan leng a csapóajtó, most kellene jön-nöm, a nõ fölül a legfelsõ padra, eltûnik a gõzben.
K. Dezsõbe visszatér az élet s a dzsinn, körözöttes kenyérrel és korsó sörrel áll az elõcsarnokban. Aztán leül a barna mûbõr fotelba, és befejezi Krúdyt. Ben valóban úgy érezte, hogy forog körülötte a világ. Tátott szájjal nézett az úrnõ karcsú alakja után. És amint az távolodott az õszi ligetbenÉ, úgy kúszott fel a fájdalom kígyója agyvelejéhez. Futni kezdettÉ Csak homályosan rémlett elõtte, hogy a lóversenytér felé kell sietnie, ahol már tudja a fát, amely várja õt. A lovi! Ma szerda van! És elindult K. Dezsõ a lóversenytérre.
Már nem látta, hogy' is látta volna, amint szemben, az állatkertben, az igazán tágasnak mondható röptetõ kalitka egyik végébõl a másikba költöznek az afrikai fecskék.
