Kóka János szörnyű titka
Kis nemzet vagyunk, de miért nem tudunk örülni annak, ami jó? Mindig csak a rágalomhadjárat-hecckampány-alaptalanvádaskodás, és amikor végre össznemzetileg örülhetnénk, akkor jön a kekeckedés. Igen, kitalálták, a gumiabroncsgyárról van szó. Egy hétig arról írt a sajtó, hogy fantasztikus megállapodást kötött a gazdasági miniszter a koreai befektetővel. Még elképzelni is nehéz, mennyire jól jártunk.
A siker elkönyvelésében azonban mindenképpen segítene, ha a megállapodást részleteiben is megismerhetnénk. Így az, aki ért hozzá, halálra dicsérhetné az "évtized beruházását". Vagy épp ellenkezőleg. Kiderülhetne, hogy mit adunk és mit kapunk, csak néhány adat kellene - a közérdekű fajtából. A miniszter az újságíróknak meg is ígérte, hogy "törvényi kötelezettségüknek megfelelően hatvan napon belül, vagyis az év végéig nyilvánosságra hozzák" a beruházás állami támogatásának mértékét. A nagyvonalú felajánláshoz ezúton is gratulálok: ezek szerint a miniszter olvasta az államház-tartásról szóló törvényt, és az abban szereplő egyik "üvegzseb"-rendelkezésnek eleget is kíván tenni. Szerencsére az "államháztartás alrendszereiből nyújtott, nem normatív, céljellegű, fejlesztési támogatások kedvezményezettjeinek nevére, a támogatás céljára, összegére, továbbá a támogatási program megvalósítási helyére vonatkozó adatoknak" honlapon vagy hivatalos lapban történő közzététele csak az egyik fele az állami szervek információszabadsággal kapcsolatos kötelezettségeinek. A másik fele az adatvédelmi törvényből következik: ha bárki közérdekű adatot kér, akkor azt 15 napon belül ki kell adni, vagy 8 napon belül meg kell tagadni. Közérdekű adatot szóban, írásban és elektronikus úton is igényelhetünk, így egy újságírói kérdést minden további nélkül szóbeli igénylésnek tekinthetünk.
Mit tehet ilyen szorongatott helyzetben a gazdasági miniszter? A hatvan napot csak kihúzná, addig a költségvetési vihar is elül, és az uniós kritikák mellé kinek kell egy újabb támadási felület; de ez az adatigénylés mégiscsak kellemetlen. Megteheti, hogy a jól bevált módszer szerint hallgat, ám ez kissé kockázatos; például a honvédelmi tárca egyik volt tisztségviselője ügyében idén júliusban vádemelési javaslattal fordult a rendőrség az ügyészséghez, mivel a minisztérium nem engedett betekintést egy szerződésbe, és ez felvetette a közérdekű adattal visszaélés gyanúját. Az is megoldás lehet, hogy ködösít, de a közérdekű adatok kiadásáért indított per megint csak az újságírók malmára hajtja a vizet (lásd a Narancs keresetét a kultusztárca ellen).
Az egyetlen okos dolog, ha valami törvényes kifogást talál. Például azt, hogy államtitokról van szó - amit amúgy maga minősített azzá, végre a bársonyszék és a szolgálati autó mellé kapott pecsétet is lehet valamire használni. A titoktörvény szerint számos elemnek kell együtt állnia ahhoz, hogy valamit államtitokká lehessen minősíteni. Aki minősít, annak legyen ilyen jogosultsága - a kormány tagjainak van. Vagy: ha a kikerülő adat a Magyar Köztársaság valamilyen törvényben meghatározott fontos érdekét közvetlenül sértené vagy veszélyez-tetné, a szerződés beleférne talán a központi pénzügyi érdekek körébe. Illetve az adatnak még valamely államtitokkörbe is kell tartoznia. Ami azt jelenti, hogy nem elég azt mondani: szerintem nagyon veszélyes, ha idő előtt nyilvánosságra kerül a szerződés, meg hogy mivel nagyon szeretném, csak belefér a központi pénzügyi érdekek közé. Hanem a titoktörvény mellékletében szereplő valamely konkrét témakörbe is kell tartoznia, és itt válik problémássá a saját kezű minősítés.
Egyik államtitokkörbe sem fér bele ez a szerződés - valószínűleg azért, mert nem oda való. Mert közérdekű adat. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) a külkereskedelmi fizetési mérleg alakulásáról készített előzetes prognózisokon, számításokon, elemzéseken túl a hadiipari gyártással, haditechnikai termékek külkereskedelmi forgalmazásával, az ipar és kereskedelem honvédelmi felkészítésével összefüggő adatokat minősítheti államtitokká, illetve a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztériumtól megörökölt hatáskörében a vasúti hadimenetrendet, továbbá a repülőgép-eltérítések megakadályozására, kezelésére vonatkozó intézkedési terveket. Micsoda pech.
Még egy mentsvára volt a miniszternek, de erre eddig nem hivatkozott: be kellene dobnia az üzleti titok kifogást, arra szinte mindig le-het számítani. Igaz, a polgári törvénykönyv háromszor olyan hosszan írja le, hogy mi nem minősül üzleti titoknak, mint hogy mi minősül annak. És az állami költségvetést érintő támogatás, juttatás, kedvezmény és annak sorsa bizony egy kicsit sem üzleti titok. Egy kivételbe még itt is bele lehet kapaszkodni: "A nyilvánosságra hozatal azonban nem eredményezheti az olyan adatokhoz [É] való hozzáférést, amelyek megismerése az üzleti tevékenység végzése szempontjából aránytalan sérelmet okozna." Egy szerződés megkötése előtt ez az érv megalapozott is lehet: ha kiderülnek a részletek, romlik a magyar állam alkupozíciója, sőt a megállapodás is meghiúsulhat. Ám ha aláírták a szerződést, az köti mindkét felet, és többé nem beszélhetünk már aránytalan sérelemről. Vagyis ez a kifogás csak az idő előtt kíváncsiskodó újságírók, ellenzéki képviselők visszaveréséhez lehetett volna megoldás. Felmerült még az az érv is, hogy újabb üzletek vannak kilátásban, és azért nem adhatók ki adatok, mert az rontaná a titkos alkuknál a minisztérium pozícióit. Csakhogy mindig lesznek újabb üzletek, és a végén hírből sem fogjuk ismerni az információszabadságot. Hogy nehéz így üzletet kötni? Való igaz. De mind az információszabadságnak, mind az esetleg megalapozatlan állami támogatásnak megvan az ára. Kérdés, hogy melyik a drágább.
