Sándor Judit: Testbeszéd

Béranyák szava

  • Sándor Judit
  • 2016.06.26 11:05

Egotrip

Az elmúlt években fokozatosan zárulnak be a kapuk a nemzetközi béranyasági megállapodások előtt. Thaiföld, ahol korábban a világ számos részéről érkező meddő pár talált bér­anyát, tavaly februártól már nem engedi a külföldiek számára ezt az eljárást.

E lapban már írtam arról, hogy másképp kell megítélni a sokszor kizsákmányoláson alapuló nemzetközi béranyasági megállapodásokat, mint az azonos országban, egyazon jogrendszer szerint kötött, a felek között huzamosabb kapcsolattartást is megengedő béranyasági, dajkaterhességi szerződéseket. (Lásd: A távoli szolgálólány meséje, Magyar Narancs, 2014. július 31.) Míg a nemzetközi megállapodásokban gyakran a színtiszta üzlet dominál, és csupán a gyermek születésének időpontjára utazik oda a megrendelő pár, addig a helyben kötött megállapodás családiasabb körülményeket teremthet. Ám a nemzetközi megállapodások kiszorítása mögött legtöbbször nem ezek a megfontolások állnak, hanem az általános felháborodás egy-egy megbotránkoztató eset miatt.

A thai törvények szigorítását többek közt az az ügy váltotta ki, amelynek középpontjában egy ausztrál házaspár állt. Miután béranyasági megállapodást kötöttek egy thai nővel, az asszony ikreket hozott világra, a fiú Gammyt és a lány Pipah-t. Ám Gammy Down-szindrómával született, az ausztrál pár pedig, mintha valami üzletben vásároltak volna, csak az egészséges csecsemőt volt hajlandó hazavinni. Gammyt a thai béranya, Pattaramon Chanbua vette magához, ő lett a kisfiú gondozója és anyja. Sokan felháborodtak a megrendelő szülők magatartásán, gyűjtésbe fogtak, és jelentős összegekkel támogatták Pattaramont. Később az is kiderült, hogy a gyermekek biológiai apját gyermeklányok elleni pedofília miatt korábban szabadságvesztésre ítélték. Ilyen előzményekkel sem Ausztráliában, sem az Egyesült Államokban nem vehetett volna részt sem örökbefogadási, sem mesterséges reprodukciós ellátásban – valószínűleg ezért esett a pár választása Thaiföldre. A béranya mindezek után komoly morális döntést hozott: a férfi napvilágra kerülő múltja és a Down-kóros kisfiú cserben hagyása arra sarkallta, hogy bíróságon folyamodjon az Ausztráliában élő ikerlány szülői felügyeleti jogaiért. Ám az ausztrál bíróság végül úgy döntött, hogy Pipah az őt nevelő szülőknél marad. A bíróság annak dacára határozott így, hogy az apa soha nem maradhat egyedül otthon a lányával, és a párnak mindig meg kell adnia a lakcímét a gyermekvédelmi hatóságnak. A 272 oldalas ítélet legfőbb érve az volt, hogy az a kockázat, amit az apa jelenthet a leányra, kisebb annál, mint azok a veszélyek, amelyek akkor fenyegetnék a gyermeket, ha kiszakítanák eddigi környezetéből.

Ugyancsak általános megdöbbenést s valóságos erkölcsi pánikot keltett a japán Mitsutoki Shigeta esete, akiről az derült ki, hogy nem kevesebb, mint tizenöt – vagy talán még annál is több – gyermek apja. A fészekalj minden tagja béranyától született Thaiföldön és Indiában; a gazdag, s az eset kipattanásakor mindössze 24 éves fiatalember Bangkokban bérelt nekik szobát, s fogadott melléjük gondozónőket. Eljárás indult ellene, s egyelőre három gyermek felett szerezte meg bíróság előtt is a szülői felügyeleti jogot.

A béranyák által emelt erkölcsi kifogások sorában sajátos helyet foglal el az a 2016 áprilisában végződött per, amely során az ugyancsak thai béranya azért emelt vétót a gyermek külföldre vitelével szemben, mert – utólag – megtudta, hogy a megrendelő pár azonos nemű. Elutasításának oka tehát nem az volt, hogy meggondolta magát, és az általa megszült gyermeket képtelen lett volna másoknak adni, hanem az azonos nemű párokkal szembeni ellenérzése. Az amerikai–spanyol férfipár hosszas pereskedés után tudta csak hazavinni Carmen nevű lányukat.

Az ellentmondások azóta sem csitultak, hogy Thaiföld, majd 2015 októberében India is bezárta kapuit a béranyákat keresők előtt. A törvényi tilalom előtt Indiában is nagy volt a külföldi kereslet – a témát számos dokumentumfilm dolgozta fel, például a Google Baby vagy a Láthatnánk-e a terhes hasat? (Can we See the Baby Bump, Please?) c. alkotások. Ez utóbbi nemcsak kölcsönös megelégedésre végződő eseteket mutatott be, de azt is, hogy mi történik akkor, ha mégsem sikerül a terhesség, és az elvetélt béranya ellátás nélkül, megrendült egészséggel és még szegényebben végzi, mint az eljárás előtt volt.

A nemzetközi béranyasági megállapodásokban sokszor kétféle diszkrimináció gabalyodik egymásba kibogozhatatlanul. Meleg párok, idősebbek, egyedülállók, akik otthon maguk is gyakran áldozatai a hátrányos megkülönböztetésnek, s emiatt nem lehetnének szülők, egy távoli országban a kilátástalan sorsú, nincstelen, náluk is nyomorultabb helyzetű béranya elesettségét használják ki. Ráadásul megszokott környezetüktől távol sokan furcsán kezdenek viselkedni. Az otthoni normák az egzotikus országokban fellazulnak, és meglódul a transzhumanista képzelet: miért is ne lehetne a gyermekek közül mazsolázni, vagy egyszerre sokat nemzeni, netán vakációval egybekötött gyermekszülést rendezni. Az erkölcsi visszásságok nem is annyira az eljárásból, hanem a távolság adta szabadosságból adódnak. És persze szólni kell e helyzet fonákjáról is – amikor a béranyaság nem több, mint a külföldi igényeket leplezetlenül kihasználó üzlet (ahol persze nem elsősorban a béranya élvezi a „tranzakció” hasznát). A béranyák vissza is élhetnek a helyzetükkel: visszatartják a gyermeket, és morális döntőbírákként próbálnak fellépni. A megrendelő és a béranya rövid, formális találkozása mindkét félben inkább bizalmatlanságot szül – ha a feleket kontinensek választják el egymástól, az igazságos, méltányos és humánus kapcsolatra kevés az esély. Pedig a meddő pár és a béranya között, ha mód lenne a találkozásra, a kapcsolattartásra a szülés után is, egyfajta családi kapcsolat lenne a legtermészetesebb.

Neked ajánljuk