Kálmánnak
Persze hogy megálltunk "gyallán az első kocsmánál, köszönöm kérdésedet, borovicskát csak Béla és én, a többiek sört, zlátibazant, tudod, sportszerűen készültek a meccsre, tavaszal csúnyán kikaptunk. Két borovicska és két korsó sör, mondom a csapos hölgynek, Árpiéknak nem rendelek, még a határon lehetnek a Skodával, skodá?, a kisasszony visszakérdez, dve borovicská, dve pivo?, bólogatok, áno, megértjük mi egymást, a két népnek, ha szomjat oltnak, egy a hangja. Meg a magyarszlovákot se látta biztos, győri vitézségünk, tót atyafiak a játékautomata mellől figyelnek, mit hangoskodunk mi itt, külföldön. Győzni jöttünk, a sört, mely végre nem germanomagyar, már megittuk, csak a habja maradt, még mindig, a korsó alján, hiszen tudod. Zlatibazant, aranyprága most nékünk Nové Zámky, áj lové Zámky, vajon hogy´ mondják szlovákul, érsek, nincs arra szó, arra szó. Befut a Skoda, újabb sörök, Árpi az autóval, a csapat a meccsre alig tud kiállni, a fülledt melegben aztán kiizzadjuk söreinket, magyarok egymást közt, mindig így kéne, mester, van elég benzingőzünk, ha vesztünk, akkor is győrünk, tizenkét magyar összeakaszkodék, kispálya, füves, így hát Béla kapus létére vetődött, az eredményt ne kérdezd, lemostuk az ógyallázatot, ha csak hetesekkel is. Jöhet az utánpótlás, a tarcsi, a tarcski meccs, az igazi, oly nagy nevekkel, mint Gambrinus, Velkopopovicky` Kozel, Pilsner Urquell, Smädny` Mnich, ezt tán még te se ismered, Szomjas Szerzetes, csapatunk - a kedvedért: jobboldali - védőszt.je. Ne sírj ez összeállítás hallatán, a disznóról még nem is beszéltem. ´t a második félidőben hozták be, hordágyon, szájában citrom, ahogy kell, Balogh egyből ráállt, hogy majd ő, megeszi, leveszi a fejét. Úgy is tett, lenyakazta, csak ne ült volna le mellém, a Disznófejű Balogh, csak ne lettek volna cseresznyéből a szemei, a malacnak. Rád gondoltunk, kedves barátom, bár a feje a Baloghé, a torral te is megbirkóznál, ki a Rétisasban a Kétfejű Habsburg-tál után még rendeltél egy sóletet, oldalassal. S most otthon ülsz, térdig vasban, még csak nem is azért, mert rossz irányban kerülted meg a kaput, a labda se volt nálad, ez volt a baj. Milyen sport az, amit labda nélkül játszanak?! Jöttél a felvonón, az az állat meg letarolt. Hagyjuk a francba, sí a telefon. Ittunk az egészségedre, jövőre te is játszol. Na, ezen, hogy jövőre veled, annyira nekibúsult, Árpi, a falnak, támasztotta erőst, mintha biciklijét, alig tudtuk odébb tolni. Elvonult a vihar (volt az is), szállásunkra kajtatunk, először és utoljára állok föl az asztaltól, egyéni csúcs, nem kellett hugyozni, bár csak ez a sör sokáig kitartana, engem. Ám jő a hajnal, botorkálás a vécébe a szakmunkásképző hétmérföldes folyosóján, sosem akar véget érni, az éjszaka, bárhol, itt benn vagyok, magamban, nézem a lábam, a támaszkodót, megcsípte valami állat, éreztem, a levegőben a jól ismert ciánszag, tudod, mikor sűrű sorokban, mint a csótányok, hagytuk el féregirtáskor a koleszt, ki kocsmába, ki moziba, Felszabadítás I--IV, az jó hosszú, hogy estére aztán visszaszivárogjunk, sűrű sorokban, és fölhorgadjunk megint, mint a csótányok.
Másnap, szombat. Üres, mint egy kisvárosi főtér delelőn. Anyakompországi magyarok, be az áruházba, Prior, a priori sörök, borovicska, sportszatyorba és gyomorba, innen, a főtérről, a Szentháromság-szobortól indul a sörmenet, az aranyfácán üldözése a határig. Mindennapi jó cselekedetként elébb fölsegítünk egy kerékpárost, a csomagtartóra tejesköcsög kötözve, nem ömlött ki, nincs is benne, soha nem is volt. Nem verte be a fejét?, korunkbéli, de fiatalabbnak látszik, magázzuk. Felült reggel a biciklire, tejért megy, járja a kocsmákat, este hazatér, üresen. Jobb lesz, ha tolja, hogyisne, mit szólnának a kisvárosbeliek, fölszáll, kacsázva el az egykori Partizan felé. Ha láttad volna. Harangoznak, indulunk. Aki siet, a Skodával, ráérünk, Balogh vezet, szegény a kocsmákban a Budapesti Futball7-et olvassa, ezt hallgassátok meg: Nagy újra gyöngyként fűzte fel az Íris-hátvédsort, mi inkább a tévére meredünk, ugyanaz a kocsi harmadszor fordul ugyanabba a kanyarba, gyerünk, ez még csak Nové Zámky-Külső. "gyallán kinyittatjuk a kerthelyiséget, ülünk műanyag széken művirágok és műtörpék között, a tévében ugyanaz a műsor, a sör az igazi, a borovicska se műgyantás, és tizenegy korona. Tudom, rövidet te nem. A falu összlakosságának három reprezentánsa nem fordul utánunk, az egyik plafonsarokban tovább szövögetik a köröket az autók, formaöt. Révkomáromban Balogh az autóban marad, már a teremlabdarúgó-bajnokság 10/B osztályát is kiolvasta, mire találunk egy kocsmát, és visszamegyünk érte, sültkolbász is van meg gépikóla, ez hat, gondolhatod. Ülünk a főtéren a zöldségesnek álcázott videotékába bújtatott fagylaltozónak kinéző vegyesitalbolt előtt, szemben Klapka György szobra, városháza. A főtér, mintha vébédöntő lenne, vagy kiesési rangadó a megyekettőben, de legalábbis mintha autók köröznének a tévédélutánban. Ám jön egy barna öltönyös öregúr, leül, és azzal a lendülettel feldől a székkel, nem verte be a fejét? Az újvári kerékpáros most ért ide, gyalog, megöregedett útközben. Basszam meg, és akkor még finom voltam, bocsánat, az öregúr ezeket a kifogástalan mondatokat ismételgeti, cserélgetve a sorrendet, változatosság a szombat délutánban. És a főtér is megelevenedik, Klapka hátrafordul a városháza felé, hová újszülöttet visznek a szobor mellékalakjai, a téren csoportosulók, névadóra?, az öregúr nem válaszol, és nem engedi, hogy meghívjuk, viszont kér magának vodkát és kólát, kiissza a felest, és azzal a lendülettel feldől a székkel, bocsánat, a téren közben már a harmadik újszülöttet viszik, fénykép, késő délután, és jönnek, jönnek az újszülöttek, basszam meg, imádok élni, és akkor még finom voltam. A határig még tíz méter, az aprót el kell költeni, bárszéken határőr könyököl, az autók az utolsó körökben, ugyanabban a kanyarban, Balogh visszafelé olvassa az újságot, a bódultság kék madara, mely arany és fácán, a csomagtartóban, üvegkalitkában. Leginkább komámnak ártott meg, a meleg, már Komáromban javasolja, álljunk meg, és cseréljük ki langyos szlovák söreinket hideg magyarra. Mondom neki, és akkor még finom voltam.
Otthon csak a söröket pakoltam ki, a focicucchoz már nem volt lelkierőm. Lefagyasztom az aranyfácánt, viszek belőle neked is. Míg alszom, és zúg a hűtő, izzadt trikó, zoknik, vizes törülköző közül kimászik a pók, és elindul, most a jobbik lábam felé, hogy egy időre harcképtelenné tegyen.
Tudom, téged ez sem vigasztal.
