Sajó László: Öt és feles

Abszint

publikálva
2003/9. (03. 06.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

hommage a Franz K.


K. Dezső elindult, hogy abszintot szerezzen a barátainak. A világ végére is elment volna, neki is vágott. Kapott egy címet, Kéktó utca 888/b, ott, hol az élet vize árad. Földalatti, Mexikói út. Gondolta, bérletet vesz, lejárt a januári. Február 6. volt, csütörtök, amikor. De sokan álltak a jegypénztárnál. Úgyis gyalog megyek, arra még a troli se jár.

BVSC-pálya, végig a kőkerítés mellett. K. Dezső szerette a behavazott futballpályákat, hát most bámulhatott befelé, a kőkerítés nem akart véget érni. Ment a kitaposott ösvényen a hóban, kutyások jöttek, félreállt. Aztán már csak kutyák, gazda nélkül, osont K. Dezső a kőkerítésnél. Nézte a pályát, ez ugyanaz?, kapuk háló nélkül. Az öt és felesen hamarabb olvad, gondolta, de most mindenütt hó, egész nap esik, ment K. Dezső a havazásban, már a kőkerítést se látta. Kutyák jöttek, falkában, félt. Bátorságért benézett a pályára, szél fútta be a havat a kapuba. Ez ugyanaz? Fönn a havazásban valami világított, sorompó. Hol vagyok. A havazásban egyenesen álltak a fehér sorompók, nem jött vonat, K. Dezső mégis jobbra-balra tekintgetve ment egyre beljebb a sorompóerdőben. Vonat, ember, állomás sehol, végeláthatatlan sorompók. K. Dezső már-már visszafordult a kutyákhoz, amikor meglátta a feliratot. RÁKOSRENDEZ´. Eltévedtem. Csak még nem tudom, mi célból. Éppen előtte állt meg egy vonat, kalauznő a lépcsőn. Hová lesz az út?, kérdezte K. Dezső. A kalauznő rá se nézett, a felszállókat figyelte, csak akkor kiáltott vissza, amikor már elindult a vonat. Mereje bütün csicsekler?, hová tűnt a sok virág?, már ahogy K. Dezső kivette a kalauznő szavait a szélből, havazásból, vonatkattogásból. Meg nem is tudok törökül. K. Dezső összebújt kabátokat látott a hóban, BAKTER BÜFÉ. Mikor Unicumot kért, eszébe jutott az abszint. Merre van a Kéktó utca. Vissza, vissza!, ordította a büfés, és mutatta volna az utat, de nem tudott kijönni a rozzant bakterházból, belenőtt. Csak lapát tenyere fért ki a kisablakon, K. Dezső beletette a pénzt. Kétszázötven az Unicum, ide még visszajövök, csak jussak ki innen. Úgy érezte, mint büfést a bakterház, körülveszi valami, mozdulni se tud. Talponállók alumíniumához fagyott féldecis poharak. K. Dezső a kisablakon át látta még, a meztelen büfés nem létező vendégek kabátjaival fűti a sarokban izzó vaskályhát. Az nem lehet, hogy ennyi Unicumtól berúgtam. K. Dezső elindult vissza, nyugodt volt, tudta az utat. A sorompóerdő közepén járhatott, amikor elindultak a vonatok. Egyszerre, jobbról-balról, K. Dezső mozdulni se mert. A nagy hóban eltűntek a sínek, nem tudta, sínek közt áll-e vagy köztük, nem mindegy. Csak a közelgő mozdonylámpák, az elhúzó dízeldörej, a fülkeablakok, ismeretlen arcok arcától pár centire, állt K. Dezső vonatok huzatában, dobáltak rá sörösdobozt, kólásüveget, újságot, égő csikket, szalámihéjat, fasírtot, rántott csirkecombot. Egyé´, igyá´, éljé´! Hallotta a nevetést a vonatzajban. Amikor elmentek a vonatok, egyszerre lecsapódtak a sorompók. Akadályverseny, mosolyodott volna el K. Dezső, ha szája nem fagyott volna bele az arcába. A picsába az abszinttal, de nem volt visszaút. Nem volt kőkerítés, se futballpálya, se ösvény, sehol egy lábnyom. Csak egy újabb söntés derengett szürkén a hóesésben.

Az utcát végre megtalálta, a 888/b persze a másik vége, istenem. És raktáráruházak mellett ment el K. Dezső, aztán csupa üzletközpont, számtalan. És K. Dezső hálás volt az üzletközpontoknak, mert találkozhatott emberekkel. Mindenütt hatalmas tömeg, sűrű sorokban, aztán sűrű masszában, egy-egy kavargó hullám besodorta őket az áhított bejáraton. És K. Dezső szíve megremegett, hogy ezek itt mind abszintot akarnak. Hogy az üzletközpontok a nagy konkurenciaharcban képesek grátisz abszintot osztogatni. Az egyik meghirdette: KETTŐT FIZET, EGYET KAP!, mire a másik: HÁRMAT FIZET, EGYET KAP és így tovább, a tömeg pedig tódult. A harcot végül az az üzletközpont nyerte, amely kiírta óriásplakátokra, a déli harangszót megszakítva bemondatta a rádióban, mutatta a tévében, az időjárás-jelentésben Magyarország térképére kiírva: NEM FIZET ÉS NEM KAP SEMMIT! Kitört az össznépi őrület, K. Dezső alig tudott magának utat vágni, mindenki itt volt. És még mindig csak Kéktó u. 365. Aztán benzinkutak jöttek, végestelen-végig, sorakozva az úton. Lángossütők. Iskolák. Gyárak. Szoláriumok. Temetők. Futballpályák. Parkolók. És üres, gaz verte grundok. Félúton patak, nincsen rajta híd. Csövek, tüskékkel lezárva. K. Dezső átmászott az egyiken, és ismerős kőkerítéshez ért. Távolban fehér sorompók. K. Dezső megállt. És akkor meglátta a zölden villogó neont: ABSZINT. Ez volt a 888/a. A főbejárat. Még ment néhány órát, és fotocellás ajtón beléphetett egy óriási csarnokba, a polcokon csak italok, fehér köpenyes gyönyörű lányok kérdezték egyszerre, mit parancsol, abszintot? K. Dezső nem válaszolt, nézett bele a ruhakivágásokba, megkapta az italt, mohón olvasta, amit eddig is tudott. Az absinthe egy ürömkivonattal előállított szeszes ital, amelyet az ürömfűben található neutroxin thujon miatt 1923-ban kábítószernek minősítettek és betiltottak. ", ha majd a Prágából, a Café Franz Kafkából (Franz Kafé) hozott teáskanálnyi cukrot az abszintba mártja, meggyújtja, megvárja, míg karamellizálódik, szmetanával (tejszín) elkeveri, s mindezt a barátaival! K. Dezső kilépett a zavartalan hóesésbe.

Visszafelé lakótelepeken vezetett az út, a házak között óriási csótányok futkostak, K. Dezső undorral fordult el, de ott is csak csótányokat látott. Aztán a csótányok emberré változtak, kezük, lábuk nőtt, fejükön kalap, kendő, illően köszöntek K. Dezsőnek, aki menekült, akár a csótány. Az emberré változott csótányokat az igazi csótányok öldösni kezdték, eltaposták, megfojtották, kibelezték. K. Dezsőt is csótányból lett embernek nézték, üldözték egész a lakótelepek végéig, ott megálltak. Ott kezdődtek az autópályák. K. Dezső beláthatatlan felüljárók labirintusában araszolt a sűrű és vastag hóban, kabátjában az abszint. Akkor még megvolt.

K. Dezső a Mexikói úti aluljáróban ébredt, a fal mentén sorban a többiek, mindenki aludt. Az abszint eltűnt, K. Dezső felrugdosta az alvókat, hol az abszint, gyilkosok?! - megverték. Kihívták a rendőröket, ők a mentőket, K. Dezsőt bevitték először a kijózanítóba, onnan a diliházba. Barátai meglátogatták, becsempésztek abszintot. K. Dezsőt dróthálós ágyba zárták, mint a csirkéket, száját odatartotta, belétöltötték. Az egészet.

K. Dezsőt mérsékelt érdeklődés mellett temették, barátain kívül csak a török kalauznő jött el, dobálta utána a virágokat. Mereje bütün csicsekler? Barátai a Hullamosóban ittak az egészségére, na mit.

K. Dezső a feltámadáskor másnapos volt, mellette teli üveg, bontatlan abszint, nem emlékezett semmire.

A feltámadás február 6-ára, csütörtökre esett. Lejárt a bérletem, gondolta, de nem vett újat, mert a jegypénztáraknál nagy volt a tömeg.

Az abszintot majd a barátaimmal, gondolta, és indult a Bakter büfébe. Mondtam, hogy ide még eljövök. Semmi sem változott, a sínek, a sorompók, a kőkerítés, de ha jobban megnézi a sűrű hóesésben, látta volna, hogy a futballpályán a kapukon kint volt a háló.

publikálva
2003/9. (03. 06.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Akadozik a szemétszállítás
Káosz és kosz
Radnóti András írása
Ukrajna és a magyar külpolitika
Interjúk
Gőz László, Simon Márton, Zurbó Dorottya
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk