Lopott percekben rovom ezeket a sorokat, az egyik hisztiből be, a másikba ki, vagy fordítva. Mindjárt abba is hagyom, nincs nekem erre időm. Ilyenkor, nyár előtt, úgy érzi magát az ember (én, az én), mint valami inverz pók, akit egyre szorosabban fogva tart az a háló, amelyet történetesen ő maga font, kétségbeesetten próbálja kirángatni valamennyi lábát abból a nyúlós és erős izéből, ami onnan kijön, valamennyi szemét esdekelve emeli az égre, erőlködik, izzad, de nincs menekvés.
A potroha pedig nő, növekszik.
Magam is, hogy folytassam ezt a remek hasonlatot, sűrűn látogatom a konyhát, valahogyan helyre kell rázni a lelki egyensúlyomat. Kis vajas kenyér szalonnával, hagymával, utána egy kis sütike, csokika, gyümölcs és cukros italok, úgy tízpercenként kell az embernek. Anélkül nem is lehetne kibírni. Kényeztessük magunkat egy kicsinyég. Vonjuk be jótékony hájjal a magán- és közéleti, szakmai és emberi frusztrációk kikezdte idegeket. Ilyenkor nem törődünk azzal, hogy mégis mi lesz, ha tényleg beüt a nyár, az ember mégiscsak kénytelen olykor nyilvánosan kicsit nekivetkőzni, bő pulóverekben és buggyos hosszúnadrágokban mégsem lehet végigcsinálni a negyven fokokat. Ez most nem érdekes, kúráljuk növekvő depressziónkat kalóriák özönével, még mindig jobb, mint az alkohol.
Még jó, a politikában legalább kedvező fordulatok látszanak elközelgeni.
Végre-valahára megszólította a magamfajta egyszerű embert a politika, olyan kérdésről van szó, amely sokunk mindennapjait meghatározza, égetően aktuális, húsbavágó, a szó elég szoros értelmében. Az idejét sem tudom, hogy mióta, de régóta most először került olyan kérdés a legfelelősebb döntéshozók napirendjére, amely hosszú ideje izgat engem és polgártársaim millióit. Ebből már mindenki azonnal rájöhetett, hogy miről van szó: a tepertős pogácsa dolgáról.
Aki mégis elmulasztotta volna (bár alig hiszem): Tímár független kisgazda-, földmunkás- és polgári párti honatya felvetéssel élt a T. Ház vezetősége felé a nyolc órán túlterjeszkedő ülésezés idején a népképviselőknek tepertős pogácsávali elláthatósága iránt. A Ház elnöke gyorsan és teljes egyértelműséggel reagált, miszerint a kérés megalapozottsága tekintetében kétségeket ugyan nem támaszt, ám úgy véli, a tepertős pogácsához való szabad hozzáférés biztosítása nem a Ház feladata, a képviselőknek módjukban áll mennyiségi korlátozás nélkül, saját költségükre beszerezhetni a szükséges élelmiszereket. (Hozzátehetjük: a képviselői indítvány kiterjeszthető volna az erős dohányosok szivarkákkal avagy nikotintartalmú rágógumikkal való ellátására, a fájós lábúak vehetnének lábfürdőt, s a teremfelügyelők a hosszú ülésnapokon valamennyi honatyát és -anyát bizonyos időközönként felkereshetnék diszkrét edényekkel.)
Égetően fontos, aktuális kérdésben született elvi jelentőségű állásfoglalás. Végtére is, holmi bizottságok felállítása várhat még néhány hónapot, a törvényhozás sem lóverseny, ezt a problémát azonban - így vagy úgy - meg kellett végre oldani, nem csoda, hogy odafigyelt az ország politikailag érzékeny színe-java. S ezt a vitát ezúttal nem árnyékolta be az ellenzék-kormánypárt ádáz küzdelme, különösen értékessé, mintegy tisztán elvivé attól vált, hogy két kormánypárti politikus mérte össze érveinek erejét. Mennyit együnk? Mikor? S micsodát? A sok egy helyben üléstől, idegeskedéstől, feszült szellemi munkától gyötört politikusok, akiknek magánéletük zilált, közéletük harcokban telik, vajon miért ne bugyolálhatnák rongyolt idegeiket némi zsírba? A tepertős pogácsa (állati zsiradék, liszt, víz, só, tojás, élesztő, fűszerek, állományjavító anyagok, eng. ételszínezék) különösen alkalmasnak látszik e nemes feladatra. Magam nem értenék egyet azokkal, akik a sajtos vagy pláne a káposztás pogácsát javasolnák (még ha, meglehet, ez esetben a házelnöki döntés másként is alakult volna). Nos, az egyik legfőbb közjogi méltóság nem mondta ki azt, hogy nem kell annyit zabálni; azt sem, hogy nem ezt; sem, hogy nem ekkor; csupán az anyagi támogatás tekintetében mondott nemet. Nyilván maga is tisztában van azzal, hogy a tepertős pogácsa nélkülözhetetlen (vagy csak nehezen pótolható) eleme a politika normális működésének, hiányában a politikusok agressziója fokozódik, a depresszió kockázata jelentősen megnő. Nem véletlenül szalonnázott Dénes János is az első szabad parlamenti ciklusban a nemzet házában, képviselői helyén. Hiába, engedni kell a természetnek, nem lehet az emberekkel boldogulni, ahogyan a dalköltő mondja.
Amíg mindezt leírtam, vagy ötször-hatszor tettem hosszabb-rövidebb utakat a konyhába. Pedig nem is vagyok képviselő. Úgy érzem azonban, ez a kicsiny parlamenti közjáték egyenesen az én kis életembe szólt bele. Újra át kell gondolnom a dolgokat. Mindjárt begyúrom a tésztát.
