A sarokban Szörényi Levente lapul, kezében tányér, szemüvege gyertyafényben úszik. A Nemzeti Ifjúsági Alapítvány fogadást rendezett a sportolóknak meg a fontosaknak, és én is fontos vagyok nekik, mert valami narkóelleneskampány-himnuszt énekeltem föl Charlie-val, Hobóval, Lagzi Lajcsival, mindenkivel. Lett videoklip is, összeborulós, ökölrázós we are the world. Nekem az a sor jutott: "Rákattantál, azt hiszed, most már szabad vahahaha-hagy", a snitten Varga Miklós, Orsi, a TNT meg én uniszónó keménykedünk egy kurva nagy, fröccsöntött fecskendő előtt, ami lézert lövell a falra.
Most is keménykednék, olyanok forognak a fejemben, hogy leitatom és fölszedem a *** Rt. vezérigazgatóját, az országos buzit, és miután megetetek vele egy rakás tízezrest, belepisálok a szájába, vagy megkérdezem a népszerű idegsebészt, koponyalékelés után nem érez-e késztetést, hogy agyba bassza valamelyik csinos páciensét? A nemzet aktuális cirkuszhercegnőjének vagy inkább az egyik őrző-védőnek súgjam a fülébe, kicsi, gyere velem csókot csenni? Csak két ujjamat nyújtsam a miniszternek, amikor jattra mered? Ha én rózsa volnék, nem csak egyszer nyílnék? Reggelig sorolhatnám azokat a kínos és közönséges ötleteket, beteg sziporkákat, amelyek úgyis csak annak a fejében fordulnak meg, akit különben le sem szarnak.
Természetesen kussolok. Eljátszom, megtisztelve érzem magam, és az a legszomorúbb, hogy tényleg megtisztelve érzem magam. Mosolygok mindenkire, legyen az pultos, államtitkár, ügyvezető igazgató, általános menedzser, operátor, öttusabajnok, női súlyemelő, Balázs Pali. "lálkodom a svédasztal körül, és mintha végtelenített magnószalag forogna bennem, és mintha bárkit is érdekelne, egyre csak azt ismételgetem:
- Jövőre új album, jövőre új album.
Mellettem egy gyönyörű öregember kifogástalan szmokingban - valami edző, és mégis - azt mondja Gyárfás Tamásnak:
- Igen, igen, a irály!
Gáborra gondol, a híres kapusra, ami csak azért érdekes, mert ekkor kap el a "royal flash", hogy Isten után az első, meg a kis közhelyszótár. Aztán vaku villan, a társasági magazin fotóriportere rám vigyorog, én pedig biztosra veszem, hogy a király mégis Elvis.
De nem ám a csípőrázó, felhőszálló, eckibecki! Nem a feketére festett hajú ifjú tróger 1956-ból, aki miatt annyian elhagyták szép Magyarországot. Bármelyik clevelandi nyugdíjas megmondhatja, azok királymentes idők voltak, tökéletes demokrácia. Hallgassátok meg azt a pörgetést a Hound Dogban, és mindent megértetek. épzeljétek, milyet szólhatott a Molotov-koktélos palack a T54-es páncélburkán. Olyat.
Olyat szólt. Ugrottam húsz évet - napközis beszólás, sűrű, mint a töpörtyűkrémes kenyér. Már a hetvenes évek közepén járok, és ekkor - közvetlenül a halála előtt - Elvis már valóban király. Zsírban és flitterben piheg, barkóján az izzadságcsepp százkarátos briliáns, torz arcán szenvedés és fájdalom. A felelőtlenség fájdalma, a tengernyi tonnával megrakott kisfiú fájdalma, a birodalom urának ostoba fájdalma, akit csecsemőként emeltek trónra a világ hatalmasai. A trónra emelték, mert lesírt róla, nem köp a levesbe, nem lesz sem hódító, sem bölcs. Bárgyú mosolyából bárki kiolvashatta, se becsvágy, se küldetéstudat, csupán a legendás értetlenség:
- Milyen forradalom, milyen 1956, milyen én?
Ám a kórus - ahelyett, hogy megdobálná kővel - rázendít:
- Jöjjön el a Te országod!
Így lett Elvis király országa a tündöklő, aranyló mézben fürdő Las Vegas. A totális XXX-barokk, ami azóta is a világ közepe, sőt maga a világ. Egy olyan világ, ahol rövid életünk során a legnemesebb cél még szebbnek látszik.
De vajon ezek a rosszul öltözött politikusok és popzenészek, ezek a focilabda alakú torták és társaságimagazin-alkalmazottak, ezek is a világ közepe? A névjegykártya-cserék és a szponzortranszparensek? Elvis a faszát nevezte "kis Elvis"-nek, és azt hiszem, értitek, mire gondolok. A ruhatároslány izzadságszagú, és kitűzőjén a felirat: Erzsi.
Hazafelé menet a taxiból látom, egy csoport suttyó éppen fölgyújt valami hajléktalant. Amikor a hullámpapíron túl a mocskos dzsogging is lángot fog, a klosárból pedig előtör a hörgés, és az ezzel járó tanácstalanság, káromkodjon-e vagy jajgasson, a kör bezárul, mert az egyik kis geci fölordít: "irály!"
