Nádasdy Ádám: Modern Talking

publikálva
2002/6. (02. 14.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A miért és most szavakat gyakran a szóvégi -t nélkül ejtjük, tehát miér´ (sőt mér´), illetve mos´ alakban: Miér´ kell indulni?, illetve Mos´ kell indulni. (A -t elhagyását aposztróffal jelölhetjük.) Első látásra az ember azt gondolná, hogy a beszélők kényelemből, takarékosságból, sőt hanyagságból vagy műveletlenségből hagynak le hangokat a szavak végéről. Ez nem igaz, hiszen a magyar szóvégi -t másutt szilárdan tartja magát, senki se mond olyat, hogy *Ez a beszéd sér´ minket, vagy *A mus´ igazán finom. A beszélők megválogatják, hol lehet elhagyni a -t-t és hol nem. Nincs tehát olyan szabály, hogy "beszédben (akár lezser vagy gondozatlan beszédben) bármely szóvégi -t leeshet".

Mér és mos

A miért és most szavakat gyakran a szóvégi -t nélkül ejtjük, tehát miér´ (sőt mér´), illetve mos´ alakban: Miér´ kell indulni?, illetve Mos´ kell indulni. (A -t elhagyását aposztróffal jelölhetjük.) Első látásra az ember azt gondolná, hogy a beszélők kényelemből, takarékosságból, sőt hanyagságból vagy műveletlenségből hagynak le hangokat a szavak végéről. Ez nem igaz, hiszen a magyar szóvégi -t másutt szilárdan tartja magát, senki se mond olyat, hogy *Ez a beszéd sér´ minket, vagy *A mus´ igazán finom. A beszélők megválogatják, hol lehet elhagyni a -t-t és hol nem. Nincs tehát olyan szabály, hogy "beszédben (akár lezser vagy gondozatlan beszédben) bármely szóvégi -t leeshet".

Nézzük előbb a miért-et, és keressünk hozzá hasonló eseteket: újságér´ ment a közért melletti sarokra. Az újságér´ alakot mindenki használja, a közért üzletnevet viszont senki se ejti úgy, hogy *közér´. Nehéz lenne tisztán hangtani magyarázatot találni arra, hogy az egyik esetben leeshet a -t, a másikban nem, hiszen az újságért és a közért ugyanolyan hangokra végződik, ráadásul a példában mindkettőt m- követte. Míg a sért, közért vagy akár a ragozott kért, bért szavakból nem eshet le a -t, addig az újságér´, sóér´, ezér´ szavakból igen - nyilván azért, mert ezekben az utolsó három hang éppen az -ért rag, azaz egy értelmes nyelvtani elem. A szabály ezek szerint úgy szól: "Az -ért ragból (de csak onnan!) bármikor elhagyható a -t." Nevezzük ezt a szabályt "ért-kopásnak"; a beszélők - persze anélkül, hogy tudnának róla - ezt követik, szó sincs arról, hogy véletlenszerűen hagyogatnának el hangokat. A szabály nem tisztán hangtani, hanem kapcsolódik a nyelvtanhoz (tehát az értelmes elemek világához), hiszen nem bármely -é+r+t végű szóra érvényes, hanem csak azokra, ahol az -ért önálló jelentéssel bíró elem. Az ért-kopás szabálya nyelvtani feltételekhez kötött hangtani szabály.

A miért-tel azonban mégsem ilyen egyszerű a dolog, mert abban - legalábbis amikor "mi okból?", "warum?" értelmű - az -ért elem rég elhomályosult, a mai beszélő számára már nem *mi+ért fölépítésű ez a szó. Ez abból is látszik, hogy az -i- is kieshet: mért (vagy mér´) - míg például a kiért alak sose lehet *kért (vagy *kér´), mert annak máig áttetsző a szerkezete: ki+ért. Ha pedig a miért-ben nincs -ért, akkor az ért-kopásnak itt nem szabad működnie. A magyarázat inkább az, hogy a gyakori, nyelvtani funkciójú szavak valamely koptatószabály híján is ki vannak téve a kopásnak (pl. találom > talán > tán). Ezért eshet ki a miért-ből az -i-: "De mér e csönd?" - írja Kosztolányi. Sőt még az -r is leeshet: Mé fogjam be a számat? Ezek a kopások csak erre a szóra vonatkoznak, és érdekes módon nem érzékenyek arra, hogy a következő szó magánhangzóval kezdődik-e: Mé ingerled azt a kutyát? (Természetesen létezik a kiért-tel párhuzamos "igazi" mi+ért is, pl. Te miért [vagy: miér´] cserélnéd el a sílécedet? - Egy korcsolyáért. Ebben a fenti kopások nem mutatkoznak, kivéve az ért-kopást, de ez rendjén is van, hiszen az a szabály minden értelmes -ért ragra vonatkozik.)

A hangsúlytalanság mindig elősegítője, katalizáló tényezője a kopásnak, mint azt a mert példája mutatja: ez a szó eredetileg azonos volt a miért-tel, ám mivel (kötőszói szerepű lévén) hangsúlytalan, sokkal hamarabb kopásnak indult, s már a középkorban mert-ként jelentkezett, a mai beszédben pedig mer´, sőt me alakban is él: Retteg, me háromszor megbukott. Mindez azonban a miért-re nem igaz, hiszen a miért/miér/mért/mér/mé - mint kérdőszóhoz illik - hangsúlyos helyzetben szokott állni (tessék hangosan kimondani a fenti példákat).

Oda jutottunk tehát, hogy a miért "warum?" kérdőszóban a t, i, sőt r lekopása nem valamely általános szabály következménye, és nem is a szó hangsúlytalanságától függ. A kopást egyszerűen a gyakorisággal, a belső szerkezet elhomályosulásával magyarázhatjuk, vagyis ennek a szónak a "szótárban" (a beszélők fejében lévő adatállományban) ilyen alakjai vannak. Ezeket "gyenge alakoknak" nevezhetjük.

Más a helyzet a most-tal. Amikor hangsúlytalan, "hát, nos, szóval" értelmű - ilyenkor általában a mondat elején áll -, akkor a -t szabadon leeshet a végéről: Mos´ őt ez mennyiben érinti? Há´ mos´ nem értek semmit. Hogy itt nem időhatározó, hanem egyfajta töltelékszó, az abból is látszik, hogy múlt vagy jelen időt kifejező szó mellett is mondjuk: Mos´ egy héttel ezelőtt még nem fájt. Mos´ jövőre is lesz kedvezmény? Ilyenkor mindegy, hogy magán- vagy mássalhangzó követi, azaz a leesésnek a hangsúlytalanságon túl nincs fonetikai feltétele. Amikor azonban a most szót rendes időhatározóként használjuk ("mostan" értelemben), akkor hangsúlyos, és ilyenkor másképp viselkedik. Mos´ költöznek Bécsbe - ez létezik, de *Mos´ indulnak Bécsbe - ez nem. Itt a -t leesése már attól függ, milyen hanggal kezdődik a következő szó: ha mássalhangzóval, akkor leeshet, ha magánhangzóval, akkor nem. Ez fonetikailag érthető, mert ha a most után mássalhangzó-kezdetű szó áll, akkor ugyebár három mássalhangzó torlódik egybe, s ilyenkor a középső törlésével könnyítünk magunkon.

A lekopásban tehát a miért ment messzebb, hiszen hangsúlyosan is használjuk a gyenge alakjait (miér, mér, mé), míg a most-ból csak a hangsúlytalan, kötőszószerű használatkor lehet korlátlanul lehagyni a -t-t, a hangsúlyos, "mostan" értelmében viszont csak mássalhangzó előtt, tehát ez még a hanghelyzethez van kötve. Érdekes, hogy a magyar írásszokás a -t leesését nemigen vette be: míg a "mért" írás az irodalomban, költészetben elfogadott, addig a "mér" igen ritka, csak olyan nyelvi rebellisek engedik meg maguknak, mint Kosztolányi; a "mos" pedig nem is létezik.

Két figyelmeztetés. A fentiek mind a viszonylag fesztelen, de nem túl gyors beszédre vonatkoznak. Ha nagyon felgyorsul a beszédtempó (zenei szakszóval "presto" sebességű lesz), akkor mindenféle hangkiesések történnek, melyek a fenti alakokat is magukkal sodorják: ekkor már ilyeneket kapunk (most ezeket nagyon gyorsan tessék kiolvasni): A füs´ a sze´embe ment, A közér´ e´őtt á´´tam, és persze Mos´ in´´lnak Bécsbe. A presto beszéd egyfajta "overkill", mindenen átgázol, s így nem az adott szavakat jellemzi, hanem már csak a hangfolyamot.

A másik: a nyelvet a legkevésbé sem zavarja, hogy a lekopással létrejött mér és mos szavak egybeesnek az ő mér, ő mos igékkel, hiszen a szövegösszefüggésből úgyis kiderül, melyik melyik. Hogy mér mér a Bözsi, ha a Manci mos mos.

publikálva
2002/6. (02. 14.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk