Előtte
az öltöző üres. Illetve. Lóg egy fekete póló hónapok óta a fogason, gazdátlan, eleinte kérdezgettük, kié, aztán megszoktuk, otthagytuk a helyén, pedig alig férünk el - mintha egy láthatatlan játékos, az Ismeretlen Futballista hagyatéka lenne a fekete póló, fekete zászló, gondolta a jobbszélső, csapatunk gyászos szereplésének szimbóluma. Egyszer eltűnt a póló és vele az Ismeretlen Futballista, helyén a beállós öltözik.
Elsőként a kapus érkezik mindig, másfél órával a meccs előtt, csodálatra méltó teljesítmény, a többség tíz perccel kezdés előtt esik be. A kapus kipakol a vászonbőröndből, akkurátusan, nem látja senki, izgul, vécére megy. Negyedóráig szarik, közben lejátssza a meccset. Csúszik a fű. A center jól fejel. Az öt és felest felszórták-e. Nem szabad gólt kapni. Legalábbis a rövidre. Közben megjön a balhátvéd, ő jön a legmesszebbről, Rákoscsaba, BKV, persze, hogy itt van. Az autósok még el se indultak. Az öltözőben a kapus székletének összetéveszthetetlen, izgalommal elegy illata, kapusunk már van, állapítja meg a balhátvéd. Jönnek a többiek, heten már ki tudunk állni. A középhátvéd tiltakozik, ő ugyan nem, le se vetkőzik, a múltkor is nyolcan voltunk, ötvenháromszor vezették rá a labdát, volt huszonnégy les, abból kilencet a bíró tovább engedett, kaptunk nyolcat. Most heten vagyunk, hetet kapunk, a jobbszélső humorizál, és lélekben felkészül, hogy megint jobb-bekket kell játszania. Mobiltelefonok, hol vagy. Indulj. Ne csináld, te vagy a tizenegyedik. Az ellenfél már megírta a jegyzőkönyvet, kopognak a stoplik a lépcsőn, mennek melegíteni. Mi meg itt ülünk heten. Ne álljunk ki. Játsszunk barátságosat. Annak nincs sportértéke. És annak van, hogy heten bohóckodunk?! Oszoljunk föl, már fel is oszlottunk, üljünk otthon, vagy menjünk a gyerekért az iskolába, délután fél három, minden rendes ember dolgozik ilyenkor. A kapus már beöltözött, magában számolja a gólokat, most jár a negyediknél. Mi legyen. Még egy ember érkezik, a középpályánk már megvan. Nincs mese, itt meccs lesz. Gyors vetkőzés, kenőcsök, gélek keverednek az izgalommal elegy illattal, az utolsó zárja be az ajtót. Az öltözőben ingek, nadrágok lógnak tehetetlenül, a padok alatt nyolc pár cipő. Ezt a balszélső számolja meg, ki késve érkezik, már megy a meccs.
Közben
az öltözőben oszlik az illat, a zuhanyzóból csapok csöpögése hallik, vécétartály buzog, mobiltelefon perceg. A baloldali középpályás mondaná, úton van, várjatok, elakadtam az Erzsébet hídon bassza meg. Akkor kapjuk az első gólt. A másodikat akkor, amikor megjön a középcsatár, hol a kulcs. Anyádnál, sziszegi a középhátvéd, immár a tizenkettedik lesre állítás után. Öltözz át itt! Nem tehetem, a kocsiban a cuccom, így a center, még nézi egy kicsit a meccset, majd az öltözőbe indul. Amikor visszatér, kapjuk a harmadikat. A center beáll, közben mondja. Az öltöző nyitva volt, egy idegent találtam, azt mondta, eltévedt. Biztos az ellenféltől volt, mondtam neki, ti a másikban vetkőztök. És bezártad az öltözőt? Be. Megy tovább a meccs.
Közben az öltözőt az idegen szép csendben kirabolja. Ezt mi még nem tudjuk, nyugodtan állunk fel középkezdéshez a negyedik bekapott gólnál. Pedig már tízen vagyunk, csak nehogy tíz legyen. Gondolja a jobbszélső, és engedélyt kér, hogy előremenjen. Nem engedik, előremegy. Az idegen a kapusnál kezdi, ő öltözik legközelebb az ajtóhoz, a vászonbőröndöt mindig magával viszi, pénz a kabátzsebben. Mobiltelefonok, tárcák, a középhátvéd laptopja. Bankkártyák. Pinkódok. Az idegen, szemét, geci, sunyi tolvaj az óramutató járása szerint, balról jobbra halad, a középpályásnál körbeér. Kevesli a zsákmányt. Tízen vagyunk. Megkapjuk az ötödiket, hatodikat, a szokásos nyolc a vége. Közben rúgunk egyet, gólöröm. A kapus fogja a vászonbőröndöt, ballag végig a pályán, talán a negyedikben benne voltam, a második egyértelműen az enyém, gondolja. Jégeső lyuggatta föld, stoplinyomok a pályán, az kéne ide, jégeső, nagy havazás, hamu és szikrázó jéggyémánt, borítaná be a pályát mindörökre, jöjjön a rég várt szezon, vég. Vizionál a jobbszélső lefelé menet.
Utána
döbbenet, szitkok, telefonok. Letiltják a kódokat, asszonyok rohannak az OTP-be, a középhátvéd megfogadja, hogy ő többet soha. Ha ez volt a búcsúmeccsed, nekem megérte, mondja a balszélső jókedvében, csak negyvenezer forintja tűnt el plusz az összes irata. Az autósok mosolyognak hülyén a boldogságtól, a kocsikulcs megvan. Nem volt gyanús az a pasi? Kérdik gyöngéden a centert, legyintenek. Mindegy. A jobbszélső, mint kinnfelejtett kispad a hó alatt, magába roskad. Nem is az, hogy eltűnt a tárcája, amit jó barátjától, a Cipő- és Felsőrészkészítő Valamint Bőripari Szakközépiskola igazgatóhelyettesétől kapott ajándékba húsz éve, már összerongyolódott, nem is az. Nem is az, hogy, hogy minden irata. De a gyerekei fényképei, rajzai, írásai, a titkos telefonszámok! De nem is az. Hanem az fájt, dehogy fájt, dühítette, hogy az idegen, illetéktelen betolakodó, szemétgecitolvaj behatolt az öltözőbe, az öltöző csöndjébe, örökre megzavarva ezt a csöndet, ez már nem az az öltöző. Az ő öltözője, öltözőjük. Körülnézett, és olyan idegennek érezte magát, mint a betörő. Jöttek a rendőrök, forró nyom, a jobbszélső ült, nem vetkőzött. Régi öltözőkre gondolt, öltözőkre idegenben, a Gammán például, mint egy mosodában, csövek, bejött a gőz a zuhanyzóból, középen vas fürdőkád. Nincs már Gamma. A Kábelen eltűnt a jobbszélső alsógatyája, ereklye, piff. Gyálon birkát pucoltak az öltözőben, falunap, néztek rá üveges birkaszemek, padlón, zuhanyzóban, zuhanyból birkavér. Egy volt szovjet laktanyában az öltözőben nem voltak fogasok, de nem ám letörtek, állvány nem volt, semmi, csak egy szék meg egy nagy fadoboz, akár egy óriás katonaláda, arra kellett pakolni, meccs végén összeguberálta ki-ki a maga göncét, alsógatyáját. És nem lehetett bezárni az öltözőt, nem volt ajtaja. A csere (istenem, akkor még cserénk is volt!) ült a küszöbön és őrizte a cuccot. Most majd vihetjük sporttáskában mindenünket a pálya szélére, hóban-sárban. Mert ebben az öltözőben, egyikben sem hagyunk soha semmit, csak a sarat a stoplikról, csak a tusfürdők, gélek illatával elegy szarszagot.
Sziasztok, ez nem igaz, megérkezik a baloldali középpályás. Mi történt. Néznek egymásra, tíz kicsi kirabolt, és röhögnek, megvagyunk tizenegyen!, csapkodják egymás vállát, ez nem igaz!, röhögnek kegyetlenül, ilyen nincs!, röhögnek még a rendőrök is, a forró drót beleremeg, add tovább! vétel! megvannak tizenegyen!, a bal oldali középpályás lassan megérti, röhög ő is, ezt megúszta, megvagyunk! sírnak a röhögéstől, lehet kezdeni!, lehet kezdeni az egészet, elölről.
Az öltöző üres. Illetve. A röhögés robaja még az ablaküvegekben, a vécékagylóban megdermedt széklet, a padok alatt tizenegy pár cipő, lassan kihűlő forró nyomok.
