Seres László: Dekóder

  • 1997. június 19.

Egotrip

Most már az APEH-körleveleket is hamisíccsák. Volt már ilyen, ugye, pár hónapja, erre most megint. Így aztán persze hogy az ember gyanút fog, ha "Központi Statisztikai Hivatal" fejléccel kérdőívet ("jelentőlapot") kap "a főbb tevékenységek szakágazatonkénti alakulásáról", cégem működési helyzetéről, tavalyi árbevételemről, ilyenekről. Tutkó hamisítás, pláne, hogy a vagyonnyilatkozat abszolút alkotmányellenes, bármennyit is ugrál ez a Rubicsek, hogy én bizonyítsam a vagyonom legalitását, nem pedig ők a bűnösségemet. Mindegy.

Most már az APEH-körleveleket is hamisíccsák. Volt már ilyen, ugye, pár hónapja, erre most megint. Így aztán persze hogy az ember gyanút fog, ha "Központi Statisztikai Hivatal" fejléccel kérdőívet ("jelentőlapot") kap "a főbb tevékenységek szakágazatonkénti alakulásáról", cégem működési helyzetéről, tavalyi árbevételemről, ilyenekről. Tutkó hamisítás, pláne, hogy a vagyonnyilatkozat abszolút alkotmányellenes, bármennyit is ugrál ez a Rubicsek, hogy én bizonyítsam a vagyonom legalitását, nem pedig ők a bűnösségemet. Mindegy.

A kérdőívet kérdezőbiztos hozta a nevemre (a bétém nevét nem tudják, így a "szervezet megnevezése" rovatba konkrétan azt írták, hogy "Seres László", tehát a KSH engem szervezetként tart nyilván), ámde az apámék lakcímére, ahol kb. tíz éve nem lakom. A kérdések? A szokásos név, cím, szem.szám., pir.burg., pár.káp.-on kívül a KSH-fejléccel operálók kíváncsiak még a "társadalombiztosítási folyószámlaszámra", "cégjegyzékszámra", "foglalkoztatottak munkajogi állományi létszámára", cégem "működési állapotára" ("működik", "nem működik", "egyéb"). A szexuális preferenciám nem kéne? Származásom, vallásom smafu? Anyám leánykori neve? A nemem ("férfi", "nő", "egyéb") érdektelen? Hát milyen KSH az ilyen?

A lényeg ott van a végén: írjam be "az 1996-ban elért éves nettó árbevételt (az eladott áruk beszerzési értéke és alvállalkozói teljesítmények nélkül)", és kis tabellát is töltsek már ki, legyek oly drága, ha már alvállalkozót tartok, mint a Tocsik, és írjam be soronként, kódszámmal, mi a túróval is foglalkozik a Seres László nevű szervezet ott, apáméknál. A legszebb azonban, hogy a kérdezőbiztos, ha valamit le akar csekkolni, a szomszédaimnál is érdeklődhet rólam: a lap alján lévő apró betű egyik utasítása szerint "a környezettől (szomszédok stb.) kapott információkat nem ide, hanem a 6.4. Egyéb megjegyzés részbe kérjük beírni!".

A "jelentőlap" teteje erősen fenyeget: "Az adatszolgáltatás a 138/1995. (XI.22.) Korm. rendelet alapján kötelező." A mellékelt kísérőlap már a szankciókkal is előáll: "Ha az adatszolgáltatást megtagadják, az szabálysértési eljárást vonhat maga után, a bírság összege 50 000 Ft lehet." Tehát csak vonhat és lehet, nem automatikusan visz el a rendőr. Aztán egy ilyen jön: "Ha nem kívánják kitölteni (...), szíveskedjenek az adatlapot az alábbi címre visszaküldeni..." Szóval mégiscsak van olyan, hogy nem kívánom. Most akkor mi van? És mi ez az egész?

A KSH egy MÛISZ ("Műegyetemi Iskolaszövetkezet"; komolyan így hívják) nevű szervezettel karöltve a gazdasági tevékenységek "új ágazati osztályzásába" fogott. Mint az újságban olvastam, a KSH - tényleg ők voltak; nem hamisítvány - a vállalkozások teljes körét akarja feltérképezni, azaz: egymillió szervezetnek küldött ilyen kérdőívet. Indok: tudniuk kell, hány vállalkozás működik, és ezek mivel foglalkoznak; és még "az uniós tagság feltételének" is nevezik az européernek nem nevezhető (fel)jelentőlapot. Azért ez szép. Pláne, hogy ugyanabban az újságban megírták: az adatvédelmi ombudsman aggályát fejezte ki az ív miatt, és vizsgálatot indított az ügyben. Ha viszont ez nincs, akkor a KSH, amely nem is hatóság, bármit kérdezhet tőlem, és nekem muszáj kitöltenem? Hogy majd rólam mintázzák az Ismeretlen Adatszolgáltató szobrát?

Még jó, hogy nem töltöttem ki ezt a dubiózus ívet. Vagy hogy nem hajtottam össze, amikor archiváltam. Ugyanis ("FONTOS!") "semmiképp" sem szabad összehajtani vagy eldobni. Azt nem írják, hogy tilos elégetni.

Figyelmébe ajánljuk