Volt ennek személyes indoka is. Az írónő nyelv- és zenetanárként két évet töltött Oroszországban 1887-től 1889-ig, jól megtanult oroszul, fordított is orosz irodalmi alkotásokat, V. M. Garsin elbeszéléseit, Sevcsenko verseit. Később Londonban orosz forradalmi emigráns körökben volt aktív, a Szabad Oroszország című emigráns orgánum szerkesztőségében dolgozott, jól ismerte Szergej Sztyepnyak-Kravcsinszkijt, a prominens narodnyik anarchoszocialista forradalmárt, többször találkozott Kropotkin herceggel is. A szibériai száműzetéséből 1890-ben megszökött lengyel-litván forradalmárt, M. W. Voynichot is ezekben a körökben ismerte meg; 1893-ban házasodtak össze.
Akárhogy is volt, a Bögöly oroszországi népszerűsége 1917 után, nem túlzás, egekbe hágott. Nyolcvannál is több kiadása volt, a Szovjetunióban használatos nyelvek majd mindegyikén - állítólag huszonkét (!) nyelven - kinyomtatták, mindösszesen két és fél millió példányban. Kötelező olvasmány lett belőle, a szovjet ifjúság kommunista nevelésének, annak a bizonyos "tudatformálásnak" a fontos eszköze. A Bögöly főhőse sokaknak lett példaképe. Ny. A. Osztrovszkij forradalmi, romantikus és szocialista-realista regényének, Az acélt megedziknek (1935) a hőse, Pável Korcsagin, akit jórészt önmagáról mintázott a szerző, Voynich könyvét olvasva a Bögöly példáján neveli magát forradalmárrá, acélozza meg magát a forradalmi önfeladás katonájává, edzi magát afféle "szabadságolt halottá", ahogy Eugen Leviné, az 1919-es Bajor Tanácsköztársaság kivégzett vezére nevezte a forradalmárokat.
Az intermedialitás is hamar utolérte a regényt. Három opera (1928, 1930, 1958), balett (1982) és rockopera (1983) készült belőle, legjelentősebb megfilmesítésének, a Vihar Itália felettnek Sosztakovics szerzette kísérőzenéje önálló műként is ismert (Bögöly szvit, op. 97a, 1955). Egyébként már 1928-ban film készült belőle Szovjet-Grúziában Krazana (Bögöly) címmel (a fekete-fehér némafilm forgatókönyvét Viktor Sklovszkij, a neves formalista irodalomtudós írta), de még 1980-ban is képernyőre került a történet, televíziós sorozat formájában, amelyben Szergej Bondarcsuk, a szovjet film doyenje játszotta Montanelli bíborost, Arthur apját. A mennybolton is meg van örökítve emléke: a 2032 Ethel jelzetű kisbolygót róla nevezte el 1970-ben felfedezője, Tamara Mihajlovna Szmirnova szovjet csillagász.
Hozzánk is a Szovjetunión belüli népszerűségének és az ún. "haladó irodalom" szovjet-marxista kánonjában elnyert kitüntető helyének a hátszelével érkezett el a regény 1951-ben, afféle kötelező kulturális importként, kortársi szovjet szocreál remeklések, Ázsájev Távol Moszkvától c. termelési eposza és hasonlók társaságában - a magyar fordítás megjelenése előtt Voynichról és a Bögölyről a szó szoros értelmében senki nem tudott semmit Magyarországon, még egy lexikonszócikk erejéig sem. A többi "népi demokráciában" is hasonló volt a helyzet, ami a Kínai Népköztársaság létrejöttével csupán fokozódott: a szovjetunióbeli példányszámok adatai még csak a közelébe sem jönnek annak az irdatlan mennyiségnek, amellyel a már akkor hatszázmillió szocialista átnevelésre kijelölt lelket számláló kínai nemzetet jónak látták ellátni a Bögöly példányaiból a népi Kína szocialista kulturális hatóságai.
Egyébként éppen Kínában nyúlt a leghoszszabbra a regény keleti utóélete: az 1983-as szovjet rockoperára mintegy rátromfolva 2003-ban kínai rendező, Wu Tiangming forgatott filmet a könyvből - már ha hihetünk a Wikipedia forrásmegjelölés híján való utalásának. De ha hihetünk, akkor nyugtáznunk kell a meglepő tényt: Voynichnak és a Bögölynek, lám, még a XXI. században is van közönsége.
Legalábbis a világ keleti felén. Kétségtelen, a Bögölyre, amikor 1897-ben megjelent, sokan felfigyeltek. G. B. Shaw 1898-ban színpadra alkalmazta, Joseph Conrad is elismeréssel szólt róla, legalábbis a maga módján: "nagyon rossz könyv; négyszer olvastam el", jegyezte meg egy alkalommal. A filozófus Bertrand Russell lelkendezett; "a legizgalmasabb angol nyelvű könyv, amit valaha is olvastam", mondta a Bögölyről. A könyv mégis igen rövid idő alatt kihullott az angol-amerikai irodalmi köztudatból. Máshol sem keltett igazán érdeklődést. Az olasz történelmi témájú regény még az olasz közönséget is hidegen hagyta, csupán nagy késéssel, 1956-ban jelent meg olasz fordításban, Il figlio del cardinale (A bíboros fia) címmel; ez volt az egyetlen kiadása Olaszországban.
A világháború után a Voynich házaspár az USA-ba költözött. Politikai tevékenységükkel felhagytak, a férj ősnyomtatványokkal, ritka könyvekkel és régi kéziratokkal foglalkozott, szakmunkákat írt róluk és kereskedett velük, egészen 1930-ban bekövetkezett haláláig. (Az ő nevét viseli a talányos Voynich Manuscript, ez a száz éve megfejtetlen, ismeretlen ábécével írt, ismeretlen nyelvű késő középkori kézirat - de erről egy másik Kapirgálóban.)
Az írónő továbbra is írt, immár teljességgel visszhangtalanul. Hosszú szünet után 1945-ben még kiadott, életében utoljára, egy regényt (Put Off Your Shoes - Oldd meg sarudat, 1945). Zeneszerzéssel foglalkozott - 1885-ben a berlini Konzervatóriumban szerzett diplomát -, harcos ateista létére lejárt egy New York-i templomba, igaz, orgonálni.
1955-ben szovjet ENSZ-tisztviselők és újságírók egy csoportja felkereste New York-i lakásán az akkor már kilencvenkét éves írónőt - állítólag valaki véletlenül megtudta, hogy még él. A történet legbizarrabb fordulata ekkor következett - mint kiderült, Ethel Lilian Voynichnak sejtelme sem volt arról, hogy a világ másik felén micsoda páratlan népszerűségnek örvend ifjúkori regénye, amelyet már-már ő maga is elfelejtett, s hogy a Bögöly alighanem a huszadik század legnagyobb példányszámban kiadott regénye. Jogdíjat a szovjetek senkinek sem fizettek - most méltányossági alapon átutaltak az írónőnek 35 000 rubelt. Talán maradt ideje elköltenie; még öt évet élt, kilencvennyolc éves volt, amikor meghalt.
Hogy van egy másik összefüggés is, amelynek révén személye a XX. század egy másik "leg"-jében is érintett, ennek nemigen lehetett a tudatában. Apjáról van szó: George Boole-ról (1815-1864), a XIX. század egyik matematikai zsenijéről, egy angol kisvárosi suszter fiáról, aki autodidaktaként, egyetemi diploma, doktorátus stb. nélkül lett az írországi Cork ekkoriban alapított egyetemén a matematikai tanszék professzora. Lányai is itt születtek, szám szerint öten, köztük utolsónak, apja korai halálának évében, Ethel Lilian Boole. (Orosz forradalmár barátai később a családi nevéből faragott becenéven "Bulocskának" hívták.)
Boole legnagyobb felfedezése a logikai algebra, amelyet boole-i algebrának is neveznek. Alapja a binaritás: van-nincs, 1-0, plusz-mínusz, valamint bizonyos elemi logikai műveletek, amelyeket az ún. boole-i operátorokkal hajtunk végre. Aki ma a komputerén "összetett keresést" (advanced searchnek is nevezik angolul) hajt végre valamely adatbázisban, ezekkel az operátorokkal teszi: Boolean search-öt, "boole-i keresést" végez. De ugyanezt teszi helyettünk a Google is.
Ám Boole műve még ennél is fontosabb komputerszempontból. A boole-i algebra nélkül nincs matematikai logika, nincs információelmélet - de a binaritáson alapuló számítástechnika sincs. Hogy most a notebookomon írhatom a cikket a Bögöly szerzőjéről, a szerző édesapjának köszönhetem.
Azaz ez az immár évszázadokon, földrészeken és társadalmi rendszereken átívelő történet itt az asztalomon zárul rövidre.
Valami persze hiányzik belőle. Nincs történet magyar vonatkozás nélkül, dörmögi az olvasó, ebben a történetben is benne kell lennünk.
Benne vagyunk. Bögöly, a regény forradalmár hőse Zita nevű szeretőjével az oldalán bukkan fel Észak-Olaszországban. Zita - a regény egyik jól informált szereplője szerint "magyar cigány vagy valami ilyesmi", balett-táncosnő, aki "Galíciából, valamelyik vidéki színházból" került ide - egy alkalommal elénekli Bögöly kedvenc nótáját, egy magyar népdalt, amely arról szól, hogyan veszti el a dalban megénekelt parasztlegény először a lovát, aztán a házát, majd végül a babáját is, de mindig megvigasztalja magát a refrénnel: "Sebaj, több is veszett Mohácsnál" (Voynichnál ez így hangzik: More was lost at Mohacz field). Hogy honnan vette, kitől hallhatta ezt az írónő, nem tudjuk. Bécsben megfordult, Galíciában is járt, Lembergben ukrán forradalmároknak fuvarozott szamizdatirodalmat: talán itt csipegette fel ezt a kis szívmelengető magyar couleur locale-t.
Ám akinek ez nem elég, gondolkodjon el a Bögöly első orosz fordítójának a nevén. A hölgyet Zinajda Afanaszjevna Vengerovának hívták.
