Sajó László: Öt és feles

A futball ábécéje (D mint drukker 2.)

  • Sajó László
  • 2013.04.07 11:03

Egotrip

És ugyan mit lehet kezdeni egy olyan férfival, akit jobban aggaszt, hogy a csapata egygólos vesztésre áll az Exeter City ellen a harmadik ligában, mint az, hogy jól van-e a "szerelmese".

1. Győr 2. MTK 3. Család

(a tabella a tavaszi idény kezdetén)

És ugyan mit lehet kezdeni egy olyan férfival, akit jobban aggaszt, hogy a csapata egygólos vesztésre áll az Exeter City ellen a harmadik ligában, mint az, hogy jól van-e a "szerelmese".

Nulla-nullás döntetlen egy semmi csapat ellen, egy tét nélküli meccsen, egy ingerült, olykor dühös, de többnyire inkább fáradtan beletörődő közönség előtt a januári fagyban.

(Nick Hornby)

 


Például ott a tizenegyes (róla majd a t betűnél). Mert persze a mocskosszemétállat bíró megítélt a drukker csapata ellen. A hosszabbítás utolsó percében, szemrebbenés és habozás nélkül, nullnullnál. Mit csinál ilyenkor a drukker, miután szinonimaszótárából elfogytak a bíróra szórt jelzők, a nézőtér elcsöndesült, az ítélet-végrehajtó (mert hóhér az, ki belövi!) leteszi a labdát a tizenegyes pontra, és hátrál, és... Ilyenkor a drukker 1. odanéz, 2. nem néz oda, X. behunyt szemmel néz oda. Utóbbi két esetben fülét nyitja ki, mert a hangokból tudni fogja, mi történt. 1. Csalódott moraj, illetve káromkodás (a mellette állók reagálása): belőtte! 2. Szinte felrobban a stadion: kihagyta! X. 2-es, majd 1-es: kihagyta, de a kipattanót belőtte. A drukker persze minden esetben drukkertársai idegeire megy, mert az (általa) elszalasztott büntető részletes leírását kéri, ha bement, ha nem. Melyik sarokra rúgta, erőből vagy helyezte, rajta volt-e a kapus, merről fújt a szél. A drukker társai, különösen, ha bekapták (bekaptuk, mi, a kapus, a csapat, a drukker meg a többiek) a tizenegyest, válaszolnak kelletlenül, legszívesebben meg is vernék, de hát már meg vagyunk verve, irány a kocsma. Az mindig közel van, mint a hőn áhított győzelem, egy karnyújtásnyira, a különbség, hogy a kocsmát mindig el is érjük. Meg az utolsó 37-es villamost.

 

A drukker mindig kimegy, a meccsre, mert még ott idegeskedik legkevésbé. Körötte cimborák, tökmag, megy le a nap, jön a vonat, hideg van, meleg; ha akarja, nézi, ha nem, a felhőket. Lehet beszélni mindenről, akár a meccsről, mintha csak úgy... Persze szem sarkában a félsz, szívtájékon nyomás, gyomorban görcs. De ha nem megy ki, mert vidéken van a meccs (oda már nem is?, milyen drukker ez?), vagy nincs pályaközelben, mondjuk nyaral (bár igazi drukkerekkel e gyalázat nem fordulhat elő, lásd Hornby alapművét, a Focilázt, pl. életem ritmusa az Arsenal programjához igazodik). Akkor marad, ha ugyan adják (bár mostanában mindent), a tévé vagy az internet. De ez a téboly maga. Ilyenkor a drukker, akár a tizenegyesnél, nem néz oda; járkál a lakásban, nézi az órát, mikor lesz vége, a meccsnek, de lehet, hogy vele hamarabb végez az infarktus. Vagy beszélgetni próbál, elegyedik szóba, csodálkozik is a család (mely jelentsen bár egyetlen, de mégoly kedves személyt), hát most nincs meccs? De, meccs van, gondolja a drukker, de nem ordít, mint most kint tenné, hanem mosolyog, próbál másra gondolni, hiába. Még mennyi van hátra. Mert mindenféle babonákat talál ki (próbálkoztam szerencsezoknikkal, szerencseingekkel, szerencsekalapokkal és szerencsehaverokkal, idézett szerző idézett művéből), de nincsenek itt a haverok, csak a bekapcsolt internet és a néma tévé van. Meg az idegbaj. A drukker most éppen azt találta ki, hogy az utolsó három percre odanéz, ránéz, és akkor majd ordít vagy csak úgy maga elé bámul. De addig még van kilenc perc... És akkor a drukker hármat kopog, alulról, az asztalon, aztán a székeken, az összesen, majd jönnek a kilincsek, egyéb fogantyúk, a konyhában a gázsütőé, az előszobában a gázóráé, megkopogtatja a villanyórát, a csöveket, végig, mint valami szerelő, gázóra-leolvasó, gólráolvasó, itt kell lennie valahol a gólnak, amit természetesen mi rúgunk, és győztes, és... A spájzban a polcokat, polcok!, berohan a szobába, de még megy a meccs, nem nézi, de látja - és akkor felmászik a polcra, a plafonig, nem vicc, csak le ne essen, csak meg ne lássák, és onnan nézi, úgy, hogy ne lássa, mint régen a Népstadion felső karéjában, hogy mikor fújja már le a bíró, aki biztos megint elcsalta... És vége, a drukker, vén majom, lemászik, megnézi... Meccsek előtt mindig ugyanaz a gyomorszorító félelem gyötri, és a vereségek után ugyanolyan félelmetes búskomorság. (Többet nem idézem az arzenálost, ígérem.)

A drukker nem akar már idegeskedni, veszélyeztetett korban van, a szíve, mája, fogait már elhullajtotta, haja se hull már tovább. Tét nélküli meccsekre vágyik, két néző, a másik Péter bácsi, támasztják a korlátot, a korlát őket, két öreg, egy örök- és egy rosszéletű; a pályán edzőmeccs, mondjuk a Zláte Moravce ellen; a drukker ízlelgeti a csapat nevét, akárha cseh sört - hát nem az? vagy ellenfél? A Zláte Moravce (Arany Morava?) nem ellenfél, nem számolják a gólokat, a pályán se, tán nem is gólra játsszák, nem is időre, holnap is játszani fognak, meg holnapután, tét nélküli meccs. Itt, a korlátnál, közelről látja-hallja a drukker a meccset; Péter bácsi alig lát, alig hall, a drukker közvetít, tét nélküli meccsek szepesije, mi történik, ugyan mi történne, semmi, tét nélkül, végre. Lehet nyugodtan hazamenni, de előtte a drukker meghívja Péter bácsit egy sörre (mert világvégi edzőpályák mellett is vannak kocsmák), és elmesélni, sokadszor, úgyse hallja, hogy.

Rég volt, oly nagyon régen, még rendeztek kettős rangadókat a Népstadionban. Olykor a drukker csapata is játszott (MTK-Csepel 0-0, talán igaz se volt). Kiment, persze, s vitte (jött magától) a leányt, kinek udvarolt. Az első meccs első félidejének közepén eleredt az eső, ömlött, vihar, és félő volt, hogy a meccs félbeszakad. 'k meg, a drukker és kedvese, esernyő nélkül (nem elég, hogy nőt visz magával, de esernyőt! soha), összekuporodva, szerelmesen, az esőben. Vége a meccsnek, még mindig szakad. A leány indulna, a drukker félénken, van még egy meccs. Merthogy nem mondta, a gyáva. A hölgy pedig szótlanul visszaült, maradt, végig. Ezt a drukker, gondolta, csak úgy tudja meghálálni, ha feleségül veszi. Nászútra Pécsre mentek, egy hét, szálloda, napsütés. A nászút végén, miután (miután ki se mozdultak) látták már a dzsámit, kálváriát, állatkertet, hegyet, völgyet, mondta a drukker, mennének el Újmecsekaljára, Uránváros, az útikönyvben is benne van. Mit lehet ott csinálni?, kérdezte az ifjú feleség, hej, a drukker már tudta. PMSC-MTK, 1-1, igazságos döntetlen. A fiatalasszony ezt is végignézte, s megértette, miért pont Pécsre, miért nem... (Később a házasság felbomlott - lehet, hogy a drukker, de semmi esetre sem drukkersége miatt.)

S hogy minden jó legyen, ha jó (szöveg) a vége, részlet a drukkerek egyik örökké emlékezetes horrorfilmjéből, lassítva, hogy mindenki lássa, s értse a drukker mélylélektanát. (Nem Hornby, Spiró György: Apámmal a meccsen). Bicskei áll és nézi. Mintha lassítva látnánk. Amikor a labda eléri a gólvonalat, Bicskei eldobja magát, de azt is milyen lassan. Három-három.

Kész - mondja apám. A közönség csendben van, nem is fütyülnek. Apám kedvetlenül nézelődik. Szepesi siránkozik.

Vége.

Neked ajánljuk