Egotrip

A miért és most szavakat gyakran a szóvégi -t nélkül ejtjük, tehát miér´ (sőt mér´), illetve mos´ alakban: Miér´ kell indulni?, illetve Mos´ kell indulni. (A -t elhagyását aposztróffal jelölhetjük.) Első látásra az ember azt gondolná, hogy a beszélők kényelemből, takarékosságból, sőt hanyagságból vagy műveletlenségből hagynak le hangokat a szavak végéről. Ez nem igaz, hiszen a magyar szóvégi -t másutt szilárdan tartja magát, senki se mond olyat, hogy *Ez a beszéd sér´ minket, vagy *A mus´ igazán finom. A beszélők megválogatják, hol lehet elhagyni a -t-t és hol nem. Nincs tehát olyan szabály, hogy "beszédben (akár lezser vagy gondozatlan beszédben) bármely szóvégi -t leeshet".

Már nagyon forgolódtam. Meg csuklottam. Az asztráltestem csuklott, a porhüvelyem meg forgolódott.

irály. Mi mindenen ment keresztül ez a szó, istenem! És ha már isten, akkor utána az első, vagyis a listán második, mégis vezető.

Nehéz megérteni, hogy ha valaki magánszemélyként jó üzletember, akkor köztisztviselőként miért teszi talonba isteni adottságát. Ha a saját pénzét jól fialtatja, miért nem teszi ezt a rá bízott közpénzzel is. Pedig ha másban nem is, abban esetleg bízhattunk a legutóbbi kormányváltáskor: olyanok veszik kezükbe az ország költségvetését, akik már bizonyították rátermettségüket családi és pártköltségvetésük kezelésével.

Éppen végeztem a Megható történetek féllábú gyerekekről című antológia előszavának megírásával, amikor felfigyeltem a csönd egy szokatlan árnyalatára, ami váratlanul lepte meg a telepet a Sándor-napot követő kedd borongós délutánján. Olyan volt, mint amikor a hallhatatlan, de létező alapzajok: a hűtő zümmögése, a számítógép együgyű prüntyögése elcsöndesedik áramszünet alatt, és amit addig csöndnek hittünk, egyszerre elmélyül, megtelik új, hang alatti hangokkal, melyeket lefedett az előző, magasabb telítettségű csönd.

ASándor-napi ünnepség a szokott mederben zajlott, leszámítva, hogy ezúttal Attila is részt vett a megemlékezésen, aki nemrég érkezett az erdőbe Erdélyből, és semmi meglepőt nem talált abban, hogy lopott áramból is lehet pálinkát főzni. Sanyi kőműves épp ott tartott előadásában, hogy húsvétra kivilágítja az egész erdőt, és a sikeren felbuzdulva már tervezgetni kezdte az HBO bevezetését minden háztartásba, amikor szerencsére eljutott abba a fázisba, amikor beszéde külső segítség nélkül nem tartalmazott érthető fonémákat már az avatott hallgató számára sem, úgyhogy elcsöndesedve játszadozni kezdett a láncfűrésszel, és csak néha kiáltotta azt, hogy hööömp.

Más okot nem tudok: egyszerre teng bennem túl a lustaság és a kalandvágy. Akárhányszor Lengyelországnál ütöm föl a világatlaszt, például a múltkor azért, hogy megkeressem Oroszországban a Marha nevű folyót, mindig rátalálok a lengyel Mani-hegyre, és ilyenkor kalandvágytól és lustaságtól hajtva megtervezem az utat, hogy legalább egyszer meglássam az ősök származási helyét, a Mani-hegy lábát, ott éltek alant (Pod), ahonnan rájuk tapadt az iczky. A képlet sima és egyszerű, de a kérdés lustábbik felében egyből az érdekelt, milyen most Lengyelország, tudjam, mielőtt kiutazom.

Ne ijedjenek meg, kedves olvasóim, nem rólam van szó (köszönöm, megvagyok, kisebb alvászavaraim vannak, néha bosszankodom a közlekedésen, tegnap fájt a fejem), csak a kormányról; és a drámai itt nem föltétlenül tragikust jelent, a komédia és a tragikomédia is bőven belefér.

Az -ista képző a magyarban rengeteg szót képzett és képez ma is, az 1562-ben adatolt pápistá-tól az 1990-es években megjelent fundamentalistá-ig. No jó, mondhatnánk: sok olyan szót használunk a magyarban, amelyek -ista elemet tartalmaznak, de van-e jogunk ezt a magyar nyelv elemének tekinteni? Másképp fogalmazva: "belelát"-e a magyar nyelvtan ezekbe a szavakba, van-e tudomása az -ista elem jelenlétéről?

Hárman a kávézóban, háromszögben a kerek üveglap körül. Ágnes, a Női Szeszély Holding (Pretty Woman magazin, Amazon, Anya csak egy van, Nők pecabottal, Nagyik lapja, Tinivircsaft, Mit hozott a maci?, A baba is ember) lapmenedzsere, dr. Kardos, a kiadók szövetségének ügyvédje meg én, a "szakma". Téli napsugár vadítja a kirakatot, fekete garbómon a méretes aranykereszten lüktet a fény, istenemre, szép látvány: a jövő heti lemezeladási listát állítjuk össze.

Mint ahogy a kispárnát sem fogja nekem behelyezni senki - az azt követő éjszakához hasonlóan e tekintetben is csak önnön képességeimre, saját humán erőforrásomra építhetek. Bérből, fizetésből ápolónőre nem telik. Ráadásul köztünk szólva nem is egy, hanem két darab házi gondozóra lenne szükség esetemben; így esténként egy összeszokott, kétfős kis brigádnak kéne a siker érdekében rajtam munkálkodnia. Egyikük, az izmosabbik, kis bajuszkával az orra alatt, fölém hajolna, de annyira, hogy belátnék neki; enyhe testszagot árasztana, két kézzel átkulcsolná a derekamat, s miközben a másik - az óránkénti szakszerű mozgatáshoz oly szükséges gyógytornászi végzettséggel rendelkező vékonyabb - megfelelő módon összegyűrné a kispárnát, mély levegőt véve erőt gyűjtene. Háromra, mondaná, azután - egy-két-há´ - megemelné alulról a testemet, a kolléganő pedig biztos kézzel, mint a villám, betenné a gerincoszlop megfelelő pontja alá, amit be kell tennie. A bajuszos óvatosan visszaejtene, jaj, mondanám, aztán megint, még vagy négyszer, mint akit felhúztak, jaj, jaj, jaj, jaj, de kellemes. Kedveskéim, hát maguk varázslók, annyi szent. Az Aranykéz utcából tetszenek származni bizonyosan. Szívjanak el egy Helikont, az éjszakai fektetésig már elleszek. Nem kell semmi, kéznél a kacsa.

Sanyi segédmunkás Detre Annamáriával álmodott, és némileg zavartan ébredt. Ágya fölött főnöke és barátja, Berci kőműves állt, és jelentőségteljesen meghúzta a szerves oldószernek álcázott alkaloidakoktélt, ami éjszakánként az éjjeliszekrényként funkcionáló szivacsbetétes kabáton hevert a biztonság kedvéért. Sanyi tudta, hogy eljött az idő, hajnali 1 volt, és még Erdész Béláékat is fel kellett ébreszteni, mielőtt megérkeznek a Geminidák.