A függetlenség íze
Az MNB-törvény javasolt módosítása csorbítja a jegybank függetlenségét - állítja közleményében a bank elnöke. Megállapítását arra alapozza, hogy az Európai Unió országaiban nem működik politikai pártok képviselőiből álló testület a jegybankokban. A módosítás ugyanis visszaállítaná az 1991-ben hatpárti konszenzussal kialakított rendet, amelyben az MNB tulajdonosi kontrollját és belső ellenőrzésének irányítását a pénzügyminiszter képviselőiből és a parlamenti pártok delegáltjaiból (például hat évig e sorok szerzőjéből is) álló felügyelőbizottság látta el, és amelyet éppen egy éve szüntetett meg az előző kormány.
Az EU-ban, és különösen a monetáris unióban, valóban fontos alapelv a központi bankok függetlensége. Ez nem kevesebbet, de nem is többet jelent, mint hogy a monetáris politika alakításába se a kormány, se a politikai pártok ne szólhassanak bele, semmilyen úton-módon ne gyakorolhassanak nyomást a döntéshozókra, és hogy maguk a döntéshozók is mentesek legyenek mindenfajta érdekkonfliktustól. A döntéshozatali rendszert és a vezető testületek összetételét érintő függetlenségi kritériumoknak azonban - mint az igencsak változatos törvények mutatják - sokféle módon meg lehet felelni.
Már csak azért sem lehet egy kaptafára szabni az uniós jegybankok működését, mert az egyes országok alkotmányos berendezkedése különböző. Ahol például királyság van, ott a király (királynő) nevezheti ki a jegybankelnököt, míg másutt ez a tiszt a köztársasági elnöké, a kormányfőé vagy a pénzügyminiszteré. Az is bonyolítja a helyzetet, hogy a történelmi folytonosság miatt néhány országban (például Ausztriában vagy Magyarországon) részvénytársasági formában működnek a jegybankok, amihez értelemszerűen közgyűlés, igazgatóság és fb társul.
Épp így az sincs kőbe vésve, hogy ne lehetne a parlamentnek szerepe a jegybank ellenőrzésében akkor, ha semmi módon nem befolyásolja a monetáris politika alakítását. A finn központi bank legfőbb irányító szerve az országgyűlés által választott tagokból álló parlamenti felügyelő tanács, amelynek jóval nagyobb a hatásköre, mint nálunk a most visszaállítani javasolt fb-nek, minthogy nemcsak a finn jegybank adminisztrációját és tevékenységét felügyeli, hanem az operatív irányításért felelős testület tagjaira is ő tesz javaslatot.
Vagyis, tetszik, nem tetszik Járai Zsigmondnak, az eminens monetáris uniótag Finnországban a jegybank intézményesen is a parlament felügyelete alatt áll. Nehéz elhinni, hogy az interneten is elérhető jegybanktörvények átnézése megoldhatatlan feladat elé állította volna az MNB elnökét, mielőtt a valóságtól elrugaszkodott nyilatkozatát megtette.
De ez a kisebbik baj. A nagyobb az, hogy a függetlenség ügyében még akkor is gellert kapna Járai aggodalma, ha valós tényt állítana. Mert hiszen ő volt az, aki 1999 őszén még pénzügyminiszterként egy politikai párt, a Fidesz - MPP frakcióhétvégéjén tippet adott arra, miként lehetne a független jegybank akkori elnökét kivegzálni székéből. Az ötletre ráharapott a kormánypárt, olyannyira, hogy parlamenti vizsgálóbizottságot is felállított a CW Bank ügyének felderítésére. Akkoriban nem zavarta Járai pénzügyminisztert, hogy a politikától átitatott parlament beleártja magát a független jegybank életébe. Az MNB tulajdonosi képviselőjeként az sem zavarta, hogy a parlament delegálta fb jó egy évig zaklassa a független jegybank vezérkarát azért, hogy fény derüljön az évtizedekre visszanyúló ügy öszszes ágára-bogára.
Az viszont már zavarta, hogy sem a többségében kormánypárti fb, sem a többségében kormánypárti (sőt még a MIÉP-pel is megfejelt) parlamenti vizsgálóbizottság nem talált terhelő adatokat Surányi Györgyre és hivatalban lévő kollégáira. A tulajdonos képviselőjeként és egyben egy politikai poszt (miniszter) birtokosaként mégis büntetőszankciót érvényesített a független jegybank vezetőivel szemben. Hasonlóan viselkedett egy másik politikai poszt birtokosa, Orbán Viktor is, midőn másfél évig nem volt hajlandó kinevezni alelnököket. A törvényességet veszélyeztető helyzetre a parlament delegálta fb volt kénytelen figyelmeztetni az ilyesmire érzéketlen kormányfőt.
Az MNB működésének akadályozása egészen addig tartott, amíg a pénzügyminiszter át nem vedlett a jegybank elnökévé. Ezzel az aktussal ugyan nem szűnt meg egy csapásra politikai befolyásoltsága (lásd a bankban elvégzett tisztogatásokat), idővel azonban csak-csak ráérzett a függetlenség ízére. A békából végül a kormányváltás csókja teremtett királylányt, akinek kényes ízlését minden sérti, amit megérinthet a politika, még akkor is, ha a dolognak semmi köze a jegybank függetlenségéhez.
Az ügyben a legnagyobb baj az, hogy személyes sérelmét a jegybank függetlenségén esett csorbaként feltüntetve, az uniós közvéleményben olyan látszatot kelt, mintha a törvénymódosítás veszélybe sodorná a monetáris politika önálló alakítását. Az ilyesmire most úgyis nagy a fogékonyság: a lengyel kormányt keményen bírálják az EU-ban azért, mert nyomást próbál gyakorolni a központi bank kamatpolitikájára.
Van nálunk épp elég igazi baj. Fölösleges álbajokkal is tetézni.
